Az Ige mellett — 04. hét

2019 – Negyedik hét (01.20-26.)

Január 20.

(1) „…odament Jeremiás prófétához…” (Jeremiás 42)

A megmaradtak, ebben a helyzetben azért is félhettek Babilon királyától, mert Gedalja megölését könnyen a birodalom elleni lázadásnak vehette a király, és alappal attól tarthattak, hogy rajtuk torolja meg azt. Félnek, bizonytalanok, és végre imádkozni akarnak. Az imádság azt jelenti, hogy az ember belátja tarthatatlan állapotát, és azt, hogy emberileg nincs megoldás, így az Úrhoz menekül. Milyen kegyelem, ha már arra indulunk, hogy az Úrra hagyatkozva imádkozzunk. És milyen kegyelem az is, hogy ott van mellettünk egy „Jeremiás”, aki segít ebben, aki tényleg az Úr követe, hivatalosan és elhívottan (1–6). Mindkettő fontos, a szent ember egyszerre legyen „hivatalos” és „elhívott”. Elég volt a rengeteg önjelölt buzgó „prófétából”, akiket hivatalosan senki nem küldött; – aki a saját hivatalos helyén „kikéri magának”, ha beleszólnak a dolgába, de az egyházban mindenbe belekotyog. Ám elég volt azokból a hivatalos szolgákból is, akiknek az egyház egy remek keret saját céljaikra; – csak éppen az Ige és az Isten dicsőségének szolgálatára, a megváltás evangéliumának képviseletére nincs elhívásuk; – egyébként minden mást csinálnak… – Kár, hogy a megmaradt nép életében csak fellángolás volt az imádságos lelkület!

János 4,1–10 19. zsoltár

 

Január 21.

(4) „Nem is hallgatott…az egész nép az Úr szavára…” (Jeremiás 43)

A megmaradt nép imádkozni akart, Isten emberétől Isten Igéjét akarta hallani. De ez a vágy nem a Szentlélektől való volt, hanem nagyon is emberi indulatból fakadt. A saját gyarló lelkünkből, érzelmeinkből feltörő kegyesség olyan, mint egy szerelmes dallamokat éneklő, mögötte zavaros emberi vágyakat hizlaló musical. Az ember a hamis kegyességben is saját akaratát, énjét táplálja, Istenre, Igékre, imákra hivatkozva. A megmaradt nép nem mert itthon maradni, félt a bosszúálló babiloniaktól, ezért Egyiptomba menekült. Jeremiás hiába hirdette most azt, hogy Isten akarata most az, hogy a maradék maradjon itthon, éljen hitben, és az Úr velük lesz, megáldja őket. „Ezek” azonban zsigerből megindultak (1–3), összeszedtek mindenkit, még Jeremiást és Bárúkot is, és elindultak az egyiptomi húsosfazekakhoz (4–7). Egyiptom azonban olyan, mint a mai nyugat: „mítoszának” vége, húsosfazekas jólétéből istentelenség, bálványimádás, határtalan szabadság következett. Ezért ellepi majd őt az „idegen” Babilon, és kitetvezi, mint pásztor a ruháját (12); – eltünteti „bálványozó élettereit” (12), mint dózer a szemétkupacot (8–13).

János 4,11–18 237. dicséret

 

Január 22.

(12) „Megsemmisülnek mindnyájan Egyiptom országában.” (Jeremiás 44)

Isten Igéje az Egyiptomba menekült júdaiaknak szólt, akikre KI FOG ÁRADNI AZ ISTEN HARAGJA.

– 1. Ahogy az istentelenség miatt rommá lett Júda és Jeruzsálem, úgy lesz rommá Egyiptom is, és mindazok, akik oda menekültek (1–14). Isten népe Egyiptomban jóllakott, ezért az egyiptomi ég királynőjének tömjénezett. Szerintük ugyanis éheztek, amikor nem tömjéneztek Egyiptom isteneinek. Ezért újra az ég királynőjének hódoltak (15–19). Ez a tömjénezés, ez a gondolkodás az Úr haragjának oka, amely rommá teszi a „húsra” indító, „húsos szívre” hizlaló Egyiptomot is (20–30).

