Az Ige mellett – 2021. negyvenedik hét

2021 – Negyvenedik hét (09.26.–10.02.)

Szeptember 26. vasárnap – Teremtés hete

(21) „…akik ilyeneket cselekszenek, nem fogják örökölni Isten országát.” (Galata 5,16–26)

Az apostol nemcsak utal a test kívánságaira, hanem határozott intéssel figyelmeztet, hogy a test kívánságai erősek, „beteljesülni” akarnak (16). Isten Lelke azonban erősebb a test kívánságainál, és elvégzi, hogy ne azt tegyük, amit a testünk indulatai szerint tenni akarnánk (17). A Lélek segít a mi erőtlenségünkön (Róma 8,26).

Nem csak általánosságban szól az apostol a test kívánságairól. Nem is azt mondja Pál, hogy a test minden kívánsága rossz az Isten előtt; szó sincs itt a test valamiféle lebecsüléséről. Az apostol konkrét vétkeket sorol fel, amelyek egytől-egyig mind nyomorúságot és halált okoznak, ha azok a kívánságból kitörve megvalósulnak. Ezt a bűnkatalógust, töredelmes szívvel átolvasva (19–21), joggal rettenünk meg mindazon, amelyet a konkrét vétkek listája után olvasunk: „Akik ilyeneket cselekszenek, nem fogják örökölni Isten országát!” (21) A felsorolt vétkek közül csak egyet kiemelve, gondoljuk át, miről van itt szó! Például: az irigység hányszor határozza meg a cselekvésünket, tehát nemcsak gondolatban kísért meg bennünket az irigység bűne, hanem egy adott helyzetben, az irigység irányít bennünket: irigyen szólunk és cselekszünk (26).

Isten országát akkor örökölhetjük, ha Jézus Krisztuséi vagyunk! (24) Akik Jézus Krisztusban hisznek, akik az Ő kegyelmére hagyatkoznak, akik az Úrban vannak, azokat senki sem szakíthatja ki az Isten országából, az Istennel való megváltó közösségből (Róma 8,38–39). De, akik Jézus Krisztuséi, azokban Isten Lelke munkál, aki erőt ad, aki mennyei erővel segít és győzelmet ad a test gyarlóságai felett (Róma 8,26). Ha pedig a Lélek vezet minket (18), akkor a test törekvéseit legyőzve a Lélek gyümölcseit teremjük (22–23). A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és béke (Róma 8,6).

Milyen egyértelmű és konkrét ez az Ige. Világossá lesz, mi a jó és mi a rossz, az Isten rendje szerint. Áldott legyen az Isten, hogy mi, akiket megelőző szeretete befogadott az Ő országába, a test cselekedetei ellenében a Lélek gyümölcseit teremhetjük. A Lélek által élünk, éljünk is a Lélek szerint! (25)

szeptember 27. hétfŐ

(10) „…míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel…” (Galata 6,1–10)

A mai reggel is hirdeti az Isten szeretetét: még van időnk, kaptunk egy újabb napot. Minden nap az Úr megtartó kegyelmének jele.

Mire kaptuk ezt a napot? Arra, hogy jót tegyünk, mindenkivel. A „mindenki” számunkra azokat jelenti, akik mellett élünk, akik közé megyünk, akikkel dolgozunk. Ők, az egész világ egy darabja, de számunkra a „mindenkit” testesítik meg. Az apostol is erre utal: „Tegyetek jót mindenkivel, azokkal, akik testvéreink a hitben.” (10)

Jót tenni – egy mondatban – azt jelenti, hogy adni abból a bőséges szeretetből másoknak, amely minket is új napra ébresztett fel. A jó az, ami az Isten akarata és kijelentett Igéje szerint jó; ami krisztusi mércével mérve jó. A jót nem mi találjuk ki, a jó adott: Isten, Jézus Krisztusban megmutatta a jót. Nekünk ehhez kell igazodni, hogy életünk kiteljesedjen!

Gondoljuk át, ma kivel kapcsolatban kell ezt a jóságos szeretetet konkrét tettekben kimutatnunk!

Még van időnk, ne késlekedjünk!

Imádkozzunk! Köszönjük, Urunk, a mai napot, a Tőled kapott időt, megtartó szereteted jelét! Bocsáss meg, mert olyan természetesnek vesszük, hogy felébredtünk, hogy új esélyt kaptunk Tetőled! Add, Urunk, hogy krisztusi mércével és szeretettel a konkrét jót cselekedjük, vagy legalább ne tegyük a rosszat! Áldott légy, hogy múló időnk, az örökkévalóság tágasságában telik!

szeptember 28. Kedd

(15) „…nem számít…” (Galata 6,11–18)

Ha az ember valóban a Jézus Krisztusba vetett hittel mondja ki valamire azt, hogy nem számít, akkor az nem egy múló hangulat, esetleg csalódás, vagy rosszkedv eredménye, hanem a hit látása és értékelése (15).

