Az Ige mellett — 14. hét

 2019 – Tizennegyedik hét (03.31-04.06.)

MÁrcius 31.

(1) „Boldogok…, akik az Úr törvénye szerint élnek.” (Zsoltárok 119,1–64)

A fogságban a zsidó öntudat, hagyomány, ősi forma értéke erősödött, ellenállóvá vált, összezárt; – szembefordult a külső pogánysággal, és azokkal az otthon maradt zsidókkal is, akik szép lassan alkalmazkodtak az elhatalmasodó pogány, főképpen hellenista, görög világhoz. Az előbbiek óriási áldozatokat hoztak hitükért, miközben kikerültek a fennálló hatalom politikai és gazdasági életének előnyeiből; – szemben az utóbbiakkal, akik hagyták hitüket, és élvezték az adott rend előnyeit. Jézus korára az előbbi csoportból lettek a farizeusok, az utóbbiból a szadduceusok. Az eset maga azonban újra és újra ismétlődik, más történeti körülmények között is ugyanúgy. A zsoltáros kegyessége az Isten és ember közötti viszonyt Isten törvényére alapozza, amely az élő Istennel való személyes kapcsolatot megszűkíti, és egy könyvhöz, egy gondolatrendszerhez kötve intellektuális állásfoglalássá teszi. Ugyanakkor ez a szigorú „szűkítés” abban a helyzetben „a gyülekezhet” hitének, kegyességének életben maradását jelentette. Ma is ez az egyetlen esélyünk…

János 15,9–11 126. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Ravasz László tömör, lényegi bevezetést ad a 119. zsoltárhoz.

A 22 kisebb, egyenként nyolcsoros költemények nem alkotnak semmiféle magasabb egységet.

A 22 betűs héber abc megjelenítése, az egyes szakaszok kezdőbetűiként (akrosztikon) inkább csak ziláltabbá teszik a zsoltárt.

A zsoltár Isten törvényének magasztalása.

A törvényt számos módon fejezi ki a zsoltáros: Ige, ígéret, bizonyság, határozat, utasítás, szabály, parancs, rendelés, ítélet.

Műfaji szempontból dicséret, panasz, kérés, tanítás, áldás, átok egyként szerepel ebben a zsoltárban.

A zsoltár háttere ma is beszédes…. (Lásd a magyarázatban!)

Káoszban, hitetlenségben, pogányságban ma is és mindekor csak egy lehetőségünk van: Gyönyörködni Isten Igéjében, Jézus Krisztus megváltó evangéliumában, és az abból következő szabadság rendjében.

 

 

Április 1.

(71) „Jó nekem, hogy nyomorúság ért, hogy megtapasztaljam rendelkezéseidet.” (Zsoltárok 119,65–112)

ISTEN TÖRVÉNYE AZ Ő ÖRÖKKÉVALÓ RENDJÉT TÜKRÖZI ebben a világban.

– 1. Ez a rend életmentő rend, ebben a világban, ahol mindent a bűn káosza fenyeget. Ez a rend, amely által megtart bennünket az Úr.

– 2. Jobb nekünk az Isten rendje, mint ezernyi arany és ezüst (72), amely minden rendet felborít, tökretesz ebben a világban, és pokollá teheti az emberi életet.

– 3. Ezért jobb nekünk, ha nyomorúság ér bennünket, minthogy elbizakodva elhagyjuk az Úr útját (71).

– 4. Isten törvényét mindig megelőzi a megváltás evangéliuma. Isten előbb szeretett bennünket. Aki ezt a krisztusi örömhírt befogadta, az tud Isten kegyelméből Isten rendjéhez igazodni, mígnem az örök és maradéktalan öröm kiteljesedik Isten népén (65–72). Tehát a helyes sorrend ez: evangélium, törvény, evangélium. Ebben az evangéliumi összefüggésben soha nemcsak a törvény betűje, hanem mindig annak Lelke, azaz Jézus Krisztus vezet bennünket; – a betű ugyanis megöl, a Lélek pedig megelevenít (2Korinthus 3,6).

János 15,12–17 340. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A nyomorúság ugyanis alázatossá tesz, az Úrhoz kerget, és az Ő követésébe állít minket.

Nem jó a nyomorúság, nem jó szenvedni, de életünk nyomorúságban kiszenvedett irányváltása után, Urunk követéséből, annak üdvözítő rendjéből öröm fakad (71).

Nincs tehát nagyobb dolog, mint az Úr törvényében gyönyörködni.

Mi azonban Istennek mai népe, a megváltó Jézus Krisztus szeretetéből élve és Őt követve tudjuk, hogy Isten törvényét mindig megelőzi a megváltás evangéliuma.

 

Április 2.

