Az Ige mellett – 26. hét

2019 – Huszonhatodik hét (06.23-29.)

Június 23.

(32) „…akik pedig mégis követték, féltek.” (Márk 10,32–45)

Szóljunk erről, mert Márk evangélista is szóba merészeli hozni ezt.

Akik követték Jézust, tele voltak félelemmel (32).

Jézus követése emberileg félelmetes-félelemmel jár: tanításának elvárása emberfeletti, miközben önmegatagadásról, kereszthordozásról (Lukács 14,25–27), alázatról (Máté 11,29), üldöztetésről (10,30), rettenetes embereknek és „rettenetesen kegyes” embereknek való megalázó kiszolgáltatottságról, kiszenvedésről, halálról szól (33–34).

Egy örökké kétkedő ismerősöm egyszer odakanyarította nekem a megjegyzést: – A Biblia üzenete embertelen, életellenes, és amilyen rendszert formált belőle a keresztyénség, az különösen embertelen.

Eltalált a megjegyzés és lebénított, nem is tudtam azonnal visszavágni. Nyilván nem is kellett!

Persze, halljuk-e a lényeget?

Én gyönyörködöm a Bach kantátákban, és sokak számára ez hallgathatatlan zene. – Csupán egy szűk réteg kincse! – mondta a komolyzenei CD kereskedő, amikor megrendeltem nála a Bach kantáták összkiadását.

Jézus kijelentéséből is pont a lényeget nem halljuk meg? A tanítványok sem hallották meg akkor, csak később: „…de három nap múlva feltámad.” (34).

Jézus a saját váltsághaláláról és feltámadásáról szólt (32), immár harmadszor! Ő az, aki minket megvált az életre, megszabadít a félelmektől. Jézus Krisztus szerint is ez az egyetlen fókusz, ahonnan a Biblia szemlélhető.

Mi már nem félünk!

5Mózes 33 42. zsoltár

 

Június 24.

(52) „…követte Őt az úton.” (Márk 10,46–52)

– Ne spiritualizáljuk el az Igét a vak Bartimeus meggyógyításának történetét magyarázva. Itt nem lelki vakságról van szó. Persze, nagyon sokan vagyunk vakok, lelki értelemben: nem látjuk az Istent, nem látjuk az irányt, rosszul döntünk. De itt nem lelki vakságról van szó. Bartimeus valóban nem látott, tehát egy konkrét testi betegségből, testi nyomorúságból gyógyította meg őt az Úr hatalma.

– Ám éppen ezt hangsúlyozva hirdeti számunka Bartimeus története a lényegi üzenetet, miszerint a testi gyógyulás fontos, de mindig csak időleges segítség. A valódi gyógyulás az, amikor Jézus Krisztus könyörült rajtunk, megérintett, meggyógyított, megváltott, üdvözített. Az Úr kegyelme által valóban rendben vagyunk, mert az élő Istenre bízhattuk az életünket, és a hitünk megtartott minket.

– Bartimeus koldult (46). Aztán Bartimeus kiáltott. Ez a vak ember nem másokat fárasztott a panaszával, hanem a „leghatalmasabb” fórum előtt, az Úr színe előtt kiáltott, a kellő időben, de akkor nem lehetett elhallgattatni őt (47–48). Majd Bartimeus követte az Urat (52). Jézus Krisztus követésében gyógyult meg Bartimeus igazán. Megváltónk van, életünknek örök, üdvösséges célja van. Ennek felismerése a maradandó gyógyulás.

5Mózes 34 406. dicséret

 

Június 25.

(6) „…ahogyan Jézus mondta…” (Márk 11,1–14)

Jézus hatalmát, személyének rendkívüliségét mutatja az, hogy a virágvasárnapi eseménysor pontosan úgy történik, amiként azt Ő előre megmondta.

A leírásban olyannyira Jézus hatalmát domborította ki Márk evangélista, hogy a virágvasárnapi bevonulás olvasáskor eszünkbe sem jut feltenni egyéb kérdéseket. – Kik a szamár mellett állók, akik az Úrra hivatkozó tanítványoknak azonnal odaadják a szamárcsikót? (3; 5–6) – Hogyan lehetséges, hogy noha a szamárcsikó még nem lett „betörve” (2), az mégsem zavarodott meg, a rivalgó sokaság ellenére sem, hanem hordozta az Urat?