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert igen sokszor mondjuk, legyintve: „Engem már ez és ez sem érdekel, meg az sem érdekel, már senki véleménye nem hat meg, igazából már semmi sem érdekel, semmi sem számít!” Ez a lelkület nem az Úrtól való.

Megvallom, engem is gyakran megkísért az ellenség, hogy ez a gyarló lelkület hatalmába kerítsen: főként amikor a sokfelől érkező elvárás és vélemény rengetegében kimerülök; amikor belátom, hogy hiába igyekszem, valakiknek úgysem lesz elég ez sem; amikor észreveszem, hogy csak használnak, netán szórakoznak velem. Ilyenkor megkísért a gondolat: „Nem számít, nem érdekel!” De mindjárt hozzá kell tennem ehhez a vallomáshoz azt, hogy az Úr soha nem hagyott megrekedni ebben az állapotban, hiszen reggelre mindig megújult az Ő irgalma, amellyel elvégezte, hogy igenis érdekeljen, izgasson mindaz, amit Ő rám bízott, ehhez pedig megadta az erőt, a vezetést, a bölcsességet is.

Lám, Pálnak nagyon számít a Jézus Krisztus ügye. Ehhez képest nem számít neki bármi más. Ő csak az Úrral dicsekszik, és nem a testi eredményeivel (12–14). Mindent, az egész világot is innen nézi, a krisztusi reménységből, mint új világot. Nem számít neki a régi világ, de nagyon is számít előtte az az új világ, amit az Úr feltámadása elhozott, és amit hitben járva nekünk is munkálnunk kell (14). Pál így fogalmaz: „Mert a Jézus Krisztusban sem ez, sem az nem számít, hanem csak az az új világ, amit az Úr elhozott” (15)

Vagyis Pál a krisztusi új világ reménységében, üdvösséges örömében él. Az apostol szentlelkesen, krisztusi látással mondja ki, hogy Isten előtt nem a testi értelemben való tetszés és dicsekvés számít (11); vagyis nem az számít, hogy ebben a világban mire jutottunk, munkában, karrierben, egyházban. Ez tényleg nem számít, hiszen a Jézus Krisztusba vetett hit nélkül mindenünk porrá lesz: testünk, fiatalságunk, erőnk, szépségünk, eredményeink, kegyes produkcióink…

Csak az Úr számít! Az Úr által pedig minden fontossá lesz, ami Őneki kedves. Békesség és irgalmasság nyugszik meg azokon, akiknek az Úrban nyer értéket minden más, akik az Úrban végzik el dolgaik számbavételét. Hiszen csak az Úrban bízva lehet helyesen eldönteni: mi számít és mi nem (16). Senki nem okozhat fájdalmat annak az embernek, aki Krisztusban van, mert aki az Ő bélyegét hordozza magán, azt az Úr védelme mindenkor körülveszi (17).

Szeptember 29. szerda

(5) „…készen van számotokra…” (Kolossé 1,1–8)

Ez maga az evangélium! Készen van.

Itt annyi küzdelem között is csak azt éljük át, hogy nincsenek készen, félbe maradtak a dolgaink, gyarlósággal terheltek az emberi kapcsolataink, minden szinten feszültség, netán gyűlölet rombolja az építést, amelyben a mi vétkeink, személyesen az én vétkem is rombol, még ha a legjobb indulattal építeni szeretnék, akkor is… Csak egy igen egyszerű példa erre: dolgoztunk egy szövegen, egy íráson, rengeteget, és amikor kijön a nyomdából, azonnal és pont ott nyitom ki, ahol meglátok egy-egy hibát, ami benne maradt. Készen van? Mi van itt készen? Mi hibátlan, ki makulátlan itt?

Leborulásra indít minket az Isten kegyelme (6), amely maradéktalanul elkészítette számunkra az Isten országát. Attól a naptól fogva, hogy megismerhettük ezt a kegyelmet, nem csüggedünk, hanem mindenkor megtelünk reménységgel (5). Ezzel a reménységgel tesszük a dolgunkat, a magunk helyén, amíg csak tehetjük, erőnket megfeszítve, az Úr mindenre elégséges erejét elkérve, és mindig a mi Urunkra tekintünk, aki Jézus Krisztusban megmutatta, hogy Őnála, Őbenne már készen vannak a dolgaink. Este fáradtan zuhanunk az ágyba, gyakran zaklatottan, mert mindent megtettünk, de mégis annyi minden félkészen maradt, reggel azonban reménységgel kelünk, mert az Úr munkál, növekedést ad, elvégzi azt, amire mi nem vagyunk képesek. Valójában Ő munkálkodik általunk is, kegyelme kipótolja azt, ami hiányzik. Mi csak hűséggel tegyük a dolgunkat, szolgáljunk az Úr dicsőségére (7), hitben, szeretetben, reménységben és állandó könyörgésben (3–5).

