Az Ige mellett – 09. hét

2019 – Kilencedik hét (02.24-03.02.)

Február 24.

(15) „Mi vétkesek vagyunk előtted…” (Ezsdrás 9)

EZSDRÁS BŰNBÁNATI IMÁDSÁGA

– 1. Ennek végén Ezsdrás elismeri, hogy nincs mentségük: mit mondhatnának ezután Istennek? Hiszen a nagy szabadulás után ismét, sokadszor elhagyták az Urat. Hiszen újból megszegték az Úr védelmező parancsolatait. Ebben a bűnbánó felismerésben ott van annak belátása is, hogy jogos lenne az Úr cselekvése, ha azonnal megsemmisítené őket.

– 2. Ezsdrás elismeri, hogy nincs mentségük, mégis rettegve kérdezi: Lehet-e még számukra menekülés? Meddig lehet visszaélni az Úr kegyelmével, megszegve a legfontosabb parancsolatokat, Isten legalapvetőbb rendjét? Meddig tart az Úr türelme? (10–14)

– 3. Az élő Isten dicséretével zárul az imádság. Isten igaz. Isten népe teljesen, kezdettől fogva, mindenestől, visszaeső módon vétkes. Ki állhat meg az Ő színe előtt? Ezsdrás ezzel az igazságos Isten irgalmára bízta önmagát és népét, akinek egyedül van hatalma, nemcsak könyörülni, hanem újjászülni, valóban megváltoztatni követőit (15).

János 9,1–12 27. zsoltár

 

Február 25.

(9) „…reszketve az ügy miatt, meg az esőzések következtében…” (Ezsdrás 10,1–9)

LEGYÜNK MEGFONTOLTAK Ezsdrás könyvének záró fejezetével kapcsolatban.

– 1. Nem pontosan ismerjük a hátteret. Egyes kutatók szerint arról is szó lehet itt, hogy a hazatértek zömében férfiak voltak, akik a családjukat egyelőre Babilonban hagyták. Ezek társat kerestek és találtak maguknak eredeti hazájukban, így a távoli feleségüknek válólevelet adtak, a mózesi törvény szerint (5Mózes 24,1).

– 2. Ezsdrás szigora több esetben a megingott családi egységet próbálta helyreállítani.

– 3. Ezsdrás sírva elmondott bűnbánati imádsága (1), böjtölése (6) hűtlen életünk minden nyomorúságát oda vitte az Úrhoz (1), bízva abban, hogy van még reménységünk (2).

– 4. Ez a reménység azonban éppen abban van, hogy noha ebben a világban csak ridegen, durván, a törvény szigorával lehet rendezni a dolgokat (3–8), de Jézus Krisztus visszajövetelével végleg vége lesz a törvény uralmának. Addig joggal reszkethetünk, mert rideg ez a világ, mint a késő őszi esők jéghideg, telet jelző cseppjei, amelyektől összerándulunk. Rideggé lesz itt test és lélek, miközben reszket mindegyik. Nem baj, ha reszketünk. Isten gyermekei így is kegyelemért könyörögnek.

János 9,13–17 460. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Egyes kutatók szerint arról is szó lehet itt, hogy a hazatértek zömében férfiak voltak, akik a családjukat egyelőre Babilonban hagyták.

Majd ezek a távolság és az érzelmi kötődések lazulása miatt társat kerestek és találtak maguknak eredeti hazájukban, így a távoli feleségüknek válólevelet adtak, a mózesi törvény szerint (5Mózes 24,1).

Egyre gyakoribbá lettek ezek a jelenségek (2).

Malakiás próféta könyvéből is erre következtethetünk, aki hangsúlyozza, hogy sokan hűtlenek lettek ifjúkorukban elvett feleségükhöz, pedig az Úr gyűlöli az elbocsátást (Malakiás 2,11–16).

 

Február 26.

(11) „…váljatok külön az ország népeitől és az idegen asszonyoktól…” (Ezsdrás 10,10–44)

ELKÜLÖNÜLÉS, VAGY NYITÁS?

– 1. Isten népe kiválasztott nép. Ebben van szentsége. Isten elkülönítette népét a maga számára. Ez az elkülönülés egyben a hitben való erősödés áldott lehetősége. Minden istentiszteleten, minden „keresztyén alkalmon” Isten népe „elkülönül”, hogy Isten színe előtt, az Ő Igéje és Lelke által, az Úrral és egymással közösségben, egymás hite által épüljön.

– 2. Ugyanakkor Isten népének, a missziói parancs szerint küldetése van a világban (Máté 28,18–20). Hirdetnünk és élnünk kell Jézus Krisztus evangéliumát, akiben az ószövetségi ígéretek beteljesedtek. Az elkülönülést tehát követi a világ felé való odafordulás.

