Az Ige mellett — 25. hét

2020 – Huszonötödik hét (06.14–20.)

Június 14. vasárnap

(35) „…olyan dolgokat tárok fel, amelyek kezdettől fogva rejtve vannak.” (Máté 13,31–35)

A MUSTÁRMAG ÉS A KOVÁSZ.

– 1. Annyi minden rejtett (35). Olyan dolgok történtek eddig körülöttem, ebben az esztendőben, hogy ha az ember komolyan belegondolna, megzavarodna, hit nélkül. Olyan dolgok történnek a világban is, hogy védekezünk: nem gondolunk bele a történésekbe. Eleve elnyomjuk magunkban, a következő generációban meg sem piszkáljuk az érzelmi intelligenciát. Alig merünk már felelősséget felvállalni, mert mindenünk rámehet, miközben tehetetlenül sodródunk… Itt tükör által homályosan látunk (1Korinthus 13,12). Itt sok a titok (5Mózes 29,28).

– 2. A titkoknak azonban jó gazdája van: a titkok mögötti lényeget feltáró Úr, aki beteljesíti szabadító ígéreteit. Az Isten országának titka most tárul fel, most teljesedik be; eddig rejtve volt; kezdettől fogva mindezidáig rejtve volt (35). De Jézus Krisztusban, eljövetelében, szavaiban, tetteiben, halálában, feltámadásában, az Isten feltárta azt, ami mindenkori erőnk, örömünk és vigasztalásunk (Zsoltárok 118,14). A lényeget hallottuk, ismerjük, hit által megragadhatjuk. A többi majd „odaát” a helyére kerül. Csakis Jézus Krisztusban adatik ez a beteljesedés, ez a feltárulás, ez a bizonyosság, öröm, erő, vigasztalás.

– 3. Ami „itt” rejtett és fájdalmas, az Jézus Krisztusban elhordozható lesz, majd egyre világosabbá és tisztábbá lesznek a dolgaink, a végső beteljesedés felé haladva: az Úrral, a kicsiből a nagyra, a még nagyobbra, a legnagyobbra, amiként a piciny mustármagból hatalmas, fészekadó fa növekszik, és a kovász által tápláló kenyér dagad számunkra.

1Mózes 40  

 

 

 

Június 15. hétfő

(36) „Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot.” (Máté 13,36–43)

A BÚZA ÉS A KONKOLY PÉLDÁZATÁNAK ÉRTELME. Joó Sándor igehirdetése, Jézus magyarázata nyomán, meghatározó számomra „A búza és konkoly” példázata kapcsán.

– 1. Jézus példázata arra nézve nem ad feleletet, hogy micsoda a gonosz, hogy néz ki, honnan van, miért létezhet ezen a világon. Ezek elméleti kérdések.

– 2. De a példázat szemléletesen tárja elénk a letagadhatatlan tényt, hogy ebben a világban mindig „kettős magvetés” történik: a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a búza és a konkoly mindig együtt növekszik a világ szántóföldjében. Gondolj csak bele: legszentebb, legtisztább gondolatod születésekor azonnal megszületik annak ellenkezője is benned. Így van ez bennünk, körülöttünk, mindenütt…

– 3. Jézus nem azt mondja, hogy a búza a hívő ember, a konkoly a hitetlen ember! Jézus itt nem hívőkről és hitetlenekről szól, hanem az Isten országának fiairól és a gonosz országának fiairól. Megdöbbentő, hogy Jézus a „gonosz” kifejezéssel nem a hitetleneket illeti, hanem azokat, akik magukat, mások ellenében, hívőnek tartják, és folyton azt mondogatják: „Uram, Uram!” Ezeknek azt feleli Jézus: „Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!” (7,21–23)

– 4. Jézus nem engedi a szolgáknak, hogy kiszaggassák a konkolyt a búza közül (13,29), ugyanis mi nem tudjuk a kettőt megkülönböztetni egymástól. Csak a „beérés”, az aratás napján, az Úr által elküldött angyalok lesznek képesek erre (41). Ki a konkoly és ki a búza? Ne felejtsük el azt, hogy István vértanú megkövezőinek társaságában ott volt a későbbi Pál apostol. Akkor még konkolynak tűnt volna, de valójában „elkésett búzaszál” volt ő, akit beérlelt az Úr. Ki a konkoly és ki a búza? Ebből a szempontból mindig csak magadra nézz. Nagy meglepetések várnak majd bennünket az aratáskor. Soha ne azt nézd, milyen egy ember, hanem mindig arra tekints, hogy milyenné tehetné őt az Isten hatalma! Tekints reménységgel a másikra, és Isten szigorával tekints önmagadra! A nagy tisztázás az Úr kezében van!

