Az Ige mellett — 2019. első hét

2019 – Első hét (12.30–01.05.)

december 30.

(17) „…szolgáljátok Babilónia királyát…” (Jeremiás 27)

Vannak olyan helyzetek, történelmi és egyéni élethelyzetek, amikor az Isten akarata, egyben az élet és majdan a szabadulás útja, az idegen és nagyobb E-VILÁGI HATALOM SZOLGÁLATA (8; 17).

– 1.  Ez a szolgálat azonban nem az idegen hatalom kiszolgálása, nem annak való teljes behódolás, hanem Isten akaratának elfogadása, vagyis az Úrnak való hűséges szolgálat.

– 2. Ebben a szolgálatban Isten népe bűnbánattal elismeri az Úr mindenek feletti hatalmát (4–5), aki rajtuk, mint eddig engedetlen és hitetlen népen, most joggal hajtja végre büntetését. Isten most mindent Babilonnak ad (6), de csak egy időre, mert aztán Babilont is legyőzik majd, más népek (7), Isten pedig saját népét visszahozza földjükre (22).

– 3. Addig azonban ne szervezkedjenek más népekkel, Babilon ellenében (Kr. e. 594), mert ez engedetlenség Isten akarata ellen (1–3), amely csak még nagyobb nyomorúságot hoz rájuk, és teljesen tönkreteszi a szent hely és a város még épségben maradt részeit (16–22). Ne hallgasson a nép és a vezetők a hamis prófétákra, akik hazug módon szépíteni akarják a helyzetet, csak azért, mert az emberek nem szeretik a rossz híreket és üzeneteket (9–15).

1János 2,12–17 280. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Jeremiás jármot vesz a nyakába, hogy szemléltesse azt, amit egyértelmű prófétai szava meghirdetett, mint Isten akaratát.

 

december 31.

(15) „…te mégis bíztattad ezt a népet, hazug módon!” (Jeremiás 28)

A hamis prófétaság minden nyomorúsága előttünk áll ebben az igeszakaszban. A nép előtt Isten két prófétája, Jeremiás és Hananjá állnak egymással szemben, és egészen mást hirdetnek ugyanabban a nehéz történelmi helyzetben. Hananjá a közeli hazatérést, a mielőbbi isteni megoldást hirdeti (1–4). Jeremiás pedig, noha szívesen mondaná ugyanezt (5–9), mégsem tudja bíztatni a népet, mert Isten üzenete a távoli, és nem a közeli jövőbe helyezi a szabadulást (12–14). A nép teljesen megzavarodik. A hamis prófécia zavart kelt, hamisan bíztat, illúziókban ringat, kiszolgálja a hallgatóságot, a látványos eredményért. Hányszor lettünk mi is, mint egyház, hamis prófétává, igazodva a világ olcsó és mulandó elvárásaihoz, csak azért, hogy észrevegyenek minket, hogy többen figyeljenek ránk. Olyan gyakran hamis trükkökkel „szolgálunk”, „szépelgünk”, „jópofáskodunk”, „okoskodunk”; – noha szent komolysággal a ránk bízott Igét kellene hirdetnünk, minden hamis bíztatás nélkül, de a valóságos, krisztusi megoldás bizonyosságával. A szilveszteri mulatozás is hamis illúzió, menekülés a halál elől, mégis biztosan afelé menetelve. Jézus Krisztus győzte le a halált, Őrá figyeljünk, Őt kövessük!

1János 2,18–29 148. zsoltár

 

 

Január 1.

(11) „…reménységes jövőt adok…” (Jeremiás 29,1–19)

A REMÉNYSÉGRŐL…

– 1. A hívő ember nem keseredhet bele a megoldhatatlan jelenbe, hanem az adott keretek között mindig teszi, amit éppen az Istennek kedves módon tehet, hűséggel hitéhez, övéihez, miközben áldássá lesz mások számára is. Az adott kereteket mindig áthatja a reménység.

– 2. Nem győzhet le bennünket a világban tapasztalható gonoszság, hazugság, valamint az a tény, hogy ma már mindenhol, mindenki mondja a magáét, és a hangzavarban, mintha halkabb lenne az élő Istenbe vetett hit hangja. Ha csak a magamét mondom, hamis próféta vagyok! Isten embere nem a magáét mondja, noha az általa hirdetett üzenet az övé lett (8–9).