– 3. A rendszeres elkülönülés, a hitben való erősödés; – valamint a teológiailag helyesen értelmezett missziói nyitás; – a keresztyén élet és szolgálat szívverése. Az egyik az evangélizáció, a másik a misszió. Igeszakaszunk hangsúlyozza, hogy a nehéz és ellentmondásos helyzetekben, az újrakezdés időszakában, hitünk mélypontjain, vagy az ezernyi kísértés korszakaiban az elkülönülésre lehet inkább szükség. Nyitni az nyithat, akinek szilárd a hite. Ugyanakkor a tartós elkülönülés: a hitben való kiskorúság jele. Isten népe így nem töltheti be küldetését.

János 9,18–23 242. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Az elkülönülés nemcsak szószerinti értelemben fogalmazható meg.

Az elkülönülés jelenthet bátor hitvallást, tanúskodást arról, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet (János 14,6).

 

 

Február 27.

(11) „Adj ma sikert szolgádnak…” (Nehémiás 1)

MI AZ ÉLETED ÜGYE?

– 1. Nem a „szívügyedről” van szó, mert az a magad buzgóságából választott ügyed, amivel reprezentálod magadat és fárasztod vele a másikat. Arról az ügyről van szó, aminek gondozását Istentől kaptad szolgálatként (1–3).

– 2 Ezt az ügyet odaviszed-e rendszeresen az Isten elé, kifejezve, hogy csak az Úr segítségével lehetsz az ügy hűséges szolgája. Az Úr előtt látjuk igazán a ránk bízott ügy romos állapotát (3), de látjuk a megváltó Úr ígéreteit is (10); – sőt, látjuk a befolyásos emberi eszközt is, aki segítségünkre lesz, aki irgalmas lesz velünk, és arra az ügyre tekintettel, amit képviselünk (11).

– 3. Sok nemes ügy adódhat, amit az Isten bízhat rád. Egy biztos, soha nem lehet Isten ügye az, ami csak rombol. Ne feledjük, Isten lerombolta bűnös életünk templomát, és Jézus Krisztus feltámadása által üdvösségesen újjáépítette azt (János 2,19). Ettől kezdve mi csak az Úr építő, imádságos, alázatos követeiként járhatunk a világban.

János 9,24–34 469. dicséret

 

Február 27. – A teljes igemagyarázat

 

(11) „Adj ma sikert szolgádnak…” (Nehémiás 1)

 

MI AZ ÉLETED ÜGYE?

 

– 1. Van-e olyan ügyed, amit Isten bízott rád?

Tehát, nem a „szívügyedről” van szó, mert az a magad buzgóságából választott ügyed, amivel reprezentálod magadat és fárasztod vele a másikat.

Arról az ügyről van szó, aminek gondozását Istentől kaptad szolgálatként, ezért ez az ügy fontos és értékes.

Ez az ügy mindig a másik emberrel, vagy egy közösséggel kapcsolatos ügy, tehát „közügy”, amely a saját szeretteidet, hitedet, kultúrádat, népedet képviseli, és soha nem fordulhat azok ellenében.

Nehémiásnak volt ilyen ügye (1–3).

 

– 2 Ezt az ügyet odaviszed-e rendszeresen az Isten elé, kifejezve, hogy csak az Úr segítségével lehetsz az ügy hűséges szolgája.

Az Úr előtt látjuk igazán a ránk bízott ügy valódi állapotát, amely joggal indíthat sírásra minket.

Bizony, mennyi minden hever romokban körülöttünk: Nagy a baj és a gyalázat (3).

Ez Isten Lelkének, Igéjének diagnózisa.

Vegyük észre a romokat, életünk, hitünk, értékeink romjait; – sírjunk azok felett, és meneküljünk a szabadító, megváltó Úrhoz.

Az örökkévaló, hatalmas Isten ugyanis gondoskodik az Ő ügyéről, népéről (10), ad megszomorodást vétkeink miatt (4–7), de ad megújulást, épülést is, mert megtartja ígéreteit (8–10); – sőt, ad befolyásos emberi eszközt is, aki segítségünkre lesz, aki irgalmas lesz velünk és arra az ügyre tekintettel, amit képviselünk (11).

 

– 3. Sok nemes ügy adódhat, amit az Isten bízhat rád.

Minden ilyen ügy szolgálata valójában istentisztelet, mert annak építésével az Isten országát építjük.

Egy biztos, soha nem lehet Isten ügye az, ami csak rombol.

Előfordulhat, hogy az alapokig kell lerombolni valamit, hogy arra építeni lehessen, de csakis az építés életető szándéka vezérelhet minket.

A legnagyobb irgalmatlanság és önzőség, azaz istentelenség az, amikor a másikét leromboljuk, hogy a magunkét felépíthessük a romokon.

