Az Ige mellett – 13. hét

2020 – Tizenharmadik hét (03.22–28.)

Március 22. vasárnap

(19) „Legyen az Úrban bizodalmad…” (Példabeszédek 22,17–29)

Új egység kezdődik itt a Példabeszédek könyvében (22–24. fejezetek), hiszen újra megjelennek a hosszabb egységekből álló bölcs mondások is, a kétsorosok mellett.

A szentíró felhasználhatta a korabeli egyiptomi és babiloni bölcsességi műveket, de azokat erősen átalakította. Éppen ez az átformálás a lényeg, mert ezeket a bölcs mondásokat az Úrba vetett szilárd hit hatja át. Ezért az egykori egyiptomi és babiloni bölcs jegyzetek, életvezetésre vonatkozó tanácsok megtelnek mennyei tartalommal, mint amikor az üres edényt megtöltik éltető vízzel a szomjazó számára. Ugyanis mit jelenthetnek ezek az okos tanácsok egy súlyosan beteg ember számára: életvezetési tanácsokat adni a haldoklónak olyan, mint a buborék: szép, de mindjárt kipukkan.

Az Úrba vetett hit nélkül csak ilyen bölcs, okos, moralizáló, technokrata, módszerekkel teli életvezetési tanácsokra futja nekünk. Az Úrba vetett hittel azonban az áldott életvezetés „magától termő” gyümölcs. Az efféle tanácsok, „csak úgy magukban”, hahotára indíthatnak bennünket, vagy éppen dühöt támaszthatnak bennünk; attól függően, hogy milyen helyzetben vagyunk. A feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit nélkül üres edény minden bölcsesség!

Fontos: ne raboljuk ki a szegényt (22–23); ne legyünk haragos és heves természetűek (24–25); ne adósodjunk el felelőtlenül (26–27); ne mozdítsuk el meggondolatlan reformokkal az ősi határokat, ne változtassuk meg az évszázados szokásokat (28). Mindezek fontos megállapítások: de halálos betegen már nem ezek lesznek a fő kérdéseink; hacsak úgy nem, hogy az efféle bűneink kapcsán kegyelemért könyöröghetünk.

Legyen az Úrban, csakis a feltámadott Úrban bizodalmunk! Minden áldott életfolytatás forrása csakis ez!

Lukács 18,28–34

 

 

 

MÁrcius 23. hétfő

(9) „Az ostoba füle hallatára ne beszélj…” (Példabeszédek 23)

– A hasadt világ jellemzője, hogy itt mindenért benyújtják a számlát. Ha egy „király”, egy „uralkodó” étkeiből eszünk, azt nem kapjuk ingyen. Egyedül a feltámadott Krisztus-király adja ingyen a javait, amelyek ebben a világban bőséges erőt és örömöt adnak, „odaát” pedig maradéktalan, örök életet (1–8).

Vigyázzunk, hogy ki előtt mit mondunk! Az egyházat leginkább az teszi hiteltelenné, hogy nem marad semmi sem elrejtett, mindent továbbadunk, kibeszélünk, saját gyarló érdekeink szerint. Az Úr előtt minden elrejtett marad. Ha Ő leplez le bennünket, azt irgalommal teszi, és soha nem engedi át övéit a gyalázatnak (Zsoltárok 25,2). Ő ad igaz testvéreket is, családban és gyülekezetben, akik nem fecsegnek összevissza, mert szívük krisztusi jóindulattal van tele (9). A beszéd kapcsán: az is a hiteltelenségünk része, hogy kevesen fogadjuk el az intést, mert mindenki hajthatatlan a maga érdekvezérelt igazával kapcsolatban; így nagy a fegyelmezetlenség és a rendetlenség (12–14).

