Az Ige mellett — 2017. 39. hét

2017 – Harminckilencedik hét (09.24–30.) – Teremtés hete

Szeptember 24. vasárnap

(33) „…te ember létedre Istenné teszed magadat.” (János 10,31–42)[1] JÉZUS ISTEN FIA, MEGVÁLTÓ! – 1. Jézus ellenségei elismerték, hogy Jézus „jó” dolgokat cselekszik és „jót” tanít. Amíg mi ülünk a „bírói” székben, amíg mi véleményezhetünk, addig még akár a „jót” is elismerjük a másikról. Vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy nekik van alapjuk arra, hogy folyton véleményezzenek, mindent és mindenkit. Ki vagy te, hogy megdicsérj, vagy éppen szidj, végképp, hogy megkövezz? (31–32) – 2. Ugyanakkor kellenek olyan emberek, minden korban és helyzetben, akik isteni jogokat kapnak, és arra hivatottak egy időre, hogy az isteni rendet és igazságot érvényesítsék ebben a gyarló világban. Ezek az Isten, az igaz bíró küldöttei (Zsoltárok 82,1–6). Jézus itt az írástudók logikájával érvel, hogy azok vádjára megfeleljen: Miért vádolnák őt istenkáromlással, azért, mert Ő Isten Fiának nevezte magát, ha maga az Írás hangsúlyozza, hogy az ember Isten követe, küldötte lehet ebben a világban… Márpedig az Írást, ugye, nem lehet érvénytelenné tenni (33–35). – 3. Jézus Krisztus azonban több, mint írástudó, több, mint bíró; – hála legyen érte Istennek! Írástudóból van elég! Nekünk Megváltó kell! (36–39)

Példabeszédek 20,17–30 19. zsoltár


Szeptember 25. hétfő

(15) „…örülök, hogy nem voltam ott tiértetek, hogy higgyetek!” (János 11,1–16) Lázár történetének minden verse fontos, áldott üzenetekben gazdag. Egyet emelünk most ki a mai szakaszból: ÖRÜLJÜNK! – 1. Isten népe életében, azon belül az egyes hívő ember életében nincsenek véletlenek. Isten üdvözítő akarata érvényesül abban, a betegségen, a halálon, a legérthetetlenebb eseményeken keresztül is. Jézus Krisztus nem Lázár halálának „örül”, hanem Isten üdvözítő akaratának, amit Ő hirdet és érvényesít ebben a világban. Örüljünk ennek mi is! – 2. Isten úgy vezeti övéi életét, hogy azok rádöbbenjenek a saját nyomorúságukra, és mindenestül az Úrba kapaszkodva, életet nyerjenek, azaz higgyenek. A hit kegyelmi ajándék. Van okunk örülni, hiszen hihetünk Őbenne! – 3. Végezetül: vegyük észre, hogy miértünk történnek a dolgok, még ha adott ponton fájdalmasak is azok. Ha azt tapasztalnánk, hogy nincs jelen az Úr, akkor is velünk van, – értünk nincs jelen, de velünk van. Örüljünk ennek is!

Példabeszédek 21,1–16 73. zsoltár


Szeptember 26. kedd

(26) „Hiszed–e ezt?” (János 11,17–32)[2] HOL A VALÓDI MEGOLDÁS? – 1. A gyász fájdalmát, az élet terheit különbözőképpen viseljük. Mária csendesen sírdogál. Márta a gyászban, sírva is tevékeny, tesz, vesz, sietve Jézus elé fut, hogy kiöntse neki panaszát (17–21), kérdéseit, amiben gyarló emberi vádaskodás is lapul: miért engedte Jézus, hogy meghaljon a testvére, Lázár? Az Úr elé így is járulhatunk, de csak azért, hogy az Úr előtt megszabaduljunk minden panasztól, vádaskodástól, és megbékülten mehessünk az emberek közé (17–21). – 2. De csak az járulhat így az Úr elé, akinek már megadatott az alapvető reménység ismerete. Márta azt már tudta, hogy „az utolsó napon” feltámad a testvére. Ezért a bajban eszébe jut az, amit erről hallott. Mint egy „leckét”, felmondja Jézusnak mindezt. A mi gyerekeink mit hallanak tőlünk az egyetlen reménységről? – 3.  Márta legalább tudta a „leckét”. Ebben az ismeretben persze ott feszül a mérhetetlen fájdalom, hogy a feltámadás olyan messze van, beláthatatlan, és nem segít a jelen fájdalmán. Valami több kell ennél! (22–24) – 4. Valóban több kell. Jézus kijelenti, hogy Ő a feltámadás és az élet, és aki hisz Őbenne, az él, az már most örök életet él. A távoli ígéretet Jézus Krisztus a jelenbe hozza, áthatja vele a jelent. (25–27)

