Az Ige mellett – 23. hét

2019 – Huszonharmadik hét (06.02-08.)

Június 2.

(41) „Ki ez…” (Márk 4,35–41)

KICSODA SZÁMODRA JÉZUS KRISZTUS? Hogyan segíthetjük válaszadásra „az új generációt”?

– 1. Felnövekedett egy olyan generáció, akinek ez a kérdés már nem is kérdés. Ha pedig mégis kérdés, akkor a válasz többnyire igen kétkedő, cinikus, elutasító; esetleg okoskodó, filozofálgató, amelyben Jézus Krisztus neve, ügye csak egy téma a bölcselkedésre. Az Urat ugyanúgy, mint a keresztyén üzenetet és kultúrát egyként sutba vágják ezek a viszonyulások. Nagy baj lehet még ebből! Nyilván, az „új nemzedék” mindig keresi életének tartalmát, az örökkévaló összefüggéseket, és sokféle módon, nyitottan teszi ezt, jó is, hogy teheti; – egy határig ez nem is lenne baj.

– 2. Nyilván, mindent Isten cselekszik, a hitet Ő adja; – azt az élő hitet csakis az Úr ajándékozhatja, amely személyes hit, és Jézus Krisztus ügyének érdekében mégis engedelmesen betagozódik a „nem tökéletes”, látható egyház rendjébe.

– 3. Az isteni cselekvés kegyelmi keretében mégis mit tehetünk mi? Nyilván mi magunk, Isten népe, legyünk hűséges bizonyságtevők, hiteles életünkkel együtt, akkor majd az új generáció is eséllyel és hittel fedezi fel újra ezt a kérdést: Kicsoda Jézus Krisztus? Először tehát nekünk kell erre a kérdésre a teljes feleletet megadni: – Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az Isten Fia, a Megváltó, a mi életünk Megváltója. Te vagy az, aki a mi életünkben hatalmasan szóltál, „hatalmasat” szóltál és hatalmasan cselekedtél. Ugyanakkor ma már a hűséges bizonyságtétel, a hiteles élet is kevés. Határozott irány kell: szent, mentő diktátum! Isten cselekszik, de valamikor ilyen hitvalló, életmentő parancsokon keresztül; – ahogy a tenger is isteni parancs által csendesedett le!

5Mózes 17 96. zsoltár

 

Június 3.

(1) „…elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére.” (Márk 5,1–20)

GADARA.

– 1. Nem akarjuk elismerni, mi modern, tudós emberek, hogy milyen valós ez a leírás, a gadarai megszállottról. Ma is a megszállottság ezernyi fajtájával küzdünk.

– 2. Most szembesüljünk magával a diagnózissal, anélkül, hogy szépítenénk azt. A sír, a halál árnyéka a „lakásunk”, éjjel és nappal (3–4). Semmivel sem lehet „megkötni”, lekötni, megnyugtatni bennünket (3): tele van az életünk pótcselekvésekkel vagy halálos, ön és közveszélyes magunkba zuhanásokkal (4). Indulatosságunkban törünk és zúzunk, és a nem látványos rombolás a veszélyes, vagyis az, amikor valaki olyan nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak látszik (4). Tele vagyunk szándékos pusztító gondolattal (13–14). De gyakran a legjobb szándékunk és önzetlennek feltüntetett „köz-buzgóságunk” is merő önzés.

– 3. Jézus Krisztusra pedig az elsők között mondunk nemet, zsigerből; – miközben ezernyi más megoldás előtt hajbókolunk, kezdve azzal, hogy be nem ismernénk ezt az állapotunkat (6–7). Nem! Ez túl sötét kép rólunk! A gadaraiak földje ezért mindig az elhallgatott „túlpart” marad (1).

– 4. De jó, hogy Jézus Krisztus hatalma és irgalma ennek ellenére meglátogatta a gadaraiak földjét! (1) Jézus meggyógyít! Ebben a világban még gyötörhetnek ártó „hatalmak”, de már nem ezek uralkodnak felettünk. A hívő ember is sok mindennel küszködhet, ebben a világban, de akkor is más ország tagja! A hívő ember észhez tért, megtért, megtisztult, és hirdeti az Úr hatalmas szabadítását (15–20).