– 2. Felismerjük! Ma is mindent ez irányít, ez a gyarló pszichikai, nem szentlelkes hadviselés. Isten népének körében is valójában mindent ez mozgat: jóllakni, élni, jobban élni, többet és még többet elérni, megélni. Még a kegyesség buzgóságát is ez a gyarló több „pörgeti”: – több hitet, több ébredést, több lángolást, több szívet, több alkalmat; – nem elég, ami van, nem jó, éhezünk; – több kell, jobb kell, más kell! Micsoda ítéletet érdemlő lelkület ez!

– 3. Mégis itt is, felragyog az Isten megtartó kegyelme, mert néhányan, népének tagjai közül, megmenekülhetnek majd (14; 28). Jöjj, Uram Jézus (Jelenések 22,20).

János 4,19–26 165. dicséret

 

Január 23.

(5) „…de te ajándékul kapod az életed…” (Jeremiás 45)

A DEPRESSZIÓ ELLEN.

– 1. Bárúk leírta egy könyvbe Jeremiás próféta beszédeit. Áldottak legyenek azok, akik a háttérben odaadóan segítik az Úr szolgáinak munkáját (1).

– 2. Bárúkra is hatott az üzenet, ahogy leírta Jeremiás próféciáit, Isten jogos ítéletéről, a fogságról; – hiszen Jeremiásnak főként erről kellett szólnia. Bárúk kedvetlenné lett az üzenet miatt; – nyugtalanságról, fájdalomról, megfáradásról panaszkodott. Ki ne élt volna át hasonlót? Már maga az emberlét is ítéletes: sok gyarlóság között gyötrődünk, a végén pedig ott a halál, addig is ki tudja mi vár ránk. Emberileg érthető a sóhaj (2–3).

– 3. Isten azonban nem engedi, hogy egyéni, önző, önsajnálkozó érzéseink uralkodjanak el rajtunk. Meginti Bárúkot is az Úr. Most népek szenvednek, most népek ügye dől el, most történelmi idők vannak; – te pedig a saját sebeidet nyalogatod, Bárúk; – neked saját kívánságaid vannak; – magaddal foglalkozol most? (4–5)

– 4. Ugyanakkor az Úr szava nemcsak megfedd, hanem rámutat az Ő szabadítására, az ajándékba megnyert életre, amit Jeremiás is hirdetett (5). Micsoda kegyelem: Bárúk személyes ígéretet kapott, azért hogy elhagyja egyszer és mindenkorra a személyes nyavalygást!

János 4,27–30 293. dicséret

 

Január 23. – A teljes igemagyarázat

 

(5) „…de te ajándékul kapod az életed…” (Jeremiás 45)

 

HATHATÓS GYÓGYSZER AZ EGYÉNI ÉRZELGŐSSÉG ÉS DEPRESSZIÓ ELLEN.

 

– 1. Jójákim király negyedik esztendejében (Kr. e. 605–604) Bárúk leírta egy könyvbe Jeremiás próféta beszédeit.

Ez is nagy munka volt.

Áldottak legyenek azok, akik a háttérben odaadóan segítik az Úr szolgáinak munkáját, akár névtelenül is.

Különösen legyenek áldottak a hűséges lelkészfeleségek (1).

 

– 2. Bárúkra is hatott az üzenet, ahogy leírta Jeremiás próféciáit, Isten jogos ítéletéről, a fogságról; – hiszen Jeremiásnak főként erről kellett szólnia.

Bárúk kedvetlenné lett az üzenet miatt, jajgatott, sóhajtozott; – nyugtalanságról, kínról, fájdalomról, megfáradásról panaszkodott.

Ki ne élt volna át hasonlót?

Már maga az emberlét is ítéletes: sok gyarlóság között gyötrődünk, a végén pedig ott a halál, addig is ki tudja mi vár ránk.

Emberileg érthető a sóhaj (2–3).

 

– 3. Isten azonban nem engedi, hogy egyéni, önző, önsajnálkozó érzéseink uralkodjanak el rajtunk.

Meginti Bárúkot is az Úr.