Példabeszédek 21,17–31 366. dicséret


Szeptember 27. szerda

(43) „Lázár, jöjj ki!” (János 11,33–44) MIT TESZ JÉZUS? – 1. Jézus nem érzéketlen mások fájdalmát látva. Jézust megindítja a gyászoló család fájdalma. Jézus, ebben az együttérzésben hasonló módon nyilvánul meg, mint mi: háborog és sír, az ember tehetetlensége a halállal szemben egyszerre haragra és megadásra, háborgásra és sírásra késztet. Soha ne legyek érzéketlen a körülöttem élők fájdalmát látva, legalább érezzem át helyzetüket, dühük és könnyeik okát (33–35). – 2. Jézus azonban nem ragad le itt, hanem teszi azt, amit még mi is tehetünk: imádkozik, hittel imádkozik, előre hálát ad, az emberileg lehetetlen helyzet valódi megoldásáért, ott, ahol már három napja rombol a halál (41–42). – 3. Jézus ennél is többet tesz, hatalommal szól, minden számonkérő gúnyolódás, és a reménytelen helyzet ellenére is (37). Ez már csak az Ő kiváltsága, aki Isten Fiaként szavával kihív a halálból (43). Ha azonban mi is az Ő szavának életet ajándékozó hatalma alá kerülünk, szavainkat, életünket felhasználja az Úr az örök élet, az üdvösség szolgálatában.

Példabeszédek 22,1–16 167. dicséret


Szeptember 28. csütörtök

(50) „…jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért…” (János 11,45–57)[3] A LEGJOBBAT KÉSZÍTETTE NEKÜNK AZ ÚR! – 1. Lehet szépíteni a dolgokat, de ebben a világban igazából minden a hatalomról, a pénzről, a pozícióról szól. Egy esély van arra, hogy ne így legyen, – ha minél többen hisznek Jézus Krisztusban, és követik őt (45–48). A zsidó Nagytanács pont ettől félt, mert ha egyre többen hisznek őbenne, ezt a római hatóságok valamiféle zendülésnek értelmezik, és a zsidók meglévő önrendelkezését is leverik, a Nagytanács hatalmát elveszik, vallásgyakorlásukat megszüntetik, a szent helyről nem is beszélve (47–48). – 2. Akkoriban a főpapokat a rómaiak jelölték ki, a nekik megfelelő módon. Kajafás (Kr. u. 18–36) azt javasolta, hogy ezt az egy embert, Jézust kell beáldozni, megölni, mintsem az egész népet, amely így továbbra is Róma jóindulatát élvezheti (49–50). – 3. Kajafás ironikus szavait azonban felhasználta az Isten Lelke, rámutatva Jézus Krisztus megváltó halálára: egy ember meghal az egész népért (51–53). A Nagytanács elhatározta Jézus megölését, de Jézus megváltó halálának terve Isten kezében volt, a mi üdvösségünkre. Nincs ennél jobb!!!

Példabeszédek 22,17–29 510. dicséret


Szeptember 29. péntek

(3) „…a ház megtelt a kenet illatával.” (János 12,1–8) A JÓ ILLAT reménységgel tölt el, megnyugtat, bíztat, hogy nem a „rothadásé” a végső uralom. – 1. Ez a kenet drága, valódi nárduskenet volt, nem hamisított.[4] Ez a kenet a betániai család teljes „vagyonát” jelentette, amit ők „odaöntenek Jézus lábai elé”. Mindenünk az Úré, csak Őneki átadva, Őtőle elfogadva lehet a „dolgainkon” illatozó áldás (1–3). – 2. A jó illat betöltötte az egész házat, amikor Mária egy font drága, valódi nárduskenettel megkente Jézus lábát. Milyen gyönyörű jelenet: „a jó illat” akkor támad, amikor az ember fel meri bontani legféltettebb kincsét, és azt az Úr ügyére „pazarolja”, amikor egész életünk az Úrral kerül kapcsolatba, az Ő megváltó személyével; – Ővele, aki legyőzte a halált, a romlást, minden „öklendeztető bűz uralmát”, mert feltámadott a halálból (7). Ez az illat a feltámadott Jézus Krisztus illata, ami mindent betölt, és mi is a Jézus Krisztus jó illata lehetünk (2Korinthus 2,15). – 3. Enélkül azonban marad a bűz, a rothadás, a halál, a gonosz romboló hatalma, ami itt nemcsak abban mutatkozik meg, hogy Júdás tolvaj volt, hanem abban is, hogy folyamatosan tolvajozzuk egymást, a szegényekre, meg a saját jóságunkra hivatkozva, miközben persze az életünk tele van „trükközésekkel” akkor is, ha makulátlannak láttatjuk magunkat (4–6).[5]