Hiába mondjuk ilyenkor, hogy Isten követségében járunk, valójában gyarló szándékok vezetnek.

Ne feledjük, Isten lerombolta bűnös életünk templomát, és Jézus Krisztus feltámadása által üdvösségesen újjáépítette azt (János 2,19).

Ettől kezdve mi csak az Úr építő, imádságos, alázatos követeiként járhatunk a világban.

 

– 4. Nehémiás azért indulhatott haza a perzsa Artaxerxész király szolgálatából, Kr. e. 444-ben, hogy megépítse a romos Jeruzsálemet, a romos várost, Isten romos népét, mint Isten követe.

Előtte jól fizető állásban volt, de Isten szívére helyezte hite és népe ügyét, ezért engedelmesen cselekedett, vagyis nem csupán magával volt elfoglalva.

Az a probléma, mondanánk, hogy saját életünk képviselete is egyre nehezebb.

Ez persze régen sem volt másként.

Nehémiás pohárnok volt, az italt kóstolta meg, mielőtt a király ivott, így naponta életveszélyben „dolgozott”, mert a merénylő méreg őt végezhette ki, nem a királyt.

Nincs könnyű élethelyzet, csak nehéz.

Nincs könnyű élet, csak nehéz.

Akkor lesz könnyebb az élet, ha mások terhét is hordozzuk, nem csak a magunkét (Galata 6,2).

Nem lehet távoliak terheit hordozni addig, amíg a közeliek belehalnak a terhekbe (1–3; 11).

A hitből fakadó szolgálat boldoggá tesz (11).

 

János 9,24–34 469. dicséret

 

Február 28.

(2) „…a szív szomorúsága!” (Nehémiás 2,1–10)

A SZÍVÜNK csak úgy magától egyébként sem jó tanácsadó. Nehémiást nem is a szíve irányította, hanem a menny Istene, aki felindította a szívét (8; 11), hogy elcsüggedt otthoni népe segítségére siessen.

– 1. Ha Isten indítja fel a szívünket, akkor az Úr jóindulata reménységre hangol, és nem leszünk többé szomorúak, noha joggal szomorodhatunk meg a jelen állapota felett (1–3).

– 2. Ha Isten indítja fel a szívünket, akkor nemcsak magunkért élünk, és nem is csak egy általunk rögeszmélt ügyért hevülünk, hanem az Úr ügyét képviseljük.

– 3. Ha Isten indítja fel a szívünket, akkor kellő időben, kellő helyen, jót és jól szólunk – kérünk, mégpedig olyan ember előtt, aki Isten eszközeként hatékonyan is segíthet; – mégpedig úgy, hogy nem embereknek, hanem Istennek leszünk továbbra is elkötelezve (5–9).

– 4. Ha Isten indítja fel a szívünket, akkor nem félünk a szomszédos ellenségektől, mert mindig „a szomszéd” irigy és ellenséges (10). – 5. Ha Isten indítja fel a szívünket, akkor folyamatosan imádkozunk, imádkozva cselekszünk, igazából Isten cselekszik bennünk és általunk (4). – 5. Ha Isten indítja fel a szívünket, akkor Ő megóv attól is, hogy gyarló szívünk szándékait összekeverjük az Ő akaratával. Ezért egyébként folyamatosan imádkoznunk kell.

János 9,35–41 468. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Egyértelműen kiderül a leírásból, hogy a perzsa király és pohárnoka, azaz Nehémiás között kialakult egy bensőségesebb viszony.

Az ilyen bensőséges kapcsolatok „hivatalosan” alig lehetségesek, de azon kívül is egyre ritkábbak.

Maga a beszélgetés is egy magánjellegű összejövetelen történhetett, hiszen a királyné is jelen volt itt, aki hivatalos alkalmakon nem vett részt (6).

Gondoljunk csak bele, ki engedheti meg magának, hogy „hivatalos” alkalommal szomorú legyen, vagy bármiféle érzelmet áruljon el arról, hogy mi van a szívében, akár vezető, akár vezetett.

Ez egyébként így is van jól.

A szívünk egyébként csak úgy magától egyébként sem jó tanácsadó.

 

 

Március 1.

(20) „Maga a menny Istene ad nekünk sikert…” (Nehémiás 2,11–20)

IGEN, ILYEN EGY JÓ VEZETŐ.

– 1. Hosszan sorolhatnánk, milyen tudatos volt Nehémiás, ami őt végül is sikerre vezette (13–18).

– 2. Valamikor olvastam egy könyvet arról, hogy Nehémiás miért volt jó vezető. A tanulmány huszonegy pontban sorjázta a jó vezető tulajdonságait. Valóban, mindegyik stratéga–tulajdonság kiolvasható ebből a bibliai iratból. Ezek közül a hit, az imádság is egy-egy fontos pont. Hát ez az, amivel így nem érthetünk egyet.