Az ősi határt és annak szegényeit ne mozdítsuk el. Ne változtassunk állandóan. Sok lesz a sérültje minden mozgatásnak, aki az „átszabott” világ áldozataként lesz szegény. De jó tudni, hogy minden reformeri és forradalmi hevület fölött, de minden „posványos régi” fölött is, Jézus Krisztus mindörökké ugyanaz (Zsidókhoz írt levél 13,8). A mi megváltónk erős Úr! (10–11)

Lukács 18,35–43

 

 

 

Március 24. KEDD

(5) „…a tudós ember nagy erejű.” (Példabeszédek 24)

– 1. Mennyi áldott üzenetet tartalmaz, csak ez a fejezet. Milyen bőséges lelki táplálék a Példabeszédek könyve! Milyen gazdag az Isten Igéje. Most is csak egy tagmondatot ragyogtathatunk fel ebből a kimeríthetetlen kincsestárból: A tudós ember nagy erejű.

– 2. Tiszteletre méltó a tudás. Szokták volt mondani: A tudás hatalom. Az ember egyre több mindent birtokolhat a tudása által. Akinek nagy a tudása, az büszke is erre. De miféle tudás az elismert tudás? A posztmodern kor nyugati társadalmaiban a tényszerű, mérhető, vizsgálható, adatokkal igazolt, racionális észérvekkel alátámasztott, empirikus tudás a tudás. A bölcselet líra, fikció, nincs tekintélye, valójában lenézett. Racionálisan akarjuk birtokolni a világot, és ami a tudomány eszközeivel nem megragadható, az nincs is. Többek között ezért éljük meg a nyugati társadalmakban a keresztyén hit válságát.

– 3. A tudós ember nagy erejű! Tényleg így van ez? Nem lett bálványistenünkké a tudás, a racionalitás? Nem szegtük-e meg súlyosan az első parancsolatot? Nem fertőzte meg az a racionális, technokrata bálványimádás a szolgálatunkat is? Hiszen egyre inkább csak kiszámítható módszerekben, technikákban bízunk ezen a szent területen is.

– 4. Kieslowski lengyel rendező „Tízparancsolat” című tízrészes sorozata „mai történetekben”, döbbenetes erővel mutat rá mindegyik parancsolat lényegére. Az első parancsolatról készült „játékfilm” egy tudós apa és okos fia történetén keresztül tárja fel, hogy a világ nem birtokolható racionálisan; legfeljebb annak egy szelete. Itt sokkal többről van szó! Az események, dolgok nem számíthatók ki előre. Nem a mi kezünkben van a lényeg! Nem lehet bálványunkká a tudás. A valóságos tudás Isten ajándéka, eszköz, amely alázatra int, hitre indít, nem pedig gőgössé tesz. A tudós apa és fia még a korcsolyázás kapcsán is képletekkel számolták ki, hogy most biztonságosan vastag a jég, aztán meg is győződtek róla: így a kisfiút leengedték korcsolyázni, a jég beszakadt, és a kisfiú beleveszett. Az apa összeomlása megrendítő: amelyben még az Isten elleni düh is már a megtérés mozzanata, amely végül megadja magát a mennyei többnek…

– 5. Tegyünk csak a mai igevers mellé, ugyanebből a fejezetből, még két verset! Így máris árnyaltabb az üzenet! A tudós ember nagy erejű (5). A nyomorúság idején gyenge leszel és kiderül: milyen kevés az erőd (10). Féljed tehát az Urat! (21)

Lukács 19,1–10

 

 

Március 25. szerda

(2) „Isten dicsősége az, hogy a dolgokat elrejti.” (Példabeszédek 25)

Új egység ez a Példabeszédek könyvében, a 25–29. fejezetek szakasza, amelyeket a felirat szerint Ezékiásnak, Júda királyának idején gyűjtöttek össze, a Kr. e. 8. század végén. Nyomorúságos időszak ez Isten népének életében. Az asszírok már fogságba hurcolták az északi országrészt (Kr. e. 722), és fenyegetik a déli országrészt, benne Jeruzsálemet is. Ezékiás király az Úrhoz fordult népe és a maga nyomorúságában (2Királyok 19,1).

A nyomorúság, Isten népe számára olyan ítélet, amelyben Isten kegyelme felragyog. Isten soha nem engedi el népe, benne az egyes hívő ember kezét, még a hűtlen népére kiszabott, jogos büntetésben sem. Sokakban a nyomorúság megkeményíti a szívet. Isten népe számára a nyomorúság hitébresztő, hiterősítő.

