Az Ige mellett – 22. hét

2019 – Huszonkettedik hét (05.26-06.01.)

Május 26.

(14) „Tizenkettőt választott ki…” (Márk 3,13–21)

– 13. vers. A „hegy”, ahol a tizenkét tanítvány elhívása történik, az imádságnak, az Isten közelségének, a kinyilatkoztatásnak helye. Ezzel is jelzi Márk, hogy Jézus isteni hatalommal, feltétlenül, emberi képességektől függetlenül hívta el azokat, akiket akart, és azok követték is Őt. Jézus isteni hatalommal „teremtette” a tizenkettőt. Senki sem kérdezheti: miért éppen ezek, tizenketten?

14. vers. A tanítványság lényege, hogy a tanítványok mindig Jézussal vannak, mert Jézus velük van, és ennek nyomán küldetésük az, hogy Jézus tanúi legyenek. Ők az első igehirdetők. Jézus hatalmával szólnak. Az egyház igehirdetése a tizenkettő üzenetét viszi tovább, akik viszont Jézus igehirdetése alapján, az Ő cselekedeteit látva szóltak.

15. vers. Jézus tanítványai azonban nemcsak jézusi hatalommal szólhatnak, hanem jézusi hatalommal cselekedhetnek: megkötözött emberek kötelékeit oldhatják meg. Külön kiemeli Márk, nem ők, nem a tanítványok szólnak és cselekszenek, hanem Jézus Krisztus hatalma szól és cselekszik általuk, az Úr akarata szerint. A Jézussal való együttlét nem kegyes öncél. Jézus nem elégszik meg a tizenkettővel, hanem mások felé is „nyitott”, minden nép felé (3,8). A tizenkettő nem egy lezárt kör. Fix a középpont: Jézus Krisztus. A tizenkettő, és a kör sugara Isten akarata és kegyeleme szerint bővül. Márk missziói egyházfogalma ez.

16–18. versek. A tizenkettő felsorolása jelzi, hogy sokfélék „ezek”, mégis Isten új népének magja ők, az Úr kiválasztó kegyelme szerint. Vagyis a tizenkettő az új Izráel, az egyház. De ennek ellenére a tanítványok történeti szerepe páratlan. Csak ők az apostolok. Nem választhat senki helyükbe másokat. Márk ezt vallja, de ennek ellenére nem teszi „emberfelettivé” a tizenkettőt. Páratlan tanúk ők, de Jézus ügyének nem ők a biztosítékai, hanem maga az Úr. Végig Ő cselekszik! A tizenkettő páratlansága nem jelent minőségi különbséget: őbennük látjuk a húsvét utáni keresztyénség minden gyengeségét, bűnét, kísértését; – de elhívását és küldetését is. A tanítványi listákból kiderül, hogy az egyes tagok szerepe, sem Jézus földi életében, sem húsvét után nem volt egyformán aktív és jelentős. Több név már a felsorolásban is eltűnik az ügy mögött, amire Jézus elhívta őket.

5Mózes 11 30. zsoltár

 

Május 27.

(28) „…minden bűn meg fog bocsáttatni…” (Márk 3,22–30)

BŰN ÉS BŰNBOCSÁNAT.

– 1. Jézus kétféle bűnt említ: a konkrét cselekedeti bűnöket és az Istent káromló, gyalázó bűnöket (28). Az egyik fajta bűnt az ember az embertársa ellen követi el, a másikat az Isten ellen. A cselekedeti bűnök mindig magukba foglalják annak csíráját, a gondolatot, amelyben megfogan a bűn cselekvése; cselekedeti bűn a másikat bántó szavaink sokasága, és a jó cselekvésének elmulasztása is. Jézus – a korabeli zsidósággal ellentétben, akik minden élethelyzetre megfogalmazták a kínálkozó bűn fajtáját (kazuisztika) – ennél tovább nem osztályozza a bűnöket (28).

– 2. Viszont Jézus mindkét típusú bűnnel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ezekre mindre van bocsánat Istennél. Jézus a „kis” bűnöket is kárhozatosnak ítélte, és a „kicsikkel” együtt a „nagy bűnökre” is meghirdette Isten bűnbocsátó kegyelmét. Jézus Isten igényét hirdette meg: „általános amnesztiát” minden bűnös számára (28).

– 3. A bocsánat egyetemessége egy megszorítást kap; vagyis van egy harmadik fajta bűn, amelyre soha nem lesz bocsánat, amelyik bűn megmarad örökre: a Szentlélek káromlásának bűne (29). A kijelentést megelőző „példázat” (23) a „hallók” számára teszi érthetővé, hogy mit jelent a Szentlélek ellen szólni (4,11). Jézus hatalmasan szól és cselekszik; – a Szentlélek által maga az erős Isten szól és cselekszik benne és általa. Ezért Ő az embernél erősebb gonoszt és seregét is le tudja győzni, Isten Lelkének erejével (27). Ezt megtapasztalják az írástudók, és elismerik a letagadhatatlan tényt: Jézus legyőzi a gonoszt, betegek gyógyulnak, megszállottak tisztulnak. Az írástudók ezt beismerték (22); – majd mindezt ördöginek minősítették (22). Isten Lelkének munkáját tisztátalannak, ördöginek tüntették fel. Vigyázzunk, mert Isten kegyelmét emberként korlátozni, az Ő erejét „leminősíteni”, és a bűnbocsánat tágasságát szűkíteni, emberi, felekezeti, tan- és kegyességi szempontok szerint, vagyis mintegy gyarló emberi kézbe venni az isteni kegyelmet; – ez is lehet azzá, amiről Jézus beszél.

