Az Ige mellett – 18. hét

2019 – Tizennyolcadik hét (04.28-05.04.)

Április 28.

(15) „Mindenki várakozva néz rád…” (Zsoltárok 145)

EGYSZERRE EGYETEMES ÉS MÉGIS HITVALLÓ EZ A ZSOLTÁR.

– 1. Egyetemes ez a zsoltár (2–10), hiszen minden embert, minden népet, mint az egyetlen Isten teremtményeit, magához ölel (Cselekedetek 17,26). Mindenkihez jó az Úr (8–9). Az Urat magasztalja minden teremtménye (10), még „akaratlanul”, a lélegzetvételével is. Az Urat várja minden ember (15), mert minden emberi sóhaj, kín, haldoklás a megváltó Úr után kiált. Nem a tankegyességbe illő, de az Igében igenis jelenlévő ez az egyetemesség.

– 2. De a zsoltár nemcsak egyetemes, hanem hitvalló is (11–21). Nemcsak egybeölel mindeneket, hanem meg is különböztet. Vannak ugyanis olyanok, akik úgy csatlakoznak ehhez az egyetemes, Istent magasztaló „kórushoz”, mint a zsoltáros is (2–5), hogy felismerhették az Úr szabadító kegyelmét az életükben, „gyülekezetükben”, népük életében, az elesettek között és a világ minden színterén, nemzedékről nemzedékre; – és ezt hirdetik másoknak is; – ezzel Isten országát építve. Emberek, mi megláthattuk, elmondjuk, lássátok meg, hogy jóságos az Úr, boldogok azok, akik Őbenne bíznak (Zsoltárok 34,9).

– 3. Vagyis egyetemes az Istenre szorultságunk, de ennek felismerése kegyelem. Mélységbe taszító bűneikben maradtak azok, akik ezt nem ismerhették fel. Mi senkit nem ítélünk, csak hirdetjük az Úr megtartó, hatalmas tetteit (20–21).

Galata 1,10–24 67. zsoltár

 

Április 29.

(1) „Dicsérjétek az Urat!” (Zsoltárok 146)

A 146–150. fejezetek közötti zsoltárok szintén „HALLÉL ZSOLTÁROK”.

– 1. Az ószövetségi istentiszteleten az egyéni kegyesség is a gyülekezet közös áhítatán valósulhatott meg. A gyülekezetben kapja a Szentlélek indítását az egyén, hogy magasztalja az Urat, amíg csak él. Ravasz László magyarázata visszaadja a dicséret lényegét: A zsoltáros élete, létezése dicséretmondás; – ez pedig az üdvözültek állapota (1–2).

– 2. Ezek a „Hallél zsoltárok” azt hangsúlyozzák, hogy csak az Úrban lehet bízni, Jákób Istenében, aki az eget és a földet alkotta. Emberekben, hatalmasságokban, előkelőkben, halandókban ne bízzunk, mert azok tehetetlenek, sírba jutnak (3–6).

– 3. Ennek indoklására mi sokkal nyomósabb érvet tudunk előhozni, mint ahogy azt a zsoltáros tette. Hála az Úrnak, nemcsak azért bízhatunk az Úrban, mert Ő felkarolja a mindenféle szükségben szenvedőket! Ez fontos, de életünk valódi nyomorúságára nézve még édeskevés lenne. Ő Jézus Krisztusban megváltott a bűntől és a haláltól az örök életre, az üdvösségre (7–9).

– Dicsérjük az Urat! Dicsérjem az Urat!

Galata 2,1–10 26. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A Zsoltárok könyvének ötödik fejezete a 107–150. zsoltárokat tartalmazza. Ezen belül a 113–118. zsoltárok Istent magasztaló ún. „Hallél zsoltárok”, a 120–134. zsoltárok „Zarándokénekek”, a 135–145. zsoltárok között találunk „Királyzsoltárokat” és „Panaszénekeket”, a 146–150. zsoltárok szintén „Hallél zsoltárok”.