Pál hálaadással kezdi a Kolosséba írt levelét (3). Mielőtt bármibe belekezdünk, adjunk hálát azért, hogy Istennél már minden készen van! Az üdvösség teljességére tekintve éljük meg mindennapjainkat. Vegyük észre odaadó szolgatársainkat, miként Pál hálát adott Epafroditoszért (7). Főként pedig lássuk meg azt, amikor eljön az elengedés ideje, és ami „itt” félbe maradt, azt az örök élet bizonyosságának teljességével engedjük el.

Szeptember 30. csütörtök

(18) „…minden tekintetben Ő legyen az első.” (Kolossé 1,9–23)

Egy grafikus szépséggel megformált nagy „Ő” betűt látok, keretben, a dolgozószoba falán, az íróasztal és a könyvek között. Semmi más kép nincs itt a szobában, csak ez az egy grafika, csak ez az egy betű: „Ő”.

Megragadott, igehirdetéssé lett ez az egy betű. Pál, a Kolossé levélben a sokféle módon spekuláló, mindent értelemmel, fogalmakkal rendszerbe zárni akaró gyülekezetnek csak ennyit mond: Ő, Jézus Krisztus! Hagyjátok abba a spekulálást! Hagyjatok fel mindenféle spekulálással! Ő, az Úr Jézus Krisztus elég! Ő a láthatatlan Isten képe (15). Ő a teremtés kezdete és célja; Ő előbb volt mindennél (16–17). Ő a halottak közül az elsőszülött (18). Ő az, aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, aki megváltott minket (13–14). Ő az egyház és mindenek feje, létének értelme, határa és határtalansága (18).

Aki Őrá, Jézus Krisztusra tekint, és mindent Őrá tekintve értékel, az hálát ad naponta ezért a megváltó szeretetért, az örömmel ébred és indul minden reggel (12). Aki Őrá tekint, az minden napra megkapja az erőt az állhatatossághoz és az örömmel viselt hosszútűréshez (11). Aki Őrá tekint, az az Ő tetszésére él, minden nyomorúsága ellenére is, „szent méltóságban” (10). Aki Őrá tekint, az naponta könyörögve leborul Őelőtte, azaz naponta ráhagyatkozik erre a megtartó kegyelemre, közbenjáró könyörgést mondva másokért is (9).

Minden tekintetben Ő legyen az első! (18)

Október 1. péntek

(25) „Ennek a szolgájává lettem…” (Kolossé 1,24–29)

Melyek voltak Pál apostol szolgálatának legfontosabb jellemzői?

Pál azért szolgált, hogy teljesen feltárja mások számára Isten Igéjének titkát (25). Ez a titok Jézus Krisztusban tárul fel (26), akiben az Isten megmutatta, hogy az Ő dicsősége nem emésztő tűz, hanem embert megváltó szeretet (27), hogy minden ember eljusson a teljességre (28). Pál azok javára hirdette az Isten Igéjét, akik őt hallgatták. Aki Krisztus szolgája, az a másik ember üdvösséges javát munkálja, és nem annak kárát (25); intve és tanítva is reménységre hangol, biztat, bátorít, erősít (26). Pál Jézus Krisztust hirdeti (28), mégpedig úgy, hogy Krisztus bennünk van, Krisztus reménysége az eljövendő dicsőségnek (27). Pál Krisztust hirdette (28); ő evangéliumot, örömhírt hirdetett!

Pál nem önmagát szolgálta, hanem Krisztus ügyét (25). Pál szolgálata Krisztus testének, a látható egyháznak szolgálata volt (24). Pál elhívás, megbízatás alapján cselekedett, nem pedig önjelölt ügybuzgóként, aki többnyire több gondot okoz, mint amennyi áldás van serénykedésén ott, ahol senki nem kérte, hogy tegyen valamit. Az ilyen ügybuzgók félelmetesek és veszélyesek. Pál megbízatása az Úrtól volt, ezért lehetett azon az Úr áldása (25).

Pál szolgálata tele volt fáradtsággal és küzdelemmel (29); ezért vállalta a szenvedést (24). De az apostol mindezekhez megkapta az Úr erejét (29). Ez az erő hatalmasan működött Pálban (29). Az Úr csak annyi szolgálatot bíz ránk, benne annyi küzdelemnek és szenvedésnek tesz ki, amelyhez Ő hatalmasan megadja minden napra az erőt is. Pál szolgálata örömmel végzett szolgálat volt; az utolsó percig, még a legnagyobb küzdelmek és szenvedések között is. Áldott legyen az Úr ezért az örömért, amely minden napra megadatik nekünk, miközben minden küzdelmünk között az Urat szolgáljuk.

