Az Ige mellett — 03. hét

2019 – Harmadik hét (01.13-19.)

Január 13.

(26) „De az Úr elrejtette őket.” (Jeremiás 36,20–32)

TÉNYLEG ELREJT AZ ÚR?

– 1. Hiszen nyilvánosságában olyan „kiszolgáltatott”, mindenféle emberi indulatnak „kitett” az Úr szolgálata, Isten meghasadt, okoskodó, gyakran hűtlen népén belül, és azon kívül egyaránt.

– 2. Nem rejt el az Úr átvitt értelemben sem, mert szolgálatunk látszólag gyakran tele van kudarccal, pedig oda szántuk az egész életünket: Jeremiás szavaira nem térnek meg, az üzenetet tartalmazó tekercset elégetik (20–23), a próféta és írnoka ellen hajtóvadászatot indítanak (25–26).

– 3. Gyakran nem rejt el az Úr konkrétan sem, hanem kiszolgáltat az ellenségnek. Most ugyan még megmenekült Jeremiás és Báruk, de a következő fejezetben már elfogták és börtönbe vetették a prófétát (37,15–16).

– 4. A szent elrejtettség mégis áldott tapasztalata a hívő embernek és Isten hívő népének, mert Jézus Krisztusban vagyunk. Ő minden „nyilvánosság szemétdombján” is elrejt bennünket. Amikor újra kell kezdeni valamit, akkor Ő még többet ad a romokon (27–32). Ha nem rejt el az Úr, ha meghalunk is, akkor is az örök élet szent elrejtettségében vagyunk, ahonnan kivirágzik majd az életünk, ahogy a tulipán tavasszal feltámad a gumóból.

János 1,19–34 36. zsoltár

 

Január 13. – A teljes igemagyarázat

 

(26) „De az Úr elrejtette őket.” (Jeremiás 36,20–32)

 

TÉNYLEG ELREJT AZ ÚR?

 

– 1. Hiszen nyilvánosságában olyan „kiszolgáltatott”, mindenféle emberi indulatnak „kitett” az Úr szolgálata, Isten meghasadt, okoskodó, gyakran hűtlen népén belül, és azon kívül egyaránt.

 

– 2. Nem rejt el az Úr átvitt értelemben sem, mert szolgálatunk látszólag gyakran tele van kudarccal, pedig oda szántuk az egész életünket:

– Jeremiás szavaira nem térnek meg;

– nem hallják meg beszédében az isteni szót;

– nem tartják azt Isten Igéjének;

– nem rettenek meg;

– nem tartanak bűnbánatot (24);

– az üzenetet tartalmazó tekercset elégetik (20–23);

– a próféta és írnoka ellen hajtóvadászatot indítanak (25–26