Az Ige mellett – 24. hét

2019 – Huszonnegyedik hét (06.09-15.)

Június 9. Pünkösd

(55) „…kezdték a betegeket ágyon oda hordani…” (Márk 6,45–56)

Jézus a kegyes zsidó férfi ruháját viselte, szegélyén bojtokkal, emlékezve Isten szabadító tetteire és az Isten parancsai szerinti háládatos életre (4Mózes 15,37–42). Jézus ruhájának ezeket a bojtjait ragadták meg a betegek, mert a korabeli mágikus csodahit szerint, ha az isteni erővel felruházott embernek csak a ruháját megérintik, meggyógyulnak. Sok, szenzációra és haszonra vágyó „csodadoktor” használta ki ezt a hiedelmet Jézus korában is.

Pál levelei határozottan kijelentették, hogy Jézus nem csodadoktor, hanem Isten egyetlen fia, megváltó, ezért az apostol nem is akar másról tudni, csak Jézus Krisztus keresztjéről (1Korinthus 2,2), valamint az apostol a teológiai érvelésében sem használja a földi, „test szerinti” Jézusra vonatkozó hagyományt (2Korinthus 5,16).

Márk evangéliuma hasonlóképpen, az ember megváltásáért kereszt felé haladó Jézus hangsúlyozásának rendel alá mindent. Mégis, Márk sem itt, sem máshol nem hagyja ki az emberek akkori csodaváró hitét. Sőt, Márk leírja: Jézus, mint egy kiapadhatatlan forrás a szomjazón, isteni hatalmával szótlanul könyörült a betegeken és a nyomorultakon (55–56). Jézus könyörült a szenvedőkön anélkül, hogy hittanórát tartott volna nekik hitük kezdetlegességéről és elégtelenségéről.

Olyan sok a beteg, olyan mély az emberi nyomorúság, és vannak olyan „tömény” helyzetek is, amikor „csak” segíteni kell és lehet, szó nélkül (1,32–39; 3,7–12).

Márk szerint, Jézus az igazi tanítást a kereszten adja majd személyéről és megváltó szolgálatáról. Amíg ez a „tanítás” a kereszten fel nem tárul, addig nem a tanítás, hanem a cselekvés ideje van. Ez az ún. „messiási titok”, amellyel maga Jézus is megtiltja, hogy kereszthaláláig és feltámadásáig beszéljenek róla és a csodáiról (3,12).

Ugyanakkor Jézus a csodáit ritkán hagyta szó nélkül. Sokkal gyakrabban adta hozzá a tanítást is. Mindkettőt isteni hatalommal tette, mint Isten egyetlen Fia. Kell a segítség, kell az érintés, mert a bajban lévő ember konkrét „tapintást”, aláhajlást vár, bármilyen önző is a hiedelme, bármennyire nem „élő a hite”, vagy bármennyire hitetlen… Adott ponton azonban nélkülözhetetlen a segítség mellett elhangzó bizonyságtétel!

Ám minden e-világi segítség csak időleges. Megváltás kell, valódi, örök megoldás! Jézus Krisztus ezért jött. Ezért írt „nekünk” Pál és Márk; – általuk ezért írt a Szentlélek.

Legyen eleven számunkra Isten megváltóan segítő, krisztusi szeretete ma is, a Szentlélek által. Áldott pünkösdöt!

5Mózes 23 374. dicséret

 

Június 10. Pünkösd

(14) „…az teszi tisztátalanná.” (Márk 7,1–23)

Minden vallás központi témája a tisztaság. Alapvető kérdések közé tartozik itt, hogy mi az, ami tisztátalanná tesz, és mi az, ami nem. A vallások ez alapján osszák kétfelé a világot: tiszta és tisztátalan dolgokra. Így volt ez a zsidóknál is, akik az étkezés kapcsán is megkülönböztettek tiszta, azaz ehető és tisztátalan állatokat, előírtak kötelező, rituális mosakodásokat. Mindez azt jelzi, hogy az ember vágyik a tisztaságra, és reméli, hogy egy kis igyekezettel tisztán tudja tartani magát, vagy legalább a tisztaság látszatát fenn tudja tartani.