(174) „Szabadításodra vágyom Uram, törvényedben gyönyörködöm.” (Zsoltárok 119,113–176)

A 119. zsoltár törvényt magasztaló, ezen keresztül Isten igazságát, csodálatos intelmeit dicsérő, nagyívű költeményében (129–130) SZÁMOS PONTON FELRAGYOG AZ EVANGÉLIUM.

– 1. Ugyanis az Isten törvényében (annak nemcsak betűjében, hanem igazságában, és értelmessé formáló ajándékaiban) meggazdagodó ember mégis érzi a maga elégtelenségét; – minden igyekezete, minden feddhetetlensége ellenére is látja a maga hiányosságait.

– 2. Vagyis nemcsak azokért hullat könnyeket a zsoltáros, akik nem tartják meg Isten törvényét, és nem ismerhetik az Urat (129–136); – hanem önmagáért is, aki ugyan az Úr törvényében gyönyörködhet és mégis „szüksége van”: – az Úr szabadítására; – életét megtartó kegyelmére; – az Isten mindent megelőző döntéseire; – amely segíti őt, hogy az úton maradhasson, és hívő életének töredékességét irgalmával kipótolja (174–176).

– 3. Még ebben a farizeusinak nevezett zsoltárban is milyen biztosan felragyog az evangélium, amely Jézus Krisztusban már a maga teljességében a miénk.

János 15,18–27 426. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Mi azért gyönyörködhetünk az Úr törvényében, mert Ő mindent megtett értünk.

Minden a miénk (2Kor. 4,15), ezért Ő szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy Őneki éljünk.

 

 

Április 3.

(2) „Uram, ments meg engem a hazug ajkaktól…” (Zsoltárok 120)

„TÖRTÉNET” MAGYARÁZZA MOST EZT A ZSOLTÁRT.

– 1. Egyik fontos barátom említette nekem a napokban: „Tudod, régóta messze távol tartom magam minden internetes fórumtól, közösségi oldaltól, de mások véleményét sem engedem oda magamhoz. Nem is akarok tudni ezekről. Ezek nagyrésze ugyanis nagyképű okoskodás, negatív vélemény, romboló kritika, bántás, mocskolódás. Fájdalmas – akár igaz, akár nem – ami olvasható. Maga a jelenség is meggyötör.”  Megdöbbentett a tömör, világos elhatárolódás.

– 2. A zarándok felment Jeruzsálembe, a templomba, hogy hálát adjon az Úrnak, mert megmentette őt a hazug ajaktól, és csalárd nyelvtől (1–2).

– 3. Olyan ez a világ, mint amikor idegenben vagyunk, durva, agresszív népek között: Mesekben, vagy Kédárban. Nem tudunk bővebbet ezekről a helyekről, talán Izmáel utódai lakták ezeket a városokat, a Kaszpi-tenger alatt. De azt tudjuk, hogy az itt lakók gyűlölték a békességet (5–7). Ennél már csak az halálosabb, amikor valaki az Úr ügyének védelmében gyalázkodik, még ha a szerinte tiszta tant védi is.

– 4. A zsoltáros parazsas nyilat kíván az ilyenre (3–4). „Mi csak” megtérésért és megváltásért imádkozunk: Krisztusért.

János 16,1–4a 380. dicséret

 

Április 3. – A teljes igemagyarázat

 

(2) „Uram, ments meg engem a hazug ajkaktól…” (Zsoltárok 120)

 

Néhány történet magyarázza most ezt a zsoltárt (narratíve).

 

Egyik fontos barátom említette nekem a napokban:

„Tudod, régóta messze távol tartom magam minden internetes fórumtól, közösségi oldaltól, de mások véleményét sem engedem oda magamhoz. Nem is akarok tudni ezekről. Ezek nagyrésze ugyanis nagyképű okoskodás, negatív vélemény, romboló kritika, bántás, mocskolódás. Fájdalmas – akár igaz, akár nem – ami olvasható. Maga a jelenség is meggyötör.”

Megdöbbentett a tömör, világos elhatárolódás.

 

Ugyanakkor azonnal eszembe jutott ennek fokozása.

Megtörtént eset.

Játszótér.

Egy anyuka a kisgyerekével játszik.

A picihez odaszegődik játszani egy másik, ismeretlen lurkó.

Ennek nyomán az anyuka, és az unokázó nagyapa is beszélgetni kezdenek egymással.

Kiderül, hogy az anyuka gyülekezeti tag, ott helyben, a nagyapa pedig református lelkész, aki éppen ott nyaral.

Erre aztán a nagyapai minőségében „játszóterező” „lelkipásztor”, a számára valójában ismeretlen anyukának válogatás nélkül elkezdi szidni, gyalázni a helyi lelkészt, az anyuka lelkipásztorát…

Nem folytatom.

 

A zarándok felment Jeruzsálembe, a templomba, hogy hálát adjon az Úrnak, mert megmentette őt a hazug ajaktól, és csalárd nyelvtől (1–2).