5Mózes 12,1–19 141. zsoltár

 

MÁjus 28.

(34) „Íme, az én anyám és az én testvéreim.” (Márk 3,31–35)

VÉR SZERINTI ÉS LELKI CSALÁD.

– 1. Döbbenetes a kontraszt: Jézus a sokasággal bent van egy házban (20), a hozzátartozói pedig kint megálltak és beküldtek érte valakit, hívatták őt. A korábbi szakasz szerint, hozzátartozói, különc viselkedése miatt mentek érte, mert azt hitték, hogy megzavarodott (21). Jézus „bent”, vér szerinti rokonai „kint”, sőt „ellene” (31–32).

– 2. Legnehezebb a „misszió” a családban! – szoktuk mondogatni. A vér szerinti családodat különösképpen rád bízta az Isten. Éppen ezért a családod nem missziói terület. Ők nem egy kegyes szolgálat, program, stratégia, cél részei! Sok, családban buzgón misszionáló családfő veszítette el gyermekeit, szüleit, e földi világban végképpen azért, mert családtagjaiban elsősorban missziói küldetést látott.

– 3. A vér szerinti családodat mindenekelőtt szeretni kell! Persze, felelős vagy, hogy hitben és hitelesen éljetek a családban, kezdettől fogva. Jézus, igenis komolyan törődött anyjával, még a kereszt kínjai között is (János 19,27). A családod tagjai nem a hitben testvéreid. Ők azok, akiket Isten minden tekintetben rád bízott. Hitre vezethetsz, noha hitet nem adhatsz; – de minden egyebet igen! Jaj, neked, ha kegyes hivatkozásokkal elengeded a vér szerint rád bízottak kezét (35).

5Mózes 12,20–31 439. dicséret

 

Május 29.

(19) „…de az élet gondja, a gazdagság csábítása…” (Márk 4,1–20)

BOLDOGOK, VAGY TANÚSKODÓK?

– 1. Nézzük meg az akadályokat ott, ahol a sziklás talajra és a tövisek közé hullott a mag, ezért nem tudott növekedni.

– 2. Vannak olyanok, akik örömmel fogadják az Úr szavát, de a pillanatnyi helyzet felülír számukra mindent (17–18). „Ezek” az örömelv szerint keresztyének: Jézus Krisztus is csak azért jött, hogy őnekik jó, szép, boldog legyen az életük, hiszen Ő hozott áldozatot értük, és nem nekik kell áldozatot hozni az Úr ügyéért. „Minden őértük van!” Nem véletlenül fogalmazta meg Kálvin, hogy nem értünk, hanem az Isten dicsőségének szolgálatáért van minden, ami persze Isten népének is a legjobb, mert ahol Isten dicsősége érvényesül, ott „rendeződnek” maradéktalanul a dolgok. Ne becsüljük le az itt említett „pillanatnyi helyzetet”, mert szenvedni mindig csak a „jelenben” lehet, és akkor derül ki, hogy valójában mit tudunk elhordozni.

– 3. Tudunk-e az Úr követségében járva szenvedést és üldöztetést vállalni? (16–17) Az élet gondjának nyomása, a gazdagság és egyéb dolgok csábítása pedig, bárhogy tagadjuk, mindannyiónk nyomorúsága ma is (18–19). Testi szemekkel itt alig látni a különbséget Isten népe és a világ között; – alig látni a harmincszoros, hatvanszoros, százszoros gyümölcstermést (20). Hisszük, hogy ennek ellenére mégis „adatik”… (11).

5Mózes 13 130. zsoltár

 

Május 30.

(24) „Amilyen mértékkel mértek…” (Márk 4,21–25)

NEKÜNK MÁR „VAN”!

– 1. Jézus Krisztusban mindenünk megvan! (25) Üdvösségünk van. Az Úrtól kaptuk, ajándékba, érdemtelenül, amink van.

– 2. Akinek pedig van, az nem rejti el, nem szégyelli, hanem nyilvánvalóvá teszi azt, amit az Úrtól kapott. A lámpásnak elrejtve nincs értelme, csak a lámpatartóban, ahol világít (21–22).

