Az Ige mellett — 24. hét

2020 – Huszonnegyedik hét (06.07–13.)

Június 7. vasárnap – Szentháromság vasárnapja

(12) „Az ember pedig mennyivel többet ér…” (Máté 12,9–21)

JÉZUS MEGGYÓGYÍTJA A SORVADT KEZŰT SZOMBATON.

– 1. A nyugalom napjának megszentelése ma nem kérdés. Sokan annyira elfelejtették már a Biblia és az egyház nyelvét – ez nagy baj egyébként –, hogy nem értik azt, amit beszélünk, vagy teljesen félreértik az üzenetet.

Ezt az érthetetlenséget az egyéb szóhasználatunkban még csak fokozzuk. Erre példa, hogy amikor a zsinat „világi”, azaz nem lelkészi alelnökét megválasztották; az illető főgondnok urat saját diákjai kérdezték meg: – Milyen alvilági elnöknek választották meg az Igazgató urat? – De ezt a félreértést még felülmúlni is lehetett. A zsinat világi elnökének ugyanis ahhoz gratuláltak, hogy ő lett a világ elnöke. Tehát vagy ügyet sem vetnek ránk az emberek, vagy lefordítják a beszédünket a saját nyelvükre, ha mi nem „fordítjuk le” nekik…

– 2. Innentől kezdve egy sereg kérdés vetődik fel a mai igeszakasz kapcsán. Mi jelent a ma emberének a nyugalom? Mit jelent a ma emberének a szentség, valaminek a megszentelése? A „mit szabad és mit nem” sem kérdés; legalábbis teológiai értelemben nem az. Innen nem indulhatunk el. Inkább ott kell megragadni az Igét, ahol, amiben még jártasak vagyunk. Ma ezekre a kifejezésekre kapjuk fel a fejünket: vádaskodás, mozgáskorlátozottság, betegség és gyógyulás, a jó cselekvése, állatvédelem… Bocsánat, hogy így kiéleztem a problémát: szándékosan!

– 3. Egyébként pedig egy biztos: hirdessük az evangéliumot, az elvégzi munkáját! Jézus Krisztus, minden tekintetben sorvadt, viszálykodó, ugyanakkor megrepedt nádszál és pislákoló mécses életünket meggyógyítja (18–21). Az ember Őneki többet ér annál, mintsem bármilyen törvényért és igazságért beáldozza azt (12). Soha nem adjuk fel az Istentől kapott önazonosságunkat, azt hittel képviseljük, de soha senkit nem gyűlölhetünk, bánthatunk, miközben Jézus Krisztus követségében járunk. Aki egyszer megtapasztalta sorvadt életének nyomorúságát, az többé nem a nyugalom megszentelésének fontosságán vitatkozik, hanem eleve bement ebbe az üdvösséges nyugalomba. Kifelé azonban az ilyen ember soha nem hallgat: hirdeti Jézus Krisztust, és tanítja övéit a Biblia és az egyház szent nyelvére, hogy ne „idegen” eszközökkel bűvészkedve kelljen megszólítani az embereket.

1Mózes 33  

 

 

 

Június 8. hétfő

(30) „…aki nem velem gyűjt, tékozol.” (Máté 12,22–30)

JÉZUST BELZEBUB SZÖVETSÉGESÉNEK MONDJÁK – I.

– 1. A balatoni hosszú hétvégék – különösen tavasszal és nyáron – egyre nehezebbek. Persze nagy öröm, hogy újra felfedezték ezt a lágy édesvizű, csodálatos tavat az emberek. De minden tele van, mozdulni nem lehet, mindenki feszült, pihenni lehetetlen. Amott az imént ketten durván összeverekedtek a parkolóhelyért. Mellettünk pedig olyan hangosan, erővel, röhögve, kiabálva, „feldobva” élvezik a hétvégét „urak” és „hölgyek”, hogy legszívesebben elmenekülnék, csak ne kelljen hallgatni. Olyan ez az élet, mint egy őserdő, ahol az élet él, és élni akar, győz benne az erősebb; ebben a kusza tenyészetben. Élünk, jól élünk, élvezni akarjuk az életet, pihenve és munkamániásan is. Nem is vesszük észre, micsoda tékozlók vagyunk!