Jézus egészen mást gondol erről. Jézus eleve abból indul ki, hogy az ember e-világi állapotában, önmagától nem tiszta, hanem „eredendően” tisztátalan, ezért kívülről nem teheti az embert tisztátalanná sem étel, sem bármi más (18). A szakaszban az étkezés kapcsán hangzik el a tanítás (19). Ami nyomorúságos állapotunkban eleve bennünk van, amilyenek „eredendően” vagyunk, az határozza meg az állapotunkat, az tesz tisztátalanná. Jézus egy egész bűnkatalógus felsorolásával késztet bennünket önvizsgálatra (21–23). Ilyen a „szívünk”, vagyis az egész „valónk” (21). Ezért magunkból „kifelé közvetítve” ezeket, tisztátalanul nyomorúságossá tesszük a világot (23).

Jézus diagnózisa megtérésre hív. Isten tisztíthatja meg az embert. Akit Isten megtisztított, az szabaddá lesz minden külső hatástól: étel, ital, szertartás, de akár szellemi hatások sem tehetik őt tisztátalanná. Jézus az egész világot felszabadította a megtért ember számára minden vallási, étkezési, szellemi korda alól. Mindennel hálaadással élhetünk, az Isten dicsőségére. A megtért ember ugyanis pontosan tudja a határt, a keretet, amiben mozoghat; – tudja, mi az, ami számára már olyan külső hatást jelent, amivel nem élhet, sem étel, sem szellemi táplálék kapcsán. Ezt krisztusi szabadságában döntheti el, és szabadon mondhat nemet ezekre, a Szentlélek által. Fontos döntések ezek, mert igenis minden kihat a testre és a lélekre, az emberre (Kolossé 2,16; 1Korinthus 6,9–20).

A nagy gond az, hogy nem vagyunk megtértek, csak úgy gondoljuk, hogy azok vagyunk. Valójában ószövetségi módon gondolkozunk, Jézus követésében is. Az ószövetségi világos korlátok azonban még mindig jobbak, mint a korlátlanság. A modern ember ugyanis úgy lett szabaddá, hogy nem a megtérés és a Szentlélek által támasztott hit vezérli az életét. Az ilyen szabadság pedig maga a halál.

5Mózes 24 189. dicséret

 

Június 11.

(24) „…elment Tírusz vidékére…” (Márk 7,24–30)

Jézus mindenkihez jött, nincs megkülönböztetés. Így ment el Jézus a „pogány”, nagykereskedő Tíruszba is (24).

Bizony mindenkinél, minden népnél sok baj van. Ezek a bajok, kortól, kultúrától, vallástól függetlenül ugyanazok a nyomorúságok: a gonosz hatalma ural bennünket, és kellene egy gonosznál nagyobb hatalom, aki megszabadít. Terheltek ezek a kifejezések, de csak így tudjuk pontosan megfogalmazni a lényeget: „megszálltak minket és szabadító kellene”. Tíruszban és mindenhol vannak megszállottak, meg mindenféle bajjal és betegséggel küszködők. A legveszélyesebb baj a „jólét” (25–26).

A sziroföníciai asszony tudta ezt, lánya bajával Jézushoz fordult, mert már hallott Jézusról, és most „élt” Jézus közelségével (26). Ezzel a közelséggel mi naponta élhetünk, bárhol, bármiben vagyunk; – ha hitben járunk, nemcsak látásában (2Korinthus 5,7).

Jézus válasza elsőre megdöbbentő, pedig fontos. Ebben a világban van egy sorrend, amit Isten az ember számára fogalmazott meg. Először azokkal törődj, azok életével, hitével, akiket az Isten rád bízott. Isten őket kéri számon rajtad. Ezt Jézus is komolyan vette, saját népe kapcsán: először ők, „a fiak egyenek…”.

Isten kiválasztása azonban nem kizárólagosság. Istennek más népekből is vannak választottai. Isten sorrendje, valamint szeretetének határa nem emberi. Ezt jelenti ki itt Jézus, amikor meggyógyítja a pogány asszony lányát.

Ez az asszony ugyanis hitte Jézus hatalmát, elfogadta az e-világi isteni sorrendet, és az asztal alatt kuncsorgó „kutyaként” egy morzsát is elégnek tartott a maga számára az Úr kegyelméből. Elég is annyi. Ez az asszony nem elégedetlenkedett, nem lázadt, nem lett forradalmár; – hanem hitt… (28–30). Mi, az asszonyhoz hasonlóan, vegyük komolyan az emberi sorrendek és keretek között megjelenő, azt azonban messze felülíró isteni kegyelmet. De Isten írja felül ezeket, ne mi. Addig pedig ne merészeld csupán a „távoliakat” gondozni, amig a saját gyerekeiddel és a házastársaddal semmit nem törődsz, „világmegváltó” feladataid közepette.