5Mózes 18 470. dicséret

 

Június 4.

(34) „…hited megtartott téged…” (Márk 5,21–43)

A VÉRFOLYÁSOS ASSZONY TÖRTÉNETE.

– 1. Ez a történet túllép az ókori, mágikus csodahit képzeletvilágán. Nem Jézus ruhájának érintése gyógyít, nem is valami „isteni emberből” kiáradó személytelen erő segít itt, hanem az a hit, amellyel a beteg asszony keresi, megközelíti az élet Urát, a szabadítót, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18). Ez a hit Isten ajándéka, amely által ma is minden szükséges segítséget megad nekünk a mi Urunk; – akarata szerint nem mindig gyógyulást ajándékoz, de megváltó segítséget igen (30).

– 2. Ez a történet túllép a személytelenségen. A mágikus hit személyes, felvállalt hitté formálódik. Jézus keresi a gyógyult asszonyt, aki félve előjön, leborul és mindent elmond (33). Személyesen számontart és megtart a mi Urunk.

– 3. Ez a történet túllép a puszta gyógyuláson. A valóságos hit mindig többet kap Jézustól, mint amit várt volna. Jézus ugyanis mindig többet ad, mint testi gyógyulást, mint e-világi megoldást. Ő megszabadít, üdvözít, megvált. Jézus üdvözítő hatalma átfogja az ember földi és örök sorsát, személyesen, valóságosan; – túl minden emberileg erőlködő, hazug babonán…

5Mózes 19 57. zsoltár

 

Június 5.

(3) „…megbotránkoztak benne…” (Márk 6,1–6)

Ennek a történetnek nem csak az a fő üzenete, amit Jézus is kimond, miszerint a prófétát a saját hazájában vetik meg (4). Márk nem nevezi meg Názáretet (1), mert ez a hitetlenség Jézus egész hazájára, országára jellemző volt, és túlmutatott azon, hogy gyermekként kik ismerték őt… (2) MEGBOTRÁNKOZNI, azt jelenti: elesni, tőrbe, kelepcébe jutni, elbukni.

– 1. Ez a kifejezés arra vonatkozik, amikor Jézus személyének titkát, istenségét vonják kétségbe, vagyis a valóságos hit leglényegesebb feltételét vonják kétségbe.

– 2. A botránkozás a Krisztus-esemény óta kíséri az emberiség történetét, és a keresztyénségen belül is mindig jelen van. Egy okos, keresztyén értelmiségi szövetségben hallottam, hogy csak a feltámadott Jézusról szólni túl kevés, sablonos; – a mai tudós keresztyén értelmiségnek többre van szüksége ennél. Na, pont ez a megbotránkozás (3).

– 3. Mit vallunk mi Jézusról? Jézus valóban próféta volt: hatalmasan szólt, tanított és cselekedett (2); – de Ő sokkal több, mint főpróféta. Ő a mi főpapunk, aki meghalt és feltámadott értünk, és aki királyként most is uralkodik. Ő a király, Ő uralkodik, a mi Megváltónk. Ez a mi bizonyosságunk minden forrása ebben a zavart világban.

5Mózes 20 144. zsoltár

 

Június 6.

(8) „…semmit se vigyenek az útra…” (Márk 6,7–13)

A tanítványok, a szolgálat során ne függjenek senkitől és semmitől, csak Jézus Krisztustól, aki hatalmat adott nekik a szolgálatra (7).

Belémhasított a felismerés, hogy mennyi mindentől függünk, miközben követni akarjuk az Urat, szolgálva az Ő ügyét. Elkezdtem sorolni magamban ezeket a függelmeket, és abbahagytam, mert arra jutottam, hogy noha a látható egyház rendjében vannak alapvető függelmek, de mégis végig kellene gondolni: ki is az első az életünkben, kit követünk, kihez igazodunk, kinek engedünk?