– 2. Isten országa, Isten uralma, a gonosz, a bűn, a betegség és a halál hatalmának végét jelenti: a tékozlás, a „szétdobálás” végét. Isten országa ott valóság, ahol Jézus Krisztus úrrá lesz az emberi élet felett. Tehát Isten országa nem fokozatosan valósul meg ebben a világban; hanem ahol Jézus Krisztusban hisznek, ott már jelen van Isten országa, minden testi szemekkel látható nyomorúság ellenére; ahol pedig nem hisznek Jézus Krisztusban, ott a gonosz tékozol, minden emberi jóság ellenére is, mert nincs önmagában önzetlen emberi jóság. Aki ezt a problémát nem érti, annak nem is érdemes magyarázni (28).

– 3. Egyértelműen fogalmaz a mi Urunk: aki nincs Ővele, az ellene van; így minden emberi jóság ellenére is győz a gonosz; hiszen aki nem Ővele gyűjt, az tékozol (30).

1Mózes 34  

 

 

 

Június 9. KEDD

(32) „…de aki a Szentlélek ellen szól…” (Máté 12,31–37)

JÉZUS BELZEBUB SZÖVETSÉGESÉNEK MONDJÁK – II.

– 1. Egyértelműen fogalmaz a mi Urunk: aki nincs Ővele, az ellene van; így minden emberi jóság ellenére is győz a gonosz; hiszen aki nem Ővele gyűjt, az tékozol (12,30).

– 2. Miben mutatkozik meg ez a tékozlás?

Minden, amúgy szorgos és értékelendő igyekezetünk, eredményünk, „gyűjtögetésünk”, Jézus Krisztus nélkül öncélú tékozlás, nem illeszkedik az Isten akaratának üdvösséges egészébe.

De életünk igen gyakran nem is titkolt, hanem látványosan önmegvalósító tékozlás: amikor mindenben minden csak rólunk szól.

Ez a tékozló önzés még a másik gyógyulásának sem tud örülni, ahogy ezt az igeszakaszunkban is láttuk. Itt minden csak a magunk álláspontjának és érdekének védelméről szól (12,22–24).

A legsúlyosabb azonban az, hogy ez a tékozló gőg még Istennel is szembeszáll, és az Úr gyógyító, megváltó cselekvésén megbotránkozik, azt nem hiszi, tagadja, annak ellent áll, azzal vitába száll, Istennek visszabeszél, és Isten cselekvését nevezi gonosznak, ezáltal a Szentlélek ellen szól (32). Ez a legsúlyosabb bűn!

A tékozlás „gyümölcseként” előbb-utóbb bekövetkezik a nagy meghasonlás, és életünk háza összeomlik.  Ugyanis: abban a „házban és országban”, ahol annyiféle „sokszínű erő” cikázik és feszül, ahol nincs egy egységes, megtartó és igazán éltető hatalom, ott a halálos, kárt vallott meghasonlás elkerülhetetlen (12,25–27). Hány és hány emberi életet látunk, amely efelé tart. És a mi életünk…

– 3. A gonosz erősebb nálunk, mindenkit legyőz e-világban. Áldott legyen az Isten, hogy Ő erősebb a gonosz hatalmánál, azt végérvényesen legyőzte (12,29). Ez a győzelem a miénk! (1János 5,4)

1Mózes 35  

 

 

Június 10. szerda

(41) „…itt nagyobb van Jónásnál!” (Máté 12,38–50)

JÉZUSTÓL JELT KÍVÁNNAK.

– 1. Jézus már sok jelet tett, ha csak azokat vesszük számba, amelyeket Máté eddig lejegyzett. De még több kell! Az írástudók a mózesi törvény egy passzusa alapján, annak is sajátos értelmezése szerint, kérték a jelet Jézustól (38), hogy igazolja magát, mint igaz próféta (5Mózes 13,2–3).