5Mózes 25 375. dicséret

 

Június 12.

(37) „Mindent helyesen cselekedett…” (Márk 7,31–37)

– Jézus a Galileát körülvevő pogány területen gyógyított. Tírusz vidéke után északabbra, majd onnan délre, az ún. „Tízvárosba” ment. Azaz ismét Gadara földjére érkezett a mi Urunk. Jézus küldetése, tanítói és gyógyítói szolgálata által kísért megváltói szolgálata: „világigényű”. A lényeg: az Úr megváltó szolgálata. Ennek jelei a tanítás és a gyógyítás ajándékai, hirdetve, hogy Ő az Isten Fia, a Megváltó, aki eljött a világra, Isten ígéretei szerint. Mindez a kereszten és húsvétkor lett nyilvánvalóvá. Ezért tiltja Jézus, hogy addig szóljanak Őróla (36).

– A pogány vidéken azonban nem lehet megakadályozni, hogy ne álmélkodjanak a csodáin, és ne híreszteljék azokat. Nyilván, az ottaniakat a csoda nyűgözi le, de ennek megfogalmazása ígéretes: Jézus azért jött (János 12,47), hogy „helyesen cselekedjen”, mert „helyes” meggyógyítani a beteget, mert „helyes”, azaz Istennek kedves dolog legyőzni a nyomorúság „démonjait”. Az akkoriak még nem tudták, amit mi már ismerhetünk, hit által: Jézus ezekkel a csodákkal is a világ teremtési rendjét kezdte helyreállítani; hiszen Ő ezért jött (37).

– Az is elgondolkodtató, hogy Jézus a pogányok földjén, a korabeli mágikus mozdulatokat sem hagyja el a gyógyítás során. De a mi Urunk egyértelműen jelzi, hogy nem ezek, hanem az imádság, vagyis az Isten ad gyógyulást. Nem lehet azonnal, minden átmenet nélkül, „ajtóstól, tokostól rárontva idegenekre”, hirdetni nekik az evangéliumot. Nem lehet azonnal változtatni a külsőségeken, de azonnal tisztán kell szólni az evangéliumot. Jézus magához vonja, egy intimszférába félrevonja a süketnémát, de távolról a többiek is látják azt, ami történik (33–34).

5Mózes 26 376. dicséret

 

Június 13.

(8) „Ettek és jóllaktak…” (Márk 8,1–10)

A két történet – az ötezrek és a négyezrek – közötti KÜLÖNBSÉGEK FONTOS ÜZENETEKET EMELNEK KI.

– 1. Itt mindenben Jézus a kezdeményező, és végig a testet tápláló, testi ínségen könyörülő kenyércsodán van a hangsúly. Itt nincs tanítás, mint az ötezrek megvendégelésénél (6,36). Amikor valaki éhes, szomjas, fáradt, beteg, testileg gyötrődik, akkor egy ponton túl nem tanításra van szükség, hanem konkrét segítségre: jó szóra, a segítő szeretetre, a testi szükséget enyhítő irgalomra. Ugyanakkor nagy kegyelem, ha valaki a tanítást már a testi nyomorúság előtt megkapta, mert az így bizonyossága, mennyei ereje lehet a szükség idején (1–2).

– 2. Külön hangsúlyozza itt az Ige, hogy Jézus azokra is gondolt, akik messziről jöttek. Jézus nemcsak a közeliek, hanem a távoliak, a pogányok megváltója is, ahogy ezt Márk kiemelten hangsúlyozza, több alkalommal is (Efezus 2,17). Jézus Krisztus nemcsak azokért jött, akik láthatóan közel lehetnek az Úrhoz, akik jelen vannak a látható egyházban, akik szolgálnak, akik tökéletesen tudják a „leckét”, a maguk kegyességi köreinek megfelelően; – hanem másokért is. Azokért is jött az Úr, akikre mi soha nem gondolnánk (3).

– 3. Vannak még egyéb különbségek is a két történet között (4–9). Itt a kenyerek száma hét; az elején nincs szó halakról, azok később, külön kerülnek elő; a maradék kosarak száma is hét. Itt négyezren, amott ötezren vannak… Más esemény ez, mint az ötezreké. Sok a testi ínség, sokszor kell a konkrét segítség, isteni hatalommal és emberi eszközökkel.