Példabeszédek 23,1–28 30. zsoltár


Szeptember 30. szombat

(11) „…hittek Jézusban.” (János 12,9–11) AZ ÉLŐ HIT, A JÉZUS KRISZTUSBA VETETT HIT. – 1. De jó olvasni ezt a tényt: sokan hittek Jézusban (Filippi 1,18), a zsidók közül is sokan hittek benne, mégpedig azért, mert a három napja halott Lázárt feltámasztotta a halálból (11). – 2. Ne becsüljük le ezt a csodán alapuló hitet. Egyetlen problémánk van, a halál! Végre itt van „Valaki”, aki ezen a nyomorúságon látható módon segíteni tud, még ott is, ahol már totálisan a halál az úr, és ahol szerintünk már minden remény szertefoszlott. Isten azért cselekedte ezeket a jeleket Jézus által, hogy általuk igazolja Fiát, jelezve, Ő az, akit megígért (9). – 3. Emlékezzünk erre, akkor is, amikor minket szorongat meg a halál árnyékának völgye (2Timóteus 2,8). – 4. Vannak azonban olyanok, akiknek csak a jelen élvezete, „hatalma” számít. Ezért beáldoznak, megölnek mindent, mindenkit. A Nagytanács nemcsak Jézust, hanem Lázárt is ki akarja végeztetni. Semmi sem számít?[6]

Példabeszédek 23,29–35 276. dicséret

Steinbach József

[1] A teljes igemagyarázat:

JÉZUS ISTEN FIA, MEGVÁLTÓ!

– 1. Jézus ellenségei elismerték, hogy Jézus „jó” dolgokat cselekszik és „jót” tanít.

Amíg mi ülünk a „bírói” székben, amíg mi véleményezhetünk, addig még akár a „jót” is elismerjük a másikról.

Vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy nekik van alapjuk arra, hogy folyton véleményezzenek, mindent és mindenkit.

Kik ők? Kik ezek a farizeusok?

Ki vagy te, hogy megdicsérj, vagy éppen szidj, végképp, hogy megkövezz? (31–32)

– 2. Ugyanakkor kellenek olyan emberek, minden korban és helyzetben, akik isteni jogokat kapnak, és arra hivatottak egy időre, hogy az isteni rendet és igazságot érvényesítsék ebben a gyarló világban, egyébként mindent felemésztene a káosz.

Ezek az Isten, az igaz bíró küldöttei.

A 82. zsoltár úgy beszél ezekről, mint akiket az Isten egy időre „istenekké” tett; – persze nem teológiai értelemben veendő ez a kifejezés, hanem Isten követeire, küldötteire utal (Zsoltárok 82,1–6).

Jézus itt az Írásokra hivatkozva, az írástudók logikájával érvel, hogy a farizeusok és az írástudók vádjára megfeleljen: Miért vádolnák őt istenkáromlással, azért, mert Ő Isten Fiának nevezte magát, ha maga az Írás hangsúlyozza, hogy az ember Isten követe, küldötte lehet ebben a világban…

Márpedig az Írást, ugye, nem lehet érvénytelenné tenni (33–35).

Ebből látszik, hogy Jézus „írástudóként” érvel itt. Saját módszerükkel fogja meg az írástudókat.

– 3. Jézus Krisztus azonban több, mint írástudó, több, mint bíró; – hála legyen érte Istennek!

Írástudóból van elég!

Nekünk megváltás kell, Isten kell, az egyetlen élő Istenre van szükségünk, aki lehajol hozzánk, és megváltó szeretetével könyörül rajtunk, igazságát nekünk ajándékozza, kegyelmével körbeölel.

Jézus Krisztus Isten kiemelt küldötte, Isten Fia, Megváltó, akit kivételesen megszentelt, akit cselekedeteivel igazolt az Atya, és akit feltámasztott a halálból, Őrá van szükségünk (36–39).

[2] A teljes igemagyarázat:

HOL A VALÓDI MEGOLDÁS?

– 1. A gyász fájdalmát másként hordozzuk, mint ahogy az élet terheit is különbözőképpen viseljük (Lukács 10,38–42).

Mária csendesen sírdogál.

Márta a gyászban, sírva is tevékeny, tesz, vesz, sietve Jézus elé fut, hogy kiöntse neki panaszát (17–21), kérdéseit, amiben gyarló és elmaradhatatlan emberi vádaskodás is lapul: miért engedte Jézus, hogy meghaljon a testvére, Lázár, miért nem jött időben?