– 2. Az emberi, gyarló természet nyomorúsága, hogy mindig több kell annál, mint ami van: egymástól, Istentől is mindig több és több kell. A kereszten szenvedő Jézust is ugyanezzel a lelkülettel káromolták, gyalázták; a sokaság, a főpapok és az írástudók: tegyen mennyei jelet, szálljon le a keresztről, akkor majd hiszünk (27,40). Lám, a bibliatudós, kegyes, igés „lelkület” is káromolhatja az Urat, élő hit nélkül! Gonosz és parázna lelkület ez! (39) Még akkor is, ha „emberileg jogos” a többre való igény.

– 3. Jézus az ilyen „csoda várását” elutasítja. Isten nem kiszolgálója az embernek, de megváltója népének! Ő nem tett csodát azoknak, akik „direkt” bizonyítékokat kértek. A hit csodája éppen az, hogy jelek és bizonyítékok nélkül is ráhagyatkozik az Úr kegyelmére, de ennek áldásaként folyamatosan kapja a jeleket, észreveszi a csodákat, felfedezi azt, amije van, és kap még többet, egészen a mennyei többig (13,12).

– 4. Jézus nem szállt le a keresztről, hanem meghalt és feltámadott, nekünk üdvösséget adott. Sokkal nagyobb csoda ez, mint ami Jónással történt (39–40). Nincs ennél nagyobb csoda és hatalmasabb ajándék! A feltámadott Úr képes egyedül megváltani, állandóan méricskélő, gyarlóan többet akaró, embertársat és Istent gyalázó, gonosz és parázna életünket. Ezért minden keresztyén igehirdetés csakis Jézus haláláról, feltámadásáról, Isten megváltó szeretetének evangéliumáról szólhat.

1Mózes 36  

 

 

 Június 11. csütörtök

(4) „…mag…” (Máté 13,1–9)

A MAGVETŐ – I.

–     1. A magban ott rejtőzik az élet csírája, valami „titokzatos, mennyei energia és hatalom”. A mag, ha megfelelő körülmények közé került, akkor elkezd csírázni, szárba szökken, megerősödik, a megfelelő időben termést hoz, gyümölcsöt terem.

– 2. A csírázás, a növekedés: csoda, ahogy Jézus ezt a csodát egy másik példázatban részletesebben kifejtette, a magától növekedő vetés példázatában (Márk 4,28). Elvetik a magot, a gazda gondozza a vetést, kapálja, öntözi, lefekszik és felkel, a vetés pedig növekszik. Magától sarjad az élet, a magban rejlő „titokzatos, mennyei energia és hatalom” egyszerre csak láthatóvá lesz: úgy „magától”.

– 3. A mag Isten Igéje (Márk 4,14). Isten Igéjében, Isten szavában ott rejlik a mennyei erő, a felülről való hatalom, az élet teljessége, mint a magban a csírázás… Ez az Igében rejlő, abból kibontakozó hatalom az, amelyik teremt, újjáteremt, megvált; és amelyik mindezek mellett megerősít, vigasztal, bátorít, bölcsességet ajándékoz, utat mutat, kérdésekre bizonyosan válaszol, emberi problémákat valóságosan megold; ez az igei-isteni hatalom közösséget, gyülekezetet, egyházat hoz létre és tart meg a világ végezetéig. Ilyen hatalmas az Isten Igéje!

– 4. Hiszem, hogy többen megtapasztaltuk már Isten Igéjének hatalmát! A teremtéskor Isten, puszta szavával teremt. Ő azt mondta, hogy legyen, és lett. Ő szólt, és meglett (Zsoltárok 33,9). Ugyanez a hatalom öltött testet Jézus Krisztusban (János 1,14). Ez a hatalom feszül Isten Igéjében, az írott és a hirdetett Igében. Ezzel a hatalommal szólt Jézus az elemeknek, és lecsendesedett a tenger (Márk 4,39), felkelt és járt a béna (Márk 2,11), kijött sírjából a halott Lázár (János 11,43–44). Isten Igéjének ereje, Isten Igéjének hatalma az élet teljességét rejti magában; és megszólalva, a Szentlélek által, elér bennünket, hogy kibontakozzék a mi életünk is, Isten országának üdvösséges rendje szerint.

1Mózes 37  

 

 

Június 12. Péntek

(11) „…nektek megadatott, hogy megtudjátok a mennyek országának titkait…” (Máté 13,10–23)

A MAGVETŐ – II.