Most népek szenvednek, most népek ügye dől el, most történelmi idők vannak; – te pedig a saját sebeidet nyalogatod, Bárúk; – neked saját kívánságaid vannak; – magaddal foglalkozol most?

Nem helyes ez!

Az Úr rászól Bárúkra. (4–5)

Az Úr minket is megint gyarló szomorúságunkban.

Más emberi érzelmektől vezetetten szomorúnak, kedvetlennek lenni, nyavalyogni; – és más megszomorodni.

Az előbbi kapcsán int meg minket az Úr.

 

– 4. Ugyanakkor az Úr szava nemcsak megfedd, hanem rámutat az Ő szabadítására, az ajándékba megnyert életre, amit Jeremiás is hirdetett (5).

Ezt is halld meg Bárúk!

Isten az életért gyomlál (4).

Micsoda kegyelem: Bárúk személyes ígéretet kapott, azért hogy elhagyja egyszer és mindenkorra a személyes nyavalygást!

 

János 4,27–30 293. dicséret

 

 

Január 24.

(10) „De ez a nap az Úré…” (Jeremiás 46,1–12)

AZ ÚR NAPJA.

– 1. Olyan az ember, olyanok a népek, olyan a bűn önzése, mint a Nílus, amikor árad: zúg, eláraszt, elborít, elpusztít (7–8). Félelmetes és határtalan az ember nyomorúsága; – amely egyszerre szenved saját magától, saját testi és lelki bajaitól; – ugyanakkor szenvedést okoz másoknak, mert nem „fér a bőrébe”, állandóan készülődik valamire (3–4).

– 2. De az Úr a népek és a történelem Ura is. Az Úr napja az ítélet napja a bűn és a bűnösök felett. A népeknek mindent elárasztó hódításait előbb–utóbb megállítja az Úr (5–6; 9–12). Nékó fáraó seregét megverte Nebukadneccár, babiloni király (1–2; Kr. e. 609).

– 3. Az Úr ítélete jogos, ugyanakkor az Ő ítéletében mindig ott csírázik a kegyelem, mint ahogy a Nílus mindent elpusztító áradása nyomán támadt az élet a „megöntözött” földön. Az Úr napja számunkra a feltámadott Jézus Krisztus napja, a megváltás és az üdvösség napja, túl minden ítéleten.

– 4. Mennyi „apró nép” bízott Egyiptom hatalmában (9). Imádkozz mindenkiért, de csak az Úrtól remélj valóságos segítséget (Zsoltárok 122,1), és csak azokban bízz, akiket tényleg Ő állított melléd.

János 4,31–38 396. dicséret

 

Január 24. – A teljes igemagyarázat

 

(10) „De ez a nap az Úré…” (Jeremiás 46,1–12)

 

AZ ÚR NAPJA.

 

– 1. Olyan az ember, olyanok a népek, olyan a bűn önzése, mint a Nílus, amikor árad: zúg, eláraszt, elborít, elpusztít (7–8).

Félelmetes és határtalan az ember nyomorúsága, amely egyszerre szenved saját magától, saját testi és lelki bajaitól, ugyanakkor okoz szenvedést másoknak, mert nem „fér a bőrébe”, állandóan készülődik valamire (3–4).

Ez a nyomorúság a bűn.

Amikor egy csoport, egy nép magatartásában jelentkezik látványosan ez a nyomorúság, az maga a megállíthatatlan rettenet.

 

– 2. De az Úr a népek és a történelem Ura is.

Az Úr napja az ítélet napja a bűn és a bűnösök felett.

A népeknek mindent elárasztó hódításait előbb–utóbb megállítja az Úr (5–6; 9–12).

Nékó fáraó seregét megverte Nebukadneccár, babiloni király (1–2; Kr. e. 609).

 

– 3. Az Úr ítélete jogos, ugyanakkor az Ő ítéletében mindig ott csírázik a kegyelem, mint ahogy a Nílus mindent elpusztító áradása nyomán támadt az élet a „megöntözött” földön.

Az Úr napja számunkra a feltámadott Jézus Krisztus napja, a megváltás és az üdvösség napja, túl minden ítéleten.

 

– 4. Mennyi „apró nép” bízott Egyiptom hatalmában:

– Majd Egyiptom segít a nagy Babilont legyőzni!