Október 2. szombat

(3) „…Őbenne van…” (Kolossé 2,1–7)

Mi a hit: Jézus Krisztusban lenni, Őbenne minden kincset, ismeretet, bölcsességet megtalálni; Őbenne megtalálni életünk eredetét és célját, az Istent (2–3).

A hit bizonyosságot ajándékoz (2). Ez a bizonyosság nem magabiztosság, hanem az Úr megtartó kegyelmében való bizalom, amely tőlünk független, de a miénk.

A hit egyben ismeret is, de a bizonyosságból fakadó ismeret: a Jézus Krisztus ismerete. Tehát a hitből fakadó ismeret nem minden részlet ismerete, nem teljes és pontos ismeret, amelynek minden eleme megkérdőjelezhetetlen, hanem a hit egy bizonyosság, a Jézus Krisztus ismerete, és ez a lényeget illetően elég. A Jézus Krisztus ismerete gazdag ismeret, mert örökre meggazdagít, elévülhetetlen javakkal (2).

A hit sziklaszilárd. Nem mi vagyunk szilárdak. Mi gyengék és gyarlók vagyunk. Az igaz hit embere tudja, hogy ő egymagában elesett, és segítségre szorul: egyrészt félrevezethető; másrészt ő maga is félrevezethet másokat. Az eltántoríthatatlan embernél nincs rettenetesebb. Egyedül Jézus Krisztus sziklaszilárd; csakis Ő a kőszikla (Zsoltárok 118.22). Amikor az apostol int minket, „nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen” (4), akkor ezen a figyelmeztetésen keresztül a Szentlélek sokkal többet mond nekünk, mint azt első hallásra gondolnánk. Akkor vagyunk igazán félrevezetettek, ha mindig csak a magunkét tudjuk mondani, abból nem engedünk, elcsendesedni, elhallgatni pedig nem tudunk; így nemcsak másokat, az Urat sem hallhatjuk meg. Beszélünk, jelen vagyunk, folyton tevékenykedünk, miközben némák és hatástalanok leszünk. A mi szilárdságunk csak az lehet, hogy megadjuk magunkat az Úrnak, az Ő megtartó kegyelmének. Ez az igazi szilárdság: megadni magunkat az Úr szabadításának (Jeremiás siralmai 3,26). Ebből a szilárdságból fakad az a bizonyosság, amely nem önhitt, de nem is tévelyeg (4–5). Bocsánat a példáért. A lányom kölyök magyar agár kutyája jut eszembe, sokáig tartott, amíg megneveltük, amíg önhitt és szertelen lendületében megadta magát a gazdának; pedig számára ez jelenti egyedül a biztonságot, ha engedelmesen figyel és ráhagyatkozik a gazdára, aki csak jót akar neki egy ezer veszélytől hemzsegő világban.

Mi a hit? Milyen az igaz hit? Mai Igénk alapján folytathatnánk még a sort. A hit erőt ad a küzdelmeinkhez, mert valójában az Úr küzd értünk; de az Úr csak olyan küzdelembe állít be bennünket, amely az Ő ügyét szolgálja és krisztusian szolgálja azt. Ez a küzdelem nem harcos küzdelem, amely elmélyíti a bajt. Mi annyit beszélünk a problémákról, küzdve az igazért, mindenki a maga látása szerint, hogy azzal okozzuk valójában a legnagyobb problémákat. Ez a küzdelem mások üdvösségét munkálja (1). Nem kell mindig és mindenért küzdeni. A hit megbátorít, amikor úrrá lenne rajtunk a félelem (2). A hit szeretetet ajándékoz nekünk egy olyan világban (2), ahol a szeretet sokakban meghidegül (Máté 24,12). A hit hálaadó szívet ad, mert mindig képes meglátni azt, ami van; még inkább azt, amit elkészített nekünk az Úr. A hit emberének életében napról napra növekszik a hálaadás (7). A hit embere örömteli szabadságban és mégis szép rendben él (5).

Urunk add, hogy Őbenne, a Jézus Krisztusba vetett, élő hitükben gyökerezzünk meg; Őbenne növekedjünk, bővelkedjünk, erősödjünk! Urunk add, hogy minden töredékességünk ellenére – mi, akik Őbenne vagyunk –, láthatóan, hitelesen, példaadóan éljük is meg a hitünket! Ezt az Úr ereje bizonnyal elvégzi bennünk (6–7).