Erőtlen a szolgálatunk, mert annyi felesleges „cuccot” akarunk hordozni az Ő követése közben, hogy a lom megtölti az életünket.

Az elmúlt nyáron lomtalanítottam. Amikor nekiálltam, arra döbbentem rá, hogy mindent elárasztott a „cucc”. Szinte válogatás nélkül dobáltam ki mindent… Fájt, de kijózanított a felismerés, hogy legszebb emlékeink dokumentumai is szemétté lesznek az idő múlásával, mert minden megfakul, kacattá lesz. Nem kell semmi, csak az Úr!

„Kevés dologra van szükség, valójában csak egyre!” (Lukács 10,42)

„…semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.” (1Timóteus 6,7)

5Mózes 21 83. zsoltár

 

Június 7.

(20) „…Heródes félt Jánostól…” (Márk 6,14–29) Jézus híre (14–15)

– Heródes királyban korábbi bűnét, Keresztelő János megöletését juttatta eszébe. Aki még nem ismerte fel Jézust, igazi valója szerint, az is nyugtalanná válik saját bűnei miatt, az Úr közelében (16).

– Keresztelő János, Isten akaratát képviselve, megintette Heródes királyt, mivel Heródes elszerette testvérének, Fülöpnek feleségét, Heródiást. – Nem szabad! – ennyit mondott a királynak Keresztelő János (18). Ez a baj velünk, ha Isten Igéjét tisztán hirdetjük, abban nemcsak kegyelem van, hanem határozott intés is.

– Mivel a világ nem szereti a keresztyén üzenet intelmeit, amely szerintük a szabad világban „kiskorúságban tart”, ezért a keresztyén misszió elkezdi kiszolgálni a világot. A képlet ennél persze bonyolultabb, most szándékosan egyszerűsítek.

Döbbenetes Heródes alakja, aki tiszteli Keresztelő Jánost, szívesen hallgatja őt. Heródes félelme szinte már istenfélelem, ami elbizonytalanítja a királyt korábbi, hiábavaló életében (20); – amikor jön a világ elvárása, a hatalomban maradás kísértése és a testi kísértés, ami aztán mindent visz (21–28). Keresztelő János meghalt a hitéért, Heródes pedig maradt „halott életében”.

5Mózes 22,1–12 248. dicséret

 

Június 8.

(32) „Elmentek tehát a hajóval egy lakatlan helyre magukban.” (Márk 6,30–44)

Az ötezer ember megvendégelésének BEVEZETÉSÉRE figyeljünk most.

30. vers. A tanítványok visszatértek az első „kiküldetésükből”. Az Úrtól indulunk, Őhozzá érkezünk meg: ez a tanítvány szolgálatának, a hívő ember és gyülekezet életének szívverése, minden napon, minden feladatban, „bármikor”. Ővele áldást tapasztalunk még a nyomorúságban is, Őnélküle valójában még a siker is kudarc. De jó tudni, hogy életünk is Őtőle indult és Őhozzá érkezik meg.

31. vers. Jézus észrevette, hogy a tanítványok elfáradtak, amikor első „kiküldetésükből” visszatértek. Lám, már akkor is olyan sok dolguk volt a tanítványoknak, hogy enni sem volt idejük. Ne emlegesd, hogy sok a dolgod, mert mindenkinek csak napi 24 órája van elfáradni. A mi Urunk tudja, miben vagyunk; – de csak Ő tudja, mert egyébként a világon senki mást nem is érdekel a saját leterheltséged, bajod, de örömöd sem. Ne is terhelj ezekkel senkit se.

32–34. versek. Jézus mennyei hatalma nemcsak az ötezrek megvendégelésének csodájában mutatkozott meg. Csoda az is, hogy pihenni mentek a csendes, „embermentes” helyre, és amikor a sokaság utánuk ment, egyedül Jézus volt az, aki ezt elhordozta, sőt megszánta és megsegítette őket. Mi, kimerült állapotunkban csak áldatlan módon tudunk másokkal, hát még sokakkal, találkozni…

5Mózes 22,13–29 220. dicséret

Steinbach József