– 3. Ezt a reménységet nagyon el kell kérni, mert bizony emberileg vannak reménytelen helyzetek, ahol szó szerint már nem értelmezhető az, hogy ide visszahoz bennünket az Úr. A reményteljes, romolhatatlan jövő a feltámadott Úrban van, véglegesen soha nem itt, hanem mindig odaát. Ezt ki kell mondani (10–14). A reményteljes sorokat követő, eddigi összefüggéstől idegen, ítéletes prófécia erre is utalhat (15–19).

1János 3,1–12 282. zsoltár

Hozzáfűzés az Igemagyarázathoz

A bevezető versek az első Kr. e. 597-es fogságba vitelre utalnak.

Cidkijjá helytartó hivatalos küldöttséget meneszt Babilonba, az ottaniakhoz, egy levél kíséretében.

Ez a levél olyan fontos üzenetet tartalmaz, a reménység hangján, amelyet a teljes Biblia hangsúlyoz.

A „Jekónjá”, „Konjáhú” nevek, Jójákin királyra utalnak.

Jósiásnak két fia volt, Jóáház és Jójákim. Jóáházt, miután apja elesett az egyiptomiak ellen vívott Megiddói csatában (Kr. e. 605), pár hónapos uralkodás után az egyiptomi fáraó vitte magával és testvérét Jójákimot helyezte a trónra.

Jójákin követte őt, szintén pár hónapig, amikor Babilonba hurcolták népének egy részével együtt, Kr. e. 597-ben. Nekik szól Jeremiás ma olvasott levele.

Helyére Cidkijját ültette Nebukadneccár, babiloni király (1–3).

Mi az Istennek kedves, ha az Ő gyermekei egy számukra idegen világban kénytelenek élni?

– Építsenek házakat, ültessenek kerteket, házasodjanak, szaporodjanak és ne fogyjanak!

– Dolgozzanak, és fáradjanak annak a helynek a jólétén, ahol élnek! (4–7)

– Vagyis reménységben éljenek!

– A többit pedig majd Isten megcselekszi, akarata és jótetszése szerint, az nem rájuk tartozik.

 

 

Január 2.

(20) „…hazugságot prófétálnak …” (Jeremiás 29,20–32)

KINEK VAN IGAZA?

– 1. Kívülről nézve ez egy gyarló helyzet. Itt dúl az adok-kapok, mindenki meg van győződve nemcsak a saját igazáról, hanem arról, hogy Ő szól az Úr nevében. Nem késik a válasz, a visszavágás, egyik oldalról sem; – Jeremiás sem tétlen ebben. Egyik „lehamisozza” a másikat, és azt, ivadékaival együtt halálra, kárhozatra szánja. Akkor megégették a hamis prófétákat (20–23), de a büntetés tekintetében ennél többről volt szó (32).

– 2. Belülről tekintve a helyzetre, igenis mondjuk ki, hogy voltak, és ma is vannak hamis próféták. Vigyázzunk! Nem szabad összemosni a dolgokat. Nincs mindenkinek igaza. Nem mindenki képviseli az Urat.

– 3. Ugyanakkor legyünk alázatosak! Egyikünk sem képviselheti maradéktalanul az Úr Igéjét, mert nem birtokolhatjuk magát az Istent sem. Jézus Krisztus az egyetlen tökéletes próféta. Őrá tekintsünk, Őt hirdessük, Őt kövessük! Isten Igéjéért meghalhatunk, de nem adhatunk halálra másokat. A „lehamisozást” is végérvényesen hagyjuk meg az Úrnak!

1János 3,13–17 191. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A fogságban lévők felháborodtak Jeremiás levelén, aki arra ösztönzi őket, hogy rendezkedjenek be reménységgel a hosszú fogságban.

Semajá levelet írt Cefanjá főpapnak, hogy büntesse meg ezért Jeremiást és a hozzá hasonlókat.

Cefanjá főpap előtt azonban tekintélye volt Jeremiásnak, ezért felolvasta előtte Semajá levelét, amire Jeremiás nyomban válaszolt, egy második levéllel, amiben Isten ítéletét hirdette Semajá és családja ellen, mert Semajá prófétának állította magát, és hamisan áltatta a fogságban élő népet.

Semajá és ivadékai nem fognak gyönyörködni abban a jóban, amit Isten készített népének.

Vannak igaz és hamis próféták.

Mert Isten, Igéjében megszólaló, tökéletes akarata egy adott konkrét helyzetre nézve ma is érvényes útmutatást adhat, igaz, elhívott, hűséges szolgái által, amit mi imádságos szívvel, engedelmesen meghallhatunk.

 

Január 3.