Júda mellett a kúsiak (Dél–Egyiptom és Szudán), pútiak (Líbia), lúdiak (Kis–Ázsia nyugati része) is Egyiptomtól vártak segítséget (9).

Imádkozz mindenkiért, de csak az Úrtól remélj valóságos segítséget (Zsoltárok 122,1), és csak azokban bízz, akiket tényleg Ő állított melléd.

 

János 4,31–38 396. dicséret

 

 

Január 25.

(28) „…neked nem vetek véget…” (Jeremiás 46,13–28)

– Ezt megúsztam! – Gyakran kiáltunk fel így, és „üzérkedünk” tovább, nem adunk hálát, nem törünk össze, nem látjuk a kegyelmet… Az ember azt hiszi, megúszta, és újra elbízza magát, nem tér meg, hanem folytatja ott, ahol abbahagyta. Ugyanez a népek története is. Egyiptomot ugyan legyőzte Babilon Kr. e. 605-ben Karkemisnél, de nem hódította meg teljesen. Egyiptom továbbra is elbizakodott maradt. Isten kijelentése egyértelmű: Nem úsztad meg, „Egyiptom”, csak kegyelmi időt kaptál, de te ezt nem látod. Ezért Babilon jön, és teljesen leveri Egyiptomot, bálványaival együtt (13–19). Csak Isten népe „úszhatja” meg, csak Isten gyermekei menekülhetnek meg, és mindazok, akik az Úr kegyelméhez menekülnek, meghallva az Úr megváltó szavát: – Veled vagyok, neked nem vetek véget! (27–28) Jézus Krisztus feltámadása minden nép, minden nagyhatalom számára örömhír. Az egyetlen működő „politika” is csak Jézus Krisztus megváltó kegyelmének óhajtása lehetne, és az abból következő „etika”. – Ma úgy éreztem, hogy nekimegyek valakinek, mert már mindennel arcátlanul visszaélt! Ebből az illető semmit nem vett észre. De én egy könyörgő kiáltássá lettem: Teljes megváltás kell…

János 4,39–42 239. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Olyanok a hódító nagyhatalmak, mint a hízott borjak, végezetül vágásra valók.

De addig is böglyök kínozzák őket, mert állandó viaskodás minden önző hatalmi pozíció, amelyben egymást is tönkretesszük (20–24).

 

Január 26.

(6) „Jaj, Úrnak kardja…húzódj vissza hüvelyedbe…” (Jeremiás 47)

– 1. A próféta Egyiptom után a filiszetusok ellen prófétál, akik mindig fenyegették Isten népét. Babilon azonban most őket is letarolta, elfoglalva a filiszteus nagyvárosokat. A próféta a babiloni hódítást áradáshoz hasonlítja, idők végezetét láttató paták csattognak, rettenetes harci zaj kíséretében (1–4).

– 2. A próféta azonban nem kárörvend. Jeremiás szavaiban részvét rezdül, imádkozva azért, hogy az Úr kardja csillapodjon Filisztea kapcsán. A próféta még állandó ellenségeikre tekintettel is kéri az Urat, hogy számukra is adasson megmaradás (5–6).

– 3. Jézus Krisztus is könyörgött ellenségeiért (Lukács 23,34), de keresztre is ment érettük, érettünk mindnyájunkért, feltámadt, megváltott. Ne firtassuk kikért igen, kikért nem. Ezt bízzuk Őrá, tökéletes akaratára (7).

– 4. Nekünk, az Úr követésében csak ezzel a lelkülettel lehetne jelen lennünk a világban. Legalább egymás iránt lehetne nagyobb a „tapintatunk”, ha már az ellenségeink felé nem megy. Ehelyett leplezni próbált káröröm böffen fel belőlünk, a másik kudarcát látva, még ha könnyek között imádkozunk is az illetőért.

János 4,43–45 464. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A filiszteusok, ha egy kicsit megerősödtek, a tengerparti síkság felől máris szorongatni kezdték Júda hegyvidékét. Dávid leigázta őket (2Sámuel 8,1), de Isten népének kettészakadt, polgárháborús országában újra erőre kaptak.