Javunkra lesz a nyomorúság (Ézsaiás 38,17). Ennek részleteit emeljük most ki, a mai igeszakaszból. Kikutathatatlan az Isten, mert Ő a dolgokat elrejti (2). Hiába akarjuk „királyként” kikutatni azokat; végül csakis az Úr kegyelmére való ráhagyatkozás marad nekünk. Ezékiás is megtanulta ezt betegsége során (2Királyok 19,1). Elég belekapaszkodnunk abba, amit Isten kijelentett nekünk (5Mózes 29,28). Elég megragadnunk a kijelentés lényegét: a feltámadott Jézus Krisztus üdvözítő evangéliumát. Minden nyomorúságban ehhez segíti Isten, az Ő népét. Aki pedig ráhagyatkozik az Úrra, annak ajtók nyílnak meg, nem sejtett titkok tárulnak fel, a mélységek fölött is magasságok… (János 13,7) Isten hívő népe ugyanis árnyaltan lát, más titkait tiszteli (9), nem tárja fel, látja a mélységeket, de a szakadék fölötti hídon áll.

Lukács 19,11–27

 

 

 Március 26. csütörtök

(6) „Lábát vágja le, és erőszakot szenved, aki ostobával küld üzenetet.” (Példabeszédek 26)

– Az ostoba ember itt, ebben az összefüggésben megbízhatatlan embert jelent.

– Éppen ez a jelentés veti fel az alábbi kérdéseket: Kiben bízhatunk? Kire bízhatunk „üzenetet”, feladatot, ügyet; aki azt lelkiismeretes pontossággal, odaadással elvégzi majd. Kire bízhatjuk személyes dolgainkat? Kire bízhatjuk a szent ügyet, az Isten ügyét?

– Igeversünk azt hangsúlyozza, hogy ostobán megbízhatatlan emberre bízni bármit is olyan tragédiát okozhat: mint amikor valaki a lábait veszíti el; vagy bármiféle más erőszakot szenved. Nemcsak a testi fájdalomról van itt szó, hanem arról a sok bajról, gondról, szenvedésről, tehetetlenségről, amit egy megbízhatatlan ember okoz. Szomorúan számolt be nekem egy ismertebb ember arról, hogy súlyos, de nem gyógyíthatatlan betegséggel kórházba került, amit szeretett volna szűk körben megélni, nyilvánosság nélkül. Ez azonban lehetetlen ilyen estben: betegségének híre futótűzként terjedt, és még a bizalmi emberei is olyan súlyos betegségnek tüntették fel állapotát, hogy ez gyakorlatilag a hivatásába került. Ezzel a megbízhatatlan, ostoba lelkülettel sok évtizedes, odaadó munkáját tették lehetetlenné, az életét tették tönkre. Hiszen a beteg embert, az annak híresztelt embert azonnal leírják manapság.

Hol találhatunk megbízható embert? A kérdésre nehéz felelni. De talán segít a válaszadásban az, hogy olyan Urunk van, akiben bízhatunk, és aki a golgotai kereszten minden megbízhatatlanságunkat és tehetetlenségünket elszenvedte, de feltámadásával le is győzte azokat, és a gonosz minden hatalmát. Az Úrban bízva, mi magunk is megbízhatóbbak leszünk, és minden csalódásunk ellenére is vállaljuk azt a kockázatot, hogy bízzunk a másikban! Bizalom nélkül nem lehet élni. Az Úrtól kapott szeretteink az Úr eszközei életünkben, bizalmunk elsődleges támaszai.

Lukács 19,28–40

 

 

Március 27. Péntek

(9) „Az olaj és a jó illat vidámít, de a jó barát lélekből jövő tanácsa is.” (Példabeszédek 27)

Fontos a vidámság: testnek és léleknek felüdülés. Ahogy egy jó illatú forró fürdő, utána egy olajos masszírozás átjárja a testet, és megeleveníti a lelket; úgy üdíti fel az embert a vidámság.