 

Olyan ez a világ, mint amikor idegenben vagyunk, durva, agresszív népek között: Mesekben, vagy Kédárban.

Nem tudunk bővebbet ezekről a helyekről, talán Izmáel utódai lakták ezeket a városokat, a Kaszpi-tenger alatt.

De azt tudjuk, hogy az itt lakók gyűlölték a békességet (5–7).

Ennél már csak az halálosabb, amikor valaki az Úr ügyének védelmében gyalázkodik, még ha a szerinte tiszta tant védi is.

 

A zsoltáros parazsas nyilat kíván az ilyenre (3–4).

„Mi csak” megtérésért és megváltásért imádkozunk: Krisztusért.

 

János 16,1–4a 380. dicséret

 

 

 

Április 4.

(1) „Honnan jön segítségem?” (Zsoltárok 121)

A ZARÁNDOK.

– 1. A zarándok útja (1) hosszú, fárasztó, bizonytalan, veszélyes, fenyegető. Jön a síkságról, a puszta felől, aztán készül „megmászni” a hegyi utakat, a jeruzsálemi templom felé. „Felfelé” kell menni, a templom felé. Ugyan a hegyek között sok a váratlan történés, hamis istenek oltárai, vadállatok, rablók, ki tudja, mi minden…

– 2. Aggódik a zarándok, mi tagadás. Szemeit a hegyekre emeli, és riadtan kérdezi: Honnan jön a segítsége? (2)

– 3. De a zarándok éppen attól zarándok, hogy nemcsak aggódik, hanem imádkozik is, ennek nyomán bizonyossággal halad, hiszen segítsége van, Megváltója van, a teremtő és újjáteremtő Úr (2). Nem a nap és a hold, nem csillogó, de halott „teremtmények”, hanem az élő, feltámadott, örökkévaló Úr! (6) Ő megőrzi életünket a halálos bajtól, akkor is ha beleveszünk a bajba. Jártunkban-keltünkben is velünk van, de igazából a hitben őriz meg: ez a lényeg (7–8).

– 4. A zarándok éppen ezért hitvalló, úton van, az Úr útján, ezért akármekkora is a veszély, hitében nem tántorodik meg soha (3–4), miszerint lesz számára üdvözítő megérkezés.

János 16,4b–11 370. dicséret

 

Április 4. – A teljes igemagyarázat

 

(1) „Honnan jön segítségem?” (Zsoltárok 121)

 

Útnak indulni mindig izgalmas.

Nemrégiben Igét hirdettem egy református testvérem hamvai felett, aki festőművész feleségével együtt sok utat tett meg nyugdíjban.

Ekkor „éltek” igazán, örültek egymásnak, miközben felesége művészi pályája is kiteljesedhetett.

Az egész életében világhíres rajzfilmek háttereit festő művésznő alkotói élete kitört a hátterek fogságából.

Amikor útnak indultak hosszú utakra, ez a testvérem mindig listát készített a fiának: ha nem térnek haza, lássa, mi hol van, és ékes rendet hagyva maguk után, utaztak el.

Felesége előbb halt meg.

Amikor pedig ő került kórházba, ugyancsak elkészült a lista.

Sejtette, ez az utolsó út…

Készült.

 

– 1. A zarándok útja (1) hosszú, fárasztó, bizonytalan, veszélyes, fenyegető.

Jön a síkságról, a puszta felől, aztán készül „megmászni” a hegyi utakat, a jeruzsálemi templom felé.

„Felfelé” kell menni, a templom felé.

Ugyan a hegyek között sok a váratlan történés, hamis istenek oltárai, vadállatok, rablók, ki tudja, mi minden…

 

– 2. Aggódik a zarándok, mi tagadás.

Szemeit a hegyekre emeli, és riadtan kérdezi: Honnan jön a segítsége? (2)

 

– 3. De a zarándok éppen attól zarándok, hogy nemcsak aggódik, hanem imádkozik is, ennek nyomán bizonyossággal halad, hiszen segítsége van, Megváltója van, a teremtő és újjáteremtő Úr (2).

Nem a nap és a hold, nem csillogó, de halott „teremtmények”, hanem az élő, feltámadott, örökkévaló Úr! (6)

Ő megőrzi életünket a halálos bajtól, akkor is ha beleveszünk a bajba.

Jártunkban-keltünkben is velünk van, de igazából a hitben őriz meg: ez a lényeg (7–8).

 

– 4. A zarándok éppen ezért hitvalló, úton van, az Úr útján, ezért akármekkora is a veszély, hitében nem tántorodik meg soha (3–4), miszerint lesz számára üdvözítő megérkezés.

– Most, hogy „eltemettük” református testvéremet, nézem azt a gyönyörű „mesés” festményt, amelyet felsége hagyatékából nekem ajándékozott az örök útra készülő „listában”.