Az Úr elé így is járulhatunk, de csak Őelé, hogy az Úr előtt megszabaduljunk minden panasztól, kérdéstől, vádaskodástól, és megbékülten mehessünk az emberek közé (17–21).

– 2. De csak az járulhat így az Úr elé, akinek már megadatott az alapvető reménység ismerete.

Márta azt már tudta, hogy „az utolsó napon” feltámad a testvére.

Nagy kérdés, hogy ezt mennyire hitte, de tudta, hallott róla!

Ezért a bajban eszébe jut az, amit erről hallott.

Mint egy „leckét”, felmondja Jézusnak mindezt.

A mi gyerekeink mit hallanak tőlünk az egyetlen reménységről, mi jut eszükbe a bajban, kihez fordulnak, mibe kapaszkodnak, kiben bíznak?

– 3.  Márta legalább tudta a „leckét”, nagy bajában tudta, hogy kihez forduljon.

Ebben az ismeretben persze ott feszül a mérhetetlen fájdalom, hogy feltámad majd a testvére ama napon, de az olyan messze van, beláthatatlan, és nem segít a jelen fájdalmán és kínjain.

Valami más, valami több kell ennél! (22–24)

– 4. Valóban több kell.

Jézus kijelenti, hogy Ő a feltámadás és az élet, és aki hisz Őbenne, az él, az már most örök életet él.

A távoli ígéretet Jézus Krisztus a jelenbe hozza, áthatja vele a jelent.

Ez jelentheti számunkra az egyetlen vigaszt és erőforrást.

Én vagyok, ti is vagytok!

Az a döntő kérdés, hogy hisszük–e ezt?

Az ismeret csak ugródeszka, a hit emel fel onnan az örök élet valóságába, és a lendületet az Úr kegyelme adja: „Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia…” (25–27).

[3] A teljes igemagyarázat:

A LEGJOBBAT KÉSZÍTETTE NEKÜNK AZ ÚR!

– 1. Lehet szépíteni a dolgokat, de ebben a világban igazából minden a hatalomról, a pénzről, a pozícióról szól.

Egy esély van arra, hogy ne így legyen, – ha minél többen hisznek Jézus Krisztusban, és követik őt (45–48).

A zsidó Nagytanács pont ettől félt, mert ha egyre többen hisznek őbenne, ezt a római hatóságok valamiféle zendülésnek értelmezik, és a zsidók meglévő önrendelkezését is leverik, a Nagytanács hatalmát elveszik, vallásgyakorlásukat megszüntetik, a szent helyről nem is beszélve (47–48).

– 2. Akkoriban a főpapokat a rómaiak jelölték ki, a nekik megfelelő módon.

Kajafás (Kr. u. 18–36) azt javasolta, hogy ezt az egy embert, Jézust kell beáldozni, megölni, mintsem az egész népet, amely így továbbra is Róma jóindulatát élvezheti (49–50).

Kajafás itt valójában, Jézus megöletésének szándékával, a népre hivatkozva, saját és a Nagytanács hatalmát védi.

– 3. Kajafás ironikus szavait azonban felhasználta az Isten Lelke, rámutatva Jézus Krisztus megváltó halálára: egy ember meghal az egész népért (51–53).

A Nagytanács elhatározta Jézus megölését, de Jézus megváltó halálának terve Isten kezében volt, a mi üdvösségünkre.

– 4. Kajafás emberi ügyeskedéssel akart valami ideigvalót fenntartani, mert ez szerinte így jobb lesz,

Isten pedig örökkévaló bölcsességével maradandó jót készített népének, amit mi soha nem tudnánk kigondolni és megvalósítani.

Ennél jobb nem kell nekünk.

Az ember legfeljebb ideigvaló jobbat tud felmutatni, de aztán kiderül, hogy nem jobb ez sem az előbbinél.

Jézus Krisztus a legjobbat adja nekünk, az örök jobbat. Nincs ennél jobb!!!

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

[4] Ez a kenet drága kenet volt, amely egy észak-indiai fűszernövény gyökeréből és szárából készült, fél liternyi illatos olaj lehetett, és amit lepecsételt alabástrom dobozban őriztek.

[5] A legnagyobb baj azonban még ezen túl van: pazarlásnak tartjuk az Úr ügyének szolgálatát, lenézzük az Úr ügyét, hitetlenek vagyunk! Bűzlik az egész ház, összedől, elpusztul! – Uram, irgalmazz!

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

[6] Így van ez ma is? „Eltüntetünk” mindent, ami akadályoz bennünket abban, hogy bekebelezzük a világot?