– 3. Jézus megfordítja a gondolatot. Ugyanis amilyen mértékkel mi mérünk másoknak, az annak a jele, hogy tudatában vagyunk-e annak, hogy nekünk mennyi mindenünk van, és kitől kaptuk azt. Aki tudja, hogy őneki mennyi mindene van, és hogy ezt ajándékba kapta, az az ember továbbad abból másoknak. Mindenkinek nem tudunk adni, de vannak olyan emberek mindig az életünkben, akiknek adunk: Igét, evangéliumot, ennek nyomán konkrét segítséget, támogatást, erőt és vigaszt. Ilyenkor Krisztust adjuk. Amilyen mértékkel mérünk másoknak, az jele az üdv-bizonyosságunknak. Nem érdem, hanem pecsét (24).

– 4. Aki pedig tudja, hogy őneki mennyi mindene van, ezért hálából ad abból másoknak, az „gazdagszik” meg igazán már ebben a világban is, mert annak még adatik. De aki állandóan panaszkodik, mert azt hiszi, hogy őneki nincs, attól azt is elveszik, amilye van (25).

5Mózes 14 358. dicséret

 

Május 31.

(26) „…az ember elvetette a magot…” (Márk 4,26–29)

ÁLDOTT VÁRAKOZÁS.

– 1. Ezt a várakozást odaadó munka előzte meg. A gazda gondosan elkészítette a földet, elvetette a magot: ennyit tehetett, a mag kikeléséig nem tehet többet, de amit tehetett, azt mind megtette. Ez a gazda nem olyan, mint a „profi” munkatársak, akik mindig másodperc pontosan érkeznek és mennek haza, mindent megtesznek, amit a feladatkörükben kiadtak nekik munkaként, de egy rezdüléssel sem tesznek többet. Ezek „profi” béresek, megfogni nem lehet őket, de nem szívügyük a feladatuk. A gazda nem profi béres, hanem ő a gazda, akinek szívügye a „földje”, mindent megtett érte, amit csak tehetett (26).

– 2. Ez a várakozás rámutat lehetőségeink határaira. A gazda, az odaadó munka után elmegy, otthagyja a magot, lefekszik és felkel: vár. Istenünk, az egyetlen „Gazda” eszközeiként cselekszünk ebben a világban, de egy ponton túl az Úrra kell bíznunk a történéseket. Egy ponton túl hiába akarjuk és sürgetjük az eredményt, hiába erőlködünk… Ez a várakozás: alázat és hit, „ráhagyatkozás” (27).

– 3. Ez a várakozás türelem és reménység arra nézve; – hogy amikor mi munkálkodtunk, akkor is az Isten cselekedett, aki Jézus Krisztusban már mindent megtett értünk; – és amikor már nem tudunk cselekedni, Ő akkor is munkálkodik, kiegészíti a mi munkánkat, és „növekedésbe” lendíti a vetést az emberi életek szántóföldjén. Magától, Isten erejétől, a feltámadott Úr hatalmától, Isten országának valóságától „növekszik” az üdvösség, szárba szökken és terem (28–29).

5Mózes 15 359. dicséret

 

Június 1.

(32) „…felnő és nagyobb lesz minden veteménynél…” (Márk 4,30–34)

KICSI KEZDET, ÁLDOTT BETELJESEDÉS.

– 1. Jézus példázatban szólt tanítványaihoz (30). Őnekik Jézus meg is magyarázta a képet, a történetet, ezáltal pontosan megértették a példázatot, az pedig még inkább megvilágította számukra Jézus igehirdetésének üzenetét (33–34).

– 2. A példázat ebben az esetben egy kép, a Palesztinában ismert legkisebb magról, a mustármagról, amely mégis a legnagyobb fává lesz, és árnyékában fészket raknak a madarak. Ilyen az Isten országa is (31–32).

– 3. Isten országa kicsi, sokaknak jelentéktelen, megvetendő módon mutatkozik meg ebben a világban (31). Isten az igehirdetés bolondsága által akarja megszólítani ezt a világot (1Korinthus 1,21). Ma úgy mondanánk, hogy egy idejét múlt műfajjal próbálkozunk még mindig. Istennek mégis úgy tetszik, hogy „tanítványait” így szólítja meg, nekik ekként magyarázza meg az Isten országának titkát (33–34). Isten nem az előkelőket, a bölcseket, a tekintélyeseket választotta ki magának; – és Ő nem korhoz kötötten modern, hanem örök módszerekkel dolgozik (1Korinthus 1,27; 4,13).

– 4. Isten országa a kellő időben kilép elrejtettségéből, és megmutatja valóságát, nagyságát. Ez a nagyság nem másokat taszít alá, hanem oltalmat, védelmet, enyhülést ajándékoz még az égi madaraknak is (32). Az a baj, hogy mi, mai, modern keresztyének, nem tudunk imádságos szívvel várni, és nem tudjuk elhordozni, az elrejtettség kicsiségét, mi azonnal és „nagyon” látszani és csillogni akarunk, mint a „közösségi oldalakon” a világ… Csak, ha Isten láttat, azon van áldás.

5Mózes 16 378. dicséret

Steinbach József