A mesteri akvarellben felfedezem a „Vuk” rajzfilm ecsetvonásait, a gyerekkoromat, az indulást; – de ennél többet, az Úr által garantált megérkezést.

 

János 16,4b–11 370. dicséret

 

Április 5.

(7) „Legyen békesség falaidon belül…” (Zsoltárok 122)

Itt a zsoltáros szinte A MENNYEI JERUZSÁLEM KÉPÉT tárja elénk.

– 1. Itt öröm Isten népének együtt lenni az Úr színe előtt (1–2). Itt nemcsak a „templom”, hanem a „város” részei is áldottan illeszkednek egymáshoz (3). Itt a falak között az Isten békessége uralkodik, amely minden értelmet meghalad (Filippi 4,7). Itt együtt magasztaljuk majd az Urat (4).

– 2. Megnyugtató, hogy a bírói székek is itt állnak majd (5), vagyis lesz számadás, de az nem itt van fenntartva, nem most, és végérvényesen nem is a mi számunkra rendeltetett (Róma 12,19).

– 3. Imádkozzunk egymásért, falainkon belül békességért, boldogságért, minden jóért (6–9), a testvérek legyenek barátok is (8); – ugye értjük a kettő közötti minőségi többletet, a barátság javára. Az Úr házáért, ügyéért kérjük ezt a minden jót (9), azaz az üdvösséget (Filippi 1,23). Mert, ha a „templomot” nem járja át az üdvösség tetten érhető valósága, akkor a „palotát” (7) végképp szétfeszíti a pokol…

János 16,12–15 373. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Megremegek, amikor egyik keresztyén képes a másikat kárhozatba gondolni és akár kimondva arra ítélni.

Különösen tanulságos, amikor a hitetlenné lett jóléti világban, a helyzetből következően érthető okokból megjelennek a szélsőséges keresztyén hitvallók, amelyen belül az egyes felekezetek is üdvösségkérdést formálnak a maguk felismert, bibliai igazságaiból vagy kegyességi gyakorlataiból, hagyományaikból: – Csak így, kizárólag így helyes, így jó, így és itt üdvösséges az Urat imádni!

Gyülekezeti tagjaim, munkahelyi tapasztalataik kapcsán is említik, hogy mit jelent, amikor a vadpogány környezetben megjelenik egy-egy hitvalló ember, csoport, netán a cégvezető és bizalmasai azok.

Ilyenkor nem lesz jobb, áldottabb a helyzet; – sőt, vadabb lesz; – mert a vad hitetlenség mellett megjelenik a „vad hitvalló”.

 

Április 6.

(1) „Hozzád emelem tekintetemet…” (Zsoltárok 123)

A magyar vizslánk megöregedett. A kiszabott ideje lassan letelik. Hófehér a pofája, tele van csomókkal a teste, alig lát, szinte süket, sokat fekszik, nehezen jár… Mégis, amikor hazaérek, és észleli, azonnal ugrana, jönne elém, többször próbálkozik felkelni, visszazuhan, de leküzdi a testi fájdalmat, megrázza magát, és az „agg eb”, farkát csóválva siet, ahogy csak tud, a megismert és felismert gazdi felé. Megújul, kivirul ebben a találkozásban, nem enged el, amíg nem történt meg az érintés, a simogatás, az üdvözlés. „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz engem.” (1Mózes 32,27)

Gyökössy Endre „mennyei gazdának” nevezte az Urat. Aki Őt megismerte, aki egyszülött Fiában felismerte a Megváltót, és aki Őt elismerte élete egyetlen megtartójának, megoldásának; – az minden körülmények között áldott, annak üdvössége van.

A zsoltáros zarándok az Úrhoz emeli tekintetét, a mennyei Gazdához (1), ahogy a szolgák uruk „áldó, üdvözítő kezére” néznek, amíg az meg nem könyörül rajtuk (2). A megváltott szolga bizonyossággal tudja, hogy noha ebben a „hasadt” világban sokféle gyalázat történhet, amivel torkig lehetünk (3–4), mi ilyenkor is mennyei Gazdánkat keressük, Őrá figyelünk, Őrá tekintünk, ugrunk, ha szólít!

János 16,16–23a 367. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Szeretem ezt a köszöntést, amit a „világi” levelezésekben is használunk: „Üdvözlettel”.

Gyönyörű kép.

Az Úr, könyörülő Isten szolgáihoz.

A megváltott szolga pedig bizonyossággal tudja, hogy noha ebben a „hasadt” világban sokféle gyalázat történhet, amivel torkig lehetünk, mégsem lesz úrrá rajtunk a kétségbeesés (3–4).

Mennyei gazdánkat keressük mindenhol, Őrá figyelünk, Őrá tekintünk, ugrunk, ha szólít!