1Mózes 41,136  

 

 

 

Június 16. KEDD

(46) „…eladja mindenét, amije van…” (Máté 13,44–52)

AZ ELREJTETT KINCS, AZ IGAZGYÖNGY…

– 1. Az Isten országa kincsének és igazgyöngyének valósága és értéke „elrejtett”: meg kell találni, észre kell venni, meg kell különböztetni a hamistól; és minden egyebünket oda kell érte adni, hogy az a „drága kincs” a miénk lehessen.

– 2. Isten kegyelme segít megtalálni, észrevenni, annyi hamisan csillogó lom között az igazit, a valódit, az örök, elvehetetlen, soha meg nem avuló kincset (6,19–21), a hamisítatlan igazgyöngyöt. Örül az, aki megtalálhatta, megláthatta (44; 46). Nem vagyunk „jók” ebben, egyre inkább nem! Egy sereg mulandó „kacat” terhel bennünket, szinte ránk omlik és agyonnyom. Nem sorlom! Gondolj csak bele! Pedig mit érnek mindezek, ha menni kell majd innen. Kegyelem Istene, jöjj segítségünkre!

– 3. Aki rátalált az Isten országának kincsére, az mindenét eladja (46), mert más már nem számít, csak ez! Pontosabban fogalmazva: minden „itt ránk bízott” csak úgy számíthat igazán, csak úgy sáfárkodhatunk azokkal hűségesen, ha az Isten országának kincsét, a Jézus Krisztusban nekünk ajándékozott örök életet megtaláltuk, és azt nem cseréljük be, hamis, mulandó kincsekre. Nagyon is számítanak az „itteni kincsek” is, ha azokat az Úr bízta ránk, és azokkal az Isten országának rendjében „gazdálkodunk”; amíg tehetjük. Mindent akarunk, és nem marad semmink! Egyet kell megragadnunk: Őt; és miénk lesz minden. Kegyelem Istene, jöjj segítségünkre!

1Mózes 41,3757  

 

 

Június 17. szerda

(54) „…hazájába érve…” (Máté 13,53–58)

JÉZUS NÁZÁRETBEN.

– 1. Akit közelebbről ismerünk, aki közöttünk nőtt fel, akit már megszoktunk, akit tegezünk, azt nehezebben tudjuk tisztelni; főleg, ha számos gyengeségére is fény derült ebben a közelségben. Éppen áradoznak valakiről, a fülem hallatára, én viszont jól ismerem az illetőt, ezért csodálkozva hallgatom a dicséreteket. A messziről jött ember azt mond, amit akar, és az ismeretlensége miatt érdekesebb és tiszteletet érdemlőbb az illető; egy darabig. De aztán kiderülnek a dolgok. Senki és semmi sem az, aminek elsőre látszik.

– 2. Jézusra is ezzel a gyanúval tekintettek a názáretiek, hiszen közöttük nőtt fel, ismerték a szüleit, az egész családját. „Nehogy már Jézus tanítsa őket bármire is.” Még azt is mondhatnánk, hogy sok esetben jogos ez az emberi tapasztalat, amit csak hitben lehet levetni, és a magunk nyomorúságából kiindulva, az Úr színe előtt, mégis megbocsátó szeretetté és tiszteletté formálni, a másik irányában…

– 3. Egyedül Jézus az, akinek a közelében kiderül, hogy Ő nem más, mint amit mutat magáról. Ő az egyetlen, akiben nem csalódhatunk! A názáretiek is hallották Jézus bölcsességét és csodáit (54), de nem látták meg Jézusban a Krisztust. Megbotránkoztak Jézusban! Ez a názáreti lelkület, amely ma is kísért, és legfeljebb ember példát, erkölcsi hőst, csodadoktort lát Jézusban, de nem az Isten Fiát, a Megváltót, aki meghalt és feltámadott értünk (57).