 

 

Április 30.

(13) „…megáldotta benned lakó fiaidat.” (Zsoltárok 147)

Talán A JERUZSÁLEMI VÁRFAL FELÉPÍTÉSÉNEK IDEJÉN született ez az Urat magasztaló ének, Nehémiás korában, Kr. e. 445 után.

– 1. Milyen ez a világ? Minden „romos” és „szétszórt” ebben a világban, sebes és beteg (3). Minden deres, havas, jeges, nem lehet kiállni hidegét (16–17).

– 2. Milyen Isten városa? A mindenható és világot teremtő, gondviselő (8–9), erős és bölcs Isten (4–7) összegyűjti népét, megépíti „városát”, „országát” (2). De jó, hogy „Isten városa” az Úrba vetett bizalom, ennek nyomán a békesség, az üdvösség, és nem a tahó, erőszakos dominancia városa. Ő erős zárakat tett városára, hiszen az Ő szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (10–14).

– 3. Isten szava, Igéje mutat rá a világ romos és rideg állapotára; – valamint Isten városának felépített, jeget elolvasztó békességére, a megváltó Isten közelségére. Ez az Ige, ebben a romos világban rendet teremtő, újjáteremtő parancs (15), törvény (19); – Isten országában evangéliumi kegyelem, az Úr Jézus Krisztusban (18), áldás (13). – Üdvössége van annak, aki ezt tudja, és ezért magasztalhatja az Urat! Nem kell ennél több (20).

Galata 2,11–14 212. dicséret

 

Május 1.

(13) „…fensége a föld és az ég fölé emelkedik.” (Zsoltárok 148)

Ez a zsoltár Isten dicséretére hívja fel a mindenséget (1–12), majd megindokolja, hogy MIÉRT DICSÉRJÜK AZ URAT (13–14).

– 1. Dicsérje az Urat az ég, vagyis a világmindenség: az angyalok, a csillagok, a nap, a hold és minden égitestek (1–6). Dicsérje a Teremtőt a teremtett világ. Dicsérjük a Teremtőt, aki a világ törvényeit, rendjét megalkotta, és azokat fenntartja (6). Valóban kegyelem, magasztalásra indító csoda, hogy „működik” ez a világ, minden romlás ellenére, mert az Úr hatalmasabb a gonosznál.

– 2. Ezért dicsérje az Urat a föld, az elemek, a természet, az állatok (7–10); – és dicsérje az Urat az ember, minden uralkodó és minden korosztály (11–12). Megmaradásunk egyetlen lehetősége, életünk értelme az, hogy ehhez a mennyei kórushoz csatlakozzunk.

– 3. Hiszen Isten magasztalásában elismerjük, hogy Ő magasztos, fenséges, egyetlen, élő Isten, akinél nincs nagyobb, és akin kívül nincs más; – így belesimulunk az Ő üdvözítő rendjébe. Az Ő közelsége az üdvösség. Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá lett ennek a közelségnek valósága, áldása, megtartó szeretete. Isten népe, minden hívő, szerte a világban, részesült ebből (13–14).

Galata 2,15–21 275. dicséret

 

Május 2.

(7) „Bosszút állnak…” (Zsoltárok 149)

– 1. Minden vallás, eszme, „igazság” sajátja, hogy magáévá akarja tenni az egész világot, akár úgy is, hogy kiirtja azokat, akik ellent állnak (6–9), majd körtáncot járva ünnepel: – győzött az igazság; – vagy győzött „az Isten”; – ezért győzött „az Ő népe”, és ítéletre jutottak a bűnösök (1–5). A történelem szinte csak erről szól. Fogalmazzunk pontosabban: Az ember annyira gyarló és önző, hogy a kezén megfakul minden igazság, még az egyetlen, szent Isten ügye is.