Jézus szenvedni, meghalni, feltámadni vonult be Jeruzsálembe (10,34).

Jézus hatalma hitet támaszt, amely egy ponton túl nem kérdez, azaz nem pusztán a kutakodó értelmével tájékozódik.

Gyakran meg akarjuk magyarázni, hogy a hit és a racionális tudás milyen áldott kapcsolatba kerülhet egymással. Mégis azt kell mondanunk, hogy ez csak egy határig igaz.

A Jézus Krisztusba vetett hit egyik jellemzője éppen az, hogy a lényeg, vagyis a mi Urunk megváltó kereszthalálának és feltámadásának befogadása nem saját értelmünknek, hanem Isten Lelkének műve.

Valóban: „A hit keresi az értelmet.” (Anselmus)

Ugyanakkor: „Hiszem, mert emberileg lehetetlen.” (Tertullianus)

Áldott, félelmeket, kérdéseket eltörlő, megnyugtató bizonyosság ez: minden úgy lett és lesz, ahogy azt Jézus kijelentette.

Bírák 1,1–15 68. zsoltár

 

Június 26.

(15) „…felforgatta…” (Márk 11,15–19)

Egyszer, egy teológus barátom, magánbeszélgetésben elmondta nekem, hogy a templomtisztítás jelenete csak azzal a bizonyossággal fogadható el, amely hiszi: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó.

E hitvallás medrében folytattuk a beszélgetést, de közben igen nehéz kérdések is elénk tolakodtak.

A bevett rend felforgatása sokkal veszélyesebb, mint a meglévő megbecsülése és „javítgatása”. Tökéletes rend ugyanis nincs: valakik, valamik mindig sérülnek.

Persze a „régi rend” visszásságaiba soha nem nyugodhatunk bele.

Ám az emberi természet nem képes jobbra, csak másképp nyomorúságosra.

Mi a „templomot”, a szent helyet, az imádság házát is rablók barlangjává tehetjük, sokféle tényleges és kegyes üzérkedéseinkkel (15–18).

Amikor emberi indulatból forgatunk fel mindent, akkor csak romok és kínok maradnak utánunk, bármennyire is jobbnak tűnik egy időre az „új”, mint a régi.

A helyzet is tipikus! A régi rend hatalmasai meg akarják ölni a rendbontót, miközben a nép meg rajong a „felforgatóért”; – egy darabig (18–19).

Jézus tiltakozott is, minden „népszerűség” ellen. Most is kiment onnan, a városon kívülre (19).

Jézus nem reformer, nem is forradalmár, noha prófétaként kompromisszumok nélkül mindig megítélte azt, ami itt tarthatatlan.

Jézus azonban nem újabbat hoz a régi helyett, hanem az eredeti, isteni, örök, üdvözítő rendre váltja meg az életünket, aminél nincs jobb!

Bírák 1,16–36 236. dicséret

 

Június 27.

(22) „Higgyetek Istenben!” (Márk 11,20–26)

–  Jézus szava, amit a terméketlen fügefára mondott (14), nem üres átkozódás volt, hanem hatalmas szó (20–21). Mi emberek tehetetlenül, indulatosan átkozódunk, és mindent felforgatva cselekszünk. Az Úr pedig hatalmasan cselekszik. A fügefa elszáradása Jézus hatalmas szavát; a templom megtisztítása Jézus hatalmas cselekvését; mindkettő Jézus isteni hatalmát hirdette. Azt a hatalmat nyilvánította ki mindkét jelenet, amely túlmutat a konkrét eseményeken arra a megváltó hatalomra, amely úrrá lesz a bűnön, betegségen, halálon, a gonosz hatalmán.

Ez a hatalom sokkal nagyobb és értelmesebb annál, mint hogy pusztán látványos csodákat tegyen, például hegyeket mozgasson meg (23). A hegyek megmozgatása csak a tanítványok számára szükséges, iskolás szemléltetése ennek a hatalomnak.