– 1. Minden az Úr jótetszésének hatalmas és kegyelmes kezében van: valakinek adatik; valakinek nem adatik az Isten országának titka (10–15). Mi nem vitatkozunk, mi vetjük a magot, tesszük a dolgunkat, szolgálunk, hirdetjük az evangéliumot; Isten pedig munkál jótetszése szerint. A mag, Jézus magyarázata szerint, az Isten országáról szóló Ige (19), amelynek „vetése”, hirdetése közben nem az eredményre figyelünk, hanem a hatalmas Istenre!

– 2. Éppen ezért: minden emberre úgy tekintünk, mint „potenciálisan jó földre” (23). Itt a négy „földtípus” (18–23) nemcsak négy embertípust jelölhet, hanem akár egy emberen belül, az adott ember életének, hite fejlődésének különböző szakaszait is. Mint „magvetők”, mint bizonyságtevő igehirdetők, minden emberre reménységgel tekintünk. Minden az Úr jótetszésének hatalmas és kegyelmes kezében van (10–15). Mi viszont csakis azzal a reménységgel hinthetjük az evangélium magvait, hogy az előbb-utóbb a jó földbe hullik majd, és gyümölcsöt terem (23).

– 3. A gyümölcstermés: csoda! Nemcsak nézünk majd, hanem látunk is; nemcsak hallunk majd, hanem értünk is; és megtérve bűneinkből, a mennyei és gyógyító több elkezd munkálni az életünkben (10–15). Nekünk megadatott az Isten országának titka! (11) A hit: a jó földben növekvő és majdan termő vetés egy csoda, egy ajándék; de ugyanakkor egy feladat is, ami kötelez bennünket. A krisztusi élet gyümölcstermő élet. Jézus Krisztus azért jött, azért szólt, azért halt meg, azért támadt fel, hogy olyan gyümölcsöt teremjünk, amire saját erőnkből nem lennénk képesek, csak az Úr Lelke által.

1Mózes 38  

 

Június 13. szombat

(24) „Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe.” (Máté 13,24–30)

A BÚZA ÉS A KONKOLY.

– 1. Az Isten országa ahhoz az emberhez hasonló, aki jó magot vetett a földjébe. Innen szemléljük az egész példázatot! (24) Ez nagyon fontos. Ehhez vegyük hozzá Jézus magyarázatát is! A jó magot Ő maga, az Úr Jézus Krisztus veti el a világba, azaz a szántóföldbe, és ez a jó mag az Isten országának gyermekeit jelenti (13,37). Urunktól való minden vitathatatlan jó ebben a világban; és hitünk is Őtőle való, amivel ezt a jót meg tudjuk ragadni, majd munkálni ebben a világban, hogy Isten országa növekedjék ebben a világban.

– 2. Az egyedüli jót ajándékozó Urra tekintő nézőpont nagyon fontos: mindig az Úrra nézve, naponta elkérni Őtőle a mennyei jót, hittel megragadni és továbbadni azt! Ne a rossz eredete, itteni jelenléte, majdani sorsa izgasson bennünket, hanem keressük az Isten országát. Ez a szemlélet az egyetlen, ami reménységet, szeretetet ajándékoz nekünk.

– 3. Az egyedül jót ajándékozó Úr nélkül azonban saját igazunk, „jóságunk” bűvöletében agresszív indulattal elkezdünk tépdesni, csapkodni magunk között, hogy azonnal kiirtsuk a rosszat magunk közül. Ne tegyük! Ez Jézus válasza erre (29). Kísértett ez a konkolyt tépdeső indulat már az első gyülekezetekben is, azóta is örök veszély közöttünk is, a világban is. Van gonosz, annak ellenséges munkája életveszélyes: tehát nem alhatunk! (25) Az Úr azonban végérvényesen legyőzte a gonoszt, Ő feltámadott a halálból. Szemem állandóan az Úrra néz (Zsoltárok 25,15). Ő adja a jót bőséges vizű patakként, amely sokakat éltet majd (Ámósz 5,24). Akire nézel, az vagy! Nem a te dolgod ítélni. Ne a gonoszról, az ítéletről beszélj, hanem az Úr jóságáról, az örök élet evangéliumáról!

1Mózes 39