– 2. Ezt a zsoltárt csak Jézus Krisztus felől lehet helyesen érteni, hiszen a mi Urunkban látjuk meg igazán, hogy milyen az Isten, mit tett értünk, hogyan hajtotta végre jogos ítéletét, és miként érvényesítette igazságát. Van tehát Ura ennek a világnak, van miért magasztalnunk az Istent, van igazság (János 14,6), van bűn miatti jogos ítélet; – de van kegyelem, megoldás, megváltás is, a Jézus Krisztusban.

– 3. Vagyis, ha ítéletről beszélek, az először mindig rám vonatkozik, és nem a másikra; – de kegyelmet nyerve, csakis irgalmas lehetek a másikhoz, az Úr nevében; – mert én is irgalmat nyertem (Máté 5,7; Máté 9,13). Minden más igazság kárhozatos szemfényvesztés. Dicsérjük az Urat, Jézus Krisztusért!

Galata 3,1–18 343. dicséret

 

Május 3.

(1) „Dicsérjétek Istent szentélyében…” (Zsoltárok 150)

– 1. Az Urat hatalmas tetteiért dicsérjük (2). Az Úr leghatalmasabb tette, Jézus Krisztus feltámadása által a mi szabadításunk, megváltásunk üdvözítő tette.

– 2. Az Urat mindenekelőtt a szentélyében, a templomában dicsérhetjük (1). Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy el kell jönni a templomba. Igen, ez a sokszor félreértett „templombajárás” fontossága. Hiszen ekkor vállalok közösséget, látható módon, Urunk ügyével, népével. A testi jelenlétet, Isten látható egyházában, gyülekezetében, hitvallás. Nem baj, ha fáradt vagy, ha nem tudsz figyelni, nem lehet kifogás, hogy nincs időd. Közben, ha eljössz, Isten Lelke majd elvégzi, hogy testi jelenléted ne legyen hiábavaló, hanem a mennyei világgal, a megváltó Jézus Krisztussal való találkozássá legyen.

– 3. Az Urat ezután, a „templomból” kijövet, dicsérhetjük, az Ő nagyságához méltóan, hitelesen a mindennapok örömei, sikerei, küzdelmei, kísértései és próbatételei között is (2). A „templomból” kijövet dicsérjük Őt a földön, úgy élve itt, hogy dicsérhesse az Urat az égboltozat is (1). Az ember már az égboltozatot is birtokba venné… Állj le ember, ne lépd túl hatáskörödet! Több ez, mint környezetvédelem. – Minden lélek dicsérje az Urat! (6) Ez már közbenjáró imádság. Isten magasztaló népének könyörgése.

Galata 3,19–29 458. dicséret

 

Május 3. – A teljes igemagyarázat

 

(1) „Dicsérjétek Istent szentélyében…” (Zsoltárok 150)

 

A SZENT ZENÉVEL FOGLALKOZÓKNAK, a „himnológusoknak” fontos csemege a 150. zsoltár hangszereinek sorjázása, jelezve, hogy mennyiféle hangszerrel lehet dicsérni az Urat (3–5).

Bach kantátái szentlelkesen ihletett példái ennek.

De ennek a zsoltárnak nem ez a fő üzenete. Főként nem azért íródott, hogy a lehetséges, Isten-dicsérő hangszereken vitatkozzunk.

 

– 1. Az Urat hatalmas tetteiért dicsérjük (2).

Az Úr leghatalmasabb tette, Jézus Krisztus feltámadása által a mi szabadításunk, megváltásunk üdvözítő tette.

Minden hatalmas tette, ennek előképe, és ebből fakadó kegyelmi tette; – népe és az egyes hívő ember életében egyaránt; – nagy szabadításokban és hétköznapi, alig észrevehető rezdülésekben ugyancsak.

 

– 2. Az Urat mindenekelőtt a szentélyében, a templomában dicsérhetjük (1).

Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy el kell jönni a templomba.

Igen, ez a sokszor félreértett „templombajárás” fontossága.