(10) „Te azért ne félj szolgám…” (Jeremiás 30,1–11)

Jeremiás vigasztaló próféciáit tartalmazza a könyv 30–31. fejezete. MI A VIGASZTALÁS?

– 1. Az Úr a mi vigasztalónk. Szép prófécia ez, amit így összegezhetünk: Ne féljen az, aki az Úrban bízik, aki Őt szolgálja, mert vele van az Isten, hazasegíti a távolból a „közelbe”, a gondok közül a „gondtalanságba”. Az ellenséges népek nem győzhetik le Isten emberét (10–11).

– 2. Az Úr vigasztalás a gyötrelmekben. Én már láttam hívő embert „igában” meghalni, nagy gyötrelmek között (8). Ezért vallom, hogy nincs nagyobb dolog, mint amikor valaki a vigasztalást akkor is megtapasztalja, amikor nincs konkrét szabadulás. Az ilyen ember az igazán hívő ember, aki Jézus Krisztusban van, a szabadítás, az otthon már az övé, bármi is történik vele. Ez az igazi vigasz, megtapasztalása pedig kegyelmi állapot.

– 3. Az Úr vigasztalás a jólétben. De kegyelmi állapot az is, amikor valaki a megtapasztalt „szabadítás gondtalanságában” sem bízza el magát (10), nem esik szét, hanem továbbra is hitben, lélekben egészséges marad, és jólétében is látja a szolgálat lehetőségét, zarándok–létének töredékességét, amely az igazi megérkezés felé halad.

1János 3,18–24 283. zsoltár

 

Január 4.

(18) „Jóra fordítom…” (Jeremiás 30,12–24)

MEGVÁLTÁST!

– 1. Nem is kell aktualizálni a mai igeszakasz diagnózisát. Elég csak újra mondani az Igét. Halálos a bajunk. Gyógyíthatatlan betegek vagyunk. Egy idő után minden „szeretőnk” elhagy bennünket, mert kiderül sok mindenről, amiért valaha hevültünk, hogy „üres” és „hiábavaló”. Megverten, egyedül maradunk. Nem foghatjuk másra „az eredményt”. Hiába akarnánk hárítani, mert mi rontottuk el! Valóban: a másik sem különb! De, most rólunk van szó! Ez, így együtt az, amit a teológia „bűnnek” nevez.  (12–15).

– 2. Megható segítség az, amit Jeremiáson keresztül ígér az Úr. Elpusztulnak a pusztítóink. Mi pedig felszabadulva újra építhetjük életünk romjait. Visszaállíthatjuk méltóságunkat, hiszen nem leszünk többé lenézettek. Helyreállíthatjuk hitünket, istentiszteletünket, hálaéneket zengve az Úrnak (18–22).

– 3. Áldott legyen az Isten, hogy Ő ennél sokkal többet adott, Jézus Krisztusban, hiszen Ő megváltott bennünket. Ebben a világban minden „rendcsinálást” újabb „rendetlenség”, majd „takarítás” követ. Itt minden felszabadulás, visszaállítás, helyreállítás csak időleges. A megváltás örök és maradéktalan. Az utolsó időkben értjük ezt meg igazán – hangsúlyozza Jeremiás. Hiszem, mi már értjük, hisszük, tudjuk, várjuk… (23–24).

1János 4,1–6 285. zsoltár

 

Január 5.

(7) „…az Úr megszabadította népét…” (Jeremiás 31,1–17)

A SZABADÍTÁSRÓL.

Isten teljes népe megszabadul a fogságból, Izráel és Júda egyaránt (1); – sőt, a föld széléről (8) is hazahozza népét az Úr (7–9).

A szabadulás azt jelenti, hogy Isten népe kegyelmet nyert attól az Úrtól, aki örök szeretettel szereti népét (2–3).

– A szabadulás annak kifejezése, hogy az az Úr, aki mindig is népével volt, „láthatóan” közeledik népéhez (3), így már ebben a világban is tetten érhető a valódi öröm, bőség, „fölépülés” (4–6), nemcsak Igében, szóban, hanem a tényleges valóságban is (10–14).

Az igazi szabadulás a megváltás, vagyis a végső isteni győzelem az „erősebb” felett (11), a gonosz felett is, amelynek nyomán Isten letöröl népe szeméről minden könnyet (15–17; Jelenések 21,4), és látható bizonyosságban elindítja őket a „nyugalom”, az Isten örök, aktív, áldott, boldog nyugalma felé (2).

Jézus Krisztus feltámadása által a szabadulás a miénk.

1János 4,7–21 395. zsoltár