– 4. Mindegyik történet fő üzenete azonban ugyanaz: Jézus Krisztus a megváltó, aki testi és lelki szabadítója, közelieknek és távoliaknak, minden népnek egyaránt. Fontos a testi ínség enyhítése, de többre van szükség (Lukács 12,23), amire a mi Urunk tanítása is mutat, amit az utolsó vacsorán is hangsúlyozott: „miérettünk megtöretett…” (14,22), hogy soha többé meg ne éhezzünk (János 6,35).

5Mózes 27 171. dicséret

 

Június 14.

(11) „…vitatkozni kezdtek vele…” (Márk 8,11–21)

A VITA.

– 1. A vita palléroz, az érvek és ellenérvek ütköztetésében kölcsönösen tanulunk egymástól, miközben létrejöhet egy magasabb szintű tudás. Ezek a megbeszélések fontosak. A vita akkor lesz nyomorúságossá, amikor mögötte valójában öncélú magamutogatás és gyarló, önző érdekek lapulnak meg.

– 2. Továbbá: vannak olyan igazságok, amelyeket egy határon túl nem bocsátunk vitára. Jézus nem vitatkozott a farizeusokkal. Amikor kellett, akkor vita nélkül megfelelt nekik (12,17), de soha nem vitatkozott velük. A vitában a gyöngyöt disznók elé dobjuk (Máté 7,13); – noha a gyöngy csak a női szépség ékességeként ragyoghat; – Jézus Krisztus szava pedig csak a hit ékességeként. Jézus nem azért jött el erre a világra, hogy önmagát „mutogassa”; – ezért szavaival nem vitatkozott, hanem kijelentett; – csodatetteivel nem híressé akart lenni, hanem isteni jeleket adott nemzedékének, hogy Megváltójuk eljött értük. Ahol nem adatott hit, hogy szavait és tetteit befogadhassák, ott nem vitatkozott és nem tett csodát, hanem elment onnan (11–13).

– 3. Mit vitatkozhatnánk hitünk legdrágább kincseiről, Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról, a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet csodájáról? Ezeket hittel elfogadhatjuk, továbbadhatjuk, ezekből élhetünk (14–20). Netán vitatkozhatunk is ezekről? Ez estben nem marad más nekünk, csak a vita, miközben egyre bizonytalanabbak leszünk, végül nem értünk semmit (21). Ahol az alapokat szétbombázzák, összedől az épület.

5Mózes 28,1–26 193. dicséret

 

Június 15.

(25) „…tisztán látott mindent.” (Márk 8,22–26)

22. vers. Jézus érintve gyógyított, noha puszta isteni szavával is gyógyíthatott volna, ahogy ezt tette a pogány asszony lánya esetében (7,29).

23. vers. Jézus mégis, sok estben, így itt is, a korabeli hiedelemvilág mozdulatait megtartva cselekedte a mennyei csodát. Jézus tudta, hogy az embernek szüksége van az érintésre, a külső, látható mozdulatokra, hogy megnyugodjon. Ugyanakkor Jézus egész küldetése arról szól, hogy a gyógyulást és a maradandó megoldást, a mindenben való „tisztánlátást” mindig csakis az élő Isten hatalma adhatja az embernek. Aki ezt felismerhette, az tudja, hogy fontos az emberi érintés, de csak pillanatnyi a nyugalom az Úr megváltó hatalma nélkül. A megváltás új bora ugyanis szétfeszíti a régi tömlőt (2,22).

24–25. versek. A bétsaidai vak esetében nem azonnal, hanem fokozatosan történik meg a gyógyulás. Isten akarata dönti el, hol adatik azonnal, hol fokozatosan, hol pedig nem adatik gyógyulás. Csak egy megoldás van: a krisztusi megváltás, a mindenben való „tisztánlátás”. –

26. vers. A gyógyult embert hazaküldi az Úr. Jézus Krisztusról otthon beszélj először. Olyan buzgón mondod másoknak az evangéliumot, de otthon hallgatsz erről? A testi vakság nagy nyomorúság, de nagyobb baj a lelki vakság. Még a tanítványok is vakok (18). Nem a csoda segít igaz hitre, valódi tisztánlátásra. Ma is Isten kegyelmének csodáit éljük meg a jóléti társadalmakban; – és hiszünk-e a megfeszített és feltámadott Úrban?

5Mózes 28,27–48 206. dicséret

Steinbach József