Hiszen ekkor vállalok közösséget, látható módon, Urunk ügyével, népével.

A testi jelenlétet, Isten látható egyházában, gyülekezetében, hitvallás.

Nem baj, ha fáradt vagy, ha nem tudsz figyelni, nem lehet kifogás, hogy nincs időd.

Közben, ha eljössz, Isten Lelke majd elvégzi, hogy testi jelenléted ne legyen hiábavaló, hanem a mennyei világgal, a megváltó Jézus Krisztussal való találkozássá legyen.

Vagyis, ha nem jössz el, olyan hálátlan vagy az Uradhoz, noha mindennap az Ő kegyelméből élsz, mint a megveszett, gazdájának is nekitámadó kutya.

Még akkor is, ha otthon úgy imádkozgatsz.

Isten Igéje, üzenete ugyanis a gyülekezetben szólal meg, és így kísér tovább Isten közelsége a mindennapokban.

A szentélyben elhangzó magasztalásra támad visszhang az égbolton, a mindenségben, a mennyben (1).

A templom, a gyülekezet az a „tér”, ahol tökéletes az Isten magasztalásának „akusztikája”.

Minden tevékenységnek van méltó helye, miért pont ennek a legszentebbnek ne lenne.

Nyaralni, már nem adod alább, távoli tájakra utazol jólétedben.

Megváltó Urad közelébe nem mész, arra sajnálod az időt.

Mindenkor adjunk hálát azokért, akik viszont jönnek.

Ez csoda!

 

– 3. Az Urat ezután, a „templomból” kijövet, dicsérhetjük, az Ő nagyságához méltóan, hitelesen a mindennapok örömei, sikerei, küzdelmei, kísértései és próbatételei között is (2).

A „templomból” kijövet dicsérjük Őt a földön, úgy élve itt, hogy dicsérhesse az Urat az égboltozat is (1).

Az ember már az égboltozatot is birtokba venné, a „látható eget”: gépek, műholdak, frekvenciák, ózonlyukak…

Állj le ember, ne lépd túl hatáskörödet!

Több ez, mint környezetvédelem.

 

– Minden lélek dicsérje az Urat! (6)

Ez már közbenjáró imádság. Isten magasztaló népének könyörgése.

 

Galata 3,19–29 458. dicséret

 

Május 4.

(15) „De szép vagy kedvesem, de szép vagy!” (Énekek 1)

– 1. A szerelem Isten ajándéka, de a szerelem nem isteníthető, azaz nem a szerelem ad valódi boldogságot, megoldást, megváltást, hanem csakis az Isten. Az Énekek éneke megköszöni a férfi és a nő szerelmét, testi és lelki egyesülését, de nem isteníti azt. Az Ószövetség népét körbe vették más népek termékenységi kultuszai, amelyekre határozott, bibliai látással válaszolt az Énekek éneke. A próféták is elhatárolódtak attól, hogy a szerelmet istenként tiszteljék, amikor ezt bálványimádásnak nevezeték.

– 2. Jóléti világunkban sok minden a szerelem körül forog. Ettől várunk mindent, aztán csalódunk, „partnert” váltunk, majd újra próbálkozunk, de nem köteleződünk el, miközben annyi minden megy tönkre körülöttünk. A szerelem múlandó, halandó „isten” önmagában. A szerelem ajándék, de csak Isten kezéből véve, az Ő medrében. Egyébként nincs nagyobb kísértés és veszély a nap alatt a szerelemnél; – amely könnyen „szemétdombra” juttathatja életünket.

– 3. Nekünk a legszebb mindenkor a saját, Istentől kapott, egyetlen párunk. Őneki mondjuk, hogy szép. Sokan vannak még szépek, de mi az „idegen szépségre” nem tekinthetünk így. Ami nem az enyém, az után nem vágyakozom, ahhoz nem nyúlok, mert tolvajjá leszek.

Galata 4,1–11 483. dicséret

Steinbach József