– 4. Ahol nem hisznek az Úrban, ott nem is történnek csodák. Először mindig a hit bátor ráhagyatkozását adja nekünk az Úr, utána kapjuk a hit bizonyítékait, utána lesz szemünk a csodákra; sőt, csodák és bizonyítékok nélkül is hiszünk az Úrban! (58)

1Mózes 42  

 

 

 Június 18. csütörtök

(1) „…a negyedes fejedelem meghallotta Jézus hírét…” (Máté 14,1–12)

KERESZTELŐ JÁNOS HALÁLA.

– 1. Akiben felébred a lelkiismeret, annak Istennel van dolga. Ilyenkor az Ő kegyelme „piszkálta” meg a lelkünket Szentlelke által, hogy hitre, megtérésre, bűnbánatra és új életre segítsen. Isten kegyelme végzi el azt is, hogy a lelkiismeret-furdalás rémképeiből megtérés legyen. A lelkiismeret működése még nem megtérés, csak isteni jelzés: Fordulj meg most, mert nem jó irányba mész!

– 2. Heródes Antipász (Kr. e. 4 – Kr. u. 39), Nagy Heródes fia volt, aki apja birodalma örökének negyedén, Galilea tartományban uralkodott, mint fejedelem. Apja hatalmának töredékével rendelkezett Antipász, de kegyetlensége és erkölcstelensége felért apjáéval. Az itt leírt történet elénk tárja Heródes Antipász minden istentelen tettét: házasságtörés, saját feleségének elbocsátása a testvérének feleségéért (emiatt elbocsátott feleségének apjával háborúba keveredik), mulatozás, bor, tánc, megtetszik neki újabb feleségének lánya, felhevült és felelőtlen ígéret (bármit kérhetsz), féltékenység, hatalmi és politikai játszmák (Antipász félt Keresztelő János mozgalmától, de kivégeztetni sem akarta Keresztelőt, mert a nép prófétának tartotta), gyilkosság, totális szétesés… (5–11)

– 3. Amikor Jézus hírét hallotta ez a fejedelem (1), egy pillanatra „lelkiismeret-furdalása” lett, vagyis inkább megrémült, mert eszébe jutott életének rengeteg gonosz tette közül az, amikor azt a Keresztelő Jánost börtönbe vettette, majd kivégeztette (2), aki az Isten útjára intette őt (3–4). Jézusban Keresztelő Jánost látta… Ki itt a menthetetlen? Látszólag Keresztelő János, aki meghalt az Úr ügyéért. Valójában azonban Heródes Antipász a menthetetlen! Krisztus, kegyelmezz: amikor Szentlelked „megérinti” a lelkünket, az életünket, akkor ne megkeményíts, hanem téríts meg minket, ments meg! Kérünk, ne engedj bennünket soha ilyen mélységekbe!

1Mózes 43

 

 

Június 19. Péntek

(20) „…valamennyien ettek és jóllaktak…” (Máté 14,13–21)

ÖTEZER EMBER MEGVENDÉGELÉSE.

– 1. Jézus is gyakran megállt egyedül az Atya előtt (13). Ő, akit betöltött a Szentlélek, mennyei erővel, mégis folyamatosan elkérte azt. Ha Jézus Krisztusnak szüksége volt erre, mennyivel inkább szükséges ez nekünk, akik gyarlók és erőtlenek vagyunk. Ahhoz, hogy más emberekkel áldottan találkozhassunk, először az Úrral kell találkoznunk. A testvérek áldott közössége is először a belső szoba csendjében kezdődik, egyedül az Úrral. Isten az embert önmaga és a másik ember számára teremtette. Az ember legnagyobb nyomorúsága azonban az, hogy kiszakadt az Istennel való éltető közösségből, és ezáltal a másik ember is gyakran terhes „feladattá” lett számára: szeretni, bátorítani, segíteni, gyámolítani, gondozni, elhordozni, elszenvedni, formálni a másik embert… Ebben mi gyakran elfáradunk, kimerülünk; halálosan elfárasztva egymást. Ezért egyedül kell lennünk egy kicsit, magunkban az Úrral, hogy újra erőt gyűjtsünk egymáshoz.