A vidám ember másokat is megvidámít. Vidámmá tesz bennünket a másik ember akként is, hogy velünk van. A vidámság forrása az, ha van egy-egy igaz, jó barátunk, akihez mindig fordulhatunk, aki mellettünk áll az elhagyatottság idején is, és szeretetből, valódi együttérzésből fakadó tanácsot ad. A legnagyobb ajándék, amikor az Úrtól kapott családtagjaink lesznek ilyen jó baráttá, testvérré. Bizony nem tudjuk a másik terheit átvenni, de az igaz részvét erőt, reménységet ajándékoz, megvidámít, tanácsol; még akkor is, ha nem is ad konkrét tanácsot.

A vidámság mennyei ajándék, az örök élet megjelenése ebben a földi világban. Persze, felelősen nehéz vidámnak lenni ebben a világban. Jézus azokat nevezi boldognak, akik sírnak (Máté 5,4), akik megszomorodnak a saját bűneik és a világ sok-sok nyomorúsága felett. Sírni azonban nem lehet folyamatosan, mert az megbetegít és másokat is beteggé tesz.

Jézus Krisztus megvigasztal, megvidámít; mert Ő megváltott, a halálból is kiváltott, örökre meggyógyított! Ő az örök jó barát, az Ő tanácsa, Igéje Lélekből jön, vezet, nem engedi el a kezünket soha.

Adj vidámságot Urunk! Adj vidám reménységet, még a megszomorodás idején is! Adj jókedvet Urunk, amely Tőled való, amely mennyei örömből és reménységből fakad!

Lukács 19,41–44

 

Március 28. szombat

(2) „Sok a vezető, ha pártütés van az országban, míg egy értelmes és okos ember soká fenntartja a rendet.” (Példabeszédek 28)

Nem vagyok rendmániás, az betegség; de ki nem állhatom a rendetlenséget. Kezdem magam nagyon rosszul érezni, amikor már arra sincs idő, hogy az alapvető dolgainkat elintézzük, a mindennapi ügyeinket a „helyére tegyük”. Nem tudok úgy lefeküdni, hogy legalább az íróasztalomon ne legyen rend. Ez a „kis rend” mindig az üdvösség bizonyosságában erősít meg engem.

Nincs rosszabb a rendetlenségnél. A rend az életet biztosítja. A gonosz munkája a káosz, a szétdobálás. Isten munkája az üdvösséges, örök rend, és azt Ő egyszer végérvényesen és örökké helyreállítja (Filippi 2,10–11). A rendetlenség ennek a „szétesett” világnak a sajátja, a bűn uralmának valósága, amely bennünk és körülöttünk is arat, minden szintéren.

– Egy „ország” is csak akkor állhat az élet szolgálatában, ha ott sok önhatalmú, önző „vezető” helyett, egy értelmes és okos ember, mint Isten eszköze, fenntartja a rendet. Az értelmes vezető a rendet nem erőszakkal, nem gyarló hatalmi érdekei okán tartja fenn, hanem határozott szeretettel, a rá bízottak érdekében. Ilyenkor Isten országa már itt „valósul”…

– Nem a diktatúra, de nem is az általunk manapság értelmezett demokrácia biztosítja a rendet, hanem csakis az élő Istenbe vetett hit. Az Úr az Ő küldötte által „éltet” minket, és az Ő áldott rendjében biztosítja nekünk – az örök élet tágasságában, a korlátok és a szabadság szent egységében – ezt a rendet. Egyébként elsorvad az életünk, megemésztjük, felemésztjük egymást.

– A hívő ember mindennapi imádságának tárgya az Isten rendjét szolgáló vezetőkért mondott közbenjáró imádság (1Timóteus 2,2). A hívő ember imádkozik azért is, hogy elrendezhesse dolgait, és ebből a világból is úgy mehessen el, hogy a legfontosabbakat elrendezte. A boldog élet forrása csakis az Isten rendjéhez való igazodás, az Ő szavára figyelve.

– Bár mindig maradnak rendezetlen ügyek, mégis olyan jó tudni, Istenünk elrendezte összekuszált életünket. Ez a megváltás. Az üdvösség olyan rend, amely boldogságot, testvéri közösséget és örömöt ajándékoz. Ez a rend szabadságban megélt rend, az örök élet bizonyosságának tágasságában.

Lukács 19,45–48