A hit az az ajándék, amellyel képesek lehetünk megragadni ezt a megváltó hatalmat (23). Ez a hatalom nem a mi hatalmunk, hanem az Istené. De ezzel a hatalommal értünk cselekedett az Isten, a feltámadott Jézus Krisztusban.

Ezt a hitet imádságban el kell és el lehet kérni az Istentől (24). Isten színe elé sokféle gyarló emberi indulattal tudunk csak odajárulni, mert ilyen nyomorultak vagyunk. De az imádság csodája éppen az, hogy miközben könyörgünk, múlik a harag és a gyűlölet, adatik a hit, munkál az Úr hatalma (25–26).

Bírák 2 59. zsoltár

 

Június 28.

(33) „Nem tudjuk.” (Márk 11,27–33)

Jézus hatalma letagadhatatlan, mert ez a hatalom Jézus szavaiban és cselekedetiben nyilvánvalóan megmutatkozott.

Jézus ellenségei is kénytelenek voltak elismerni Jézus hatalmát. Látták, tapasztalták, és mégis ellene mondtak ennek a hatalomnak. – Milyen jogon, milyen alapon, milyen felhatalmazással teszed mindezeket? – kérdezték Jézustól (27–28).

Hogyan vagyunk mi ezzel? Az Úr hatalma éltet, hordoz minket, és mégsem magasztaljuk ezért az az Urat, hanem magunknak, véletlennek, szerencsének, sorsnak tulajdonítjuk az Ő megtartó hatalmát.

Az akkori vallási vezetők azonban még ennél a hitetlenségnél is súlyosabb állapotban szenvedtek, amit a Biblia „langymelegnek” nevez (Jelenések 3,16). Jézus kérdéssel felelt a főpapok és az írástudók kérdésére, amelyre ezek saját érdekeik szerint úgy reagáltak, hogy sem a mennyei, sem a földi hatalom mellé nem mertek odaállni (29–32). Nem mertek, nem tudtak dönteni. – Nem tudjuk! – hangzott kitérően diplomatikus válaszuk (33).

– Jézus mennyei hatalmáról nem tudni: az maga a halál. Az emberi hatalom visszás, és nem képes megtartani, még legáldottabb formájában sem. A hit az Isten ajándéka, amellyel az ember felismeri Jézus mennyei hatalmát, megváltó szeretetét, és arra hagyatkozva szilárdan megnyugszik.

Bírák 3 11. zsoltár

 

Június 29.

(11) „Az Úrtól lett ez…” (Márk 12,1–17)

– A Gazda mindent szépen elintézett szőlőjében, majd ránk bízta azt (1).

Aztán a Gazda elutazott. Szemét a szőlőjén és munkásain tartja, a távolból is megszólítja őket, de most nem közvetlenül van jelen közöttük (1).

– Amikor a számadás ideje következett, a szőlő munkásai bántalmazták, meggyalázták, megölték a Gazda követeit (2–6). Az Úr hány követével tették és teszik ezt ma is. Mi készek vagyunk-e szenvedni az evangéliumért?

– A Gazda elküldte szeretett, egyetlen Fiát is. A szőlőmunkások megölték, hogy övék legyen az örökség. Ez a bűn: gonoszul magunkhoz ragadjuk azt, ami nem a miénk, csak ránk bízta azt a Gazda, majd eltékozoljuk az örökséget. Ez tesszük a mai napig (7–8).

Micsoda kegyelem! Jogosan pusztítaná el a gonosz, hűtlen munkásokat a szőlő Ura. Ő azonban a „megvetett, kidobott építőkövet” az egész életünket, üdvösségünket hordozó szegletkővé tette. Jézus Krisztus meghalt, de feltámadt, megtartotta méltatlan életünket, miközben „szőlőjének gyümölcsét” másoknak is odaajándékozta: minden népnek. Az Úrtól lett ez, csodálatos irgalom (Zsoltárok 118,22–23). Örüljünk! (9–10)

– Aki ezek után is duzzog, azt otthagyja az Úr (12).

Bírák 4 471. dicséret

Steinbach József