– 2. Jézust nem hagyták egyedül, nem hagyták békén. Ő azonban megváltó erejével, szeretetével, türelmével megszánta, meggyógyította és megetette az éhes és beteg sokaságot (14). Jézusnál kifogyhatatlan volt a mennyei gazdagság tárháza, amely még a keveset is „jóllakásig” eléggé formálta; olyannyira, hogy még „maradt” is (19–21). Ez egy csoda, mennyei jel, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó.

– 3. Mi ilyen csodákra nem vagyunk képesek. Mi, az Úr nélkül, az élet nagy problémáival kapcsolatban tehetetlenek vagyunk: legyen az testi, vagy lelki éhség; testi, vagy lelki kín és betegség; nem is beszélve a halálról (16–17).

– 4. De ez a jel hirdeti, hogy hit által még nagyobb csoda adatik nekünk: a kevésben meglátni a sokat, a megelégedés lelkületével. Vegyük észre: közöttünk még a legszegényebbnek is annyija van, hogy több, mint elég, és még marad is belőle másoknak (20). Ezzel a lelkülettel még ma is megoldhatnánk a világban éhezők nyomorúságát. A hit az, amely jól tartja az ember lelkét, életét is; amelyet pedig semmilyen e-világi kenyér és hal nem tud jóllakatni. Fogjuk meg amink van, vigyük Jézus Krisztus elé (18), tekintsünk mi is az égre, mondjunk áldást, éljünk vele és adjuk tovább másoknak. Közben Isten majd cselekszi a csodát (19).

1Mózes 44  

 

Június 20. szombat

(30) „Uram, ments meg!” (Máté 14,22–36)

JÉZUS A TENGEREN JÁR.

– 1. Ments meg, Uram! Közös kiáltásunk ez, amikor már messze eltávolodtunk a parttól, amikor már nem lehet visszafordulni, amikor már csak előre lehet „hajózni” (24). Közös kiáltásunk ez, amikor „beesteledett” (23), amikor „hullámok rémítenek” (394. dicséret 2. verse), amikor „ellenszelünk” van (24), amikor a „rémek és más idegen hatalmak kísértenek” Urunk megpillantása helyett (26). Közös kiáltásunk ez, amikor Péterhez hasonlóan fogadkozunk, meg Jézusra és a hitünkre hivatkozva látványosan „nagyzolunk”, „vízen járunk”, majd kiderül, hogy gyenge emberek vagyunk és süllyedünk (28–30).

– 2. Ments meg, Urunk! Így kell kiáltanunk: mert nem könnyebb, hanem nehezebb lesz az ember élete, ha Jézus Krisztussal jár; de boldogabb, szebb lesz az ember élete: és csak így lehet élni, csak így érdemes élni! Az Urat követve Isten akarata a mérce, még több a kísértés, még nagyobb a harc, de ez a harc a hit harca! (1Timóteus 6,12) Tehát kiáltanunk kell, hogy megmentsen minket az Úr! Kegyelmi állapot, hogy kiálthatunk!

– 3. Ments meg, Urunk! Nem vízen járni kell, hanem Jézushoz fordulni kell, Őt követni kell és lehet, az Ő kegyelméből. Ez nagyobb csoda még a vízen járás csodájánál is. Jézus Krisztust követve hűen „járunk az élet vizein”, és soha nem veszhetünk bele abba; még akkor sem, ha egyszer majd „itt” elnyelnek a habok (28–31).

– 4. Bízzunk az Úrban, ne féljünk! (27) Kiáltsunk Őhozzá segítségéért, ha süllyednénk! (30) Ő kezet nyújt, hitet ajándékoz és megerősíti gyenge hitünket (31).

1Mózes 45