– 3. Helyette az valljuk: Mindent meg kell tenni és mégis mindent az Úr cselekszik; – és minden kegyelem. Istenünk, a feltámadott, megváltó Jézus Krisztusban ezt jelentette ki nekünk. De a zsoltáros is jól tudta ezt: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők… De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsoltárok 127).

János 10,1–5 388. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

 

– 1. Hosszan sorolhatnánk, milyen tudatos volt Nehémiás, ami őt végül is sikerre vezette (13–18).

Nehémiás, amikor megérkezett Jeruzsálembe, várt, nem szólt senkinek semmiről három hónapig (11).

Aztán egyik éjszaka bejárta a várost; – személyesen maga vette szemügyre a szomorú állapotokat (13–15). Ekkor is csak néhány bizalmasát avatta be terveibe (12).

Ezután a Jeruzsálembe lakó népét, valamint a papokat és az elöljárókat összehívta, hogy rámutasson arra a bajra és gyalázatra, amiben vannak.

Ám, azonnal reménységgel feladatra és cselekvésre hívott Nehémiás, az élre állt, bíztatott, nem hagyott a csüggedésben (17–18).

Persze Nehémiás bízott a menny Istenének jóindulatában is (18).

 

Március 2.

(5) „Az előkelők azonban nem…” (Nehémiás 3)

RÉSZLETES LEÍRÁST olvashatunk a mai fejezetből Jeruzsálem várfaláról és annak építőiről.

– 1. Tanuljunk meg gyönyörködni ebben a fejezetben. Már a leírás gondos részletességében megmutatkozik a téma szentsége, és a közlés ihletettsége.

– 2. Egy ilyen leírás egyrészt kimeríthetetlen tára az információknak. Az akkori jeruzsálemi várfal pontosan megrajzolható e fejezet alapján.

– 3. Az építők gondosan el lettek osztva, mindenki szakértelmének megfelelően, ugyanakkor ahhoz a helyhez közel, ahol a háza állt, hogy családjával együtt így is érintett legyen a szolgálatban. A papok érthetően a Juh–kapun dolgoztak.

– 4. A szolgálat itt most kizárólag a kétkezi munka istentiszteletét és igehirdetését jelentette, amiben mindenkinek részt kellett vennie. Noha voltak olyanok, akik „előkelően” ebből kihúzták magukat. Áldom az Urat azokért, akik olyan sokat imádkoznak, gondolkoznak, tesznek az egyház folyamatos megújulásáért, de akik soha nem jönnek el egyetlen templomtakarításra, vagy udvarrendezésre sem.

János 10,6–10 229. dicséret

 

Március 2. – A teljes igemagyarázat

 

(5) „Az előkelők azonban nem…” (Nehémiás 3)

 

RÉSZLETES LEÍRÁST olvashatunk a mai fejezetből Jeruzsálem várfaláról és annak építőiről.

 

– 1. Tanuljunk meg gyönyörködni ebben a fejezetben.

Már a leírás gondos részletességében megmutatkozik a téma szentsége, és a közlés ihletettsége.

 

– 2. Egy ilyen leírás egyrészt kimeríthetetlen tára az információknak.

Az akkori jeruzsálemi várfal pontosan megrajzolható e fejezet alapján. A Juh–kaputól kezdve, az óramutató járásával ellentétes irányban halad a leírás, északtól nyugati irányba, körbe.

Ha csak az északi várfalat nézzük, három kapuról olvasunk (1–6):

– a Juh–kapuról, a Bethesda medencéjével, itt vitték be az áldozati állatot;

– a Hal–kapuról, ahol a halat hozták be a városba;

– és a Régi–kapuról, vagy Jesáná–kapuról.

Itt északon volt még két torony is.

 

– 3. Az építők gondosan el lettek osztva, mindenki szakértelmének megfelelően, ugyanakkor ahhoz a helyhez közel, ahol a háza állt, hogy családjával együtt így is érintett legyen a szolgálatban.

A papok érthetően a Juh–kapun dolgoztak.

 

– 4. A szolgálat itt most kizárólag a kétkezi munka istentiszteletét és igehirdetését jelentette, amiben mindenkinek részt kellett vennie.

Noha voltak olyanok, akik „előkelően” ebből kihúzták magukat.

Áldom az Urat azokért, akik olyan sokat imádkoznak, gondolkoznak, tesznek az egyház folyamatos megújulásáért, de akik soha nem jönnek el egyetlen templomtakarításra, vagy udvarrendezésre sem.

 

János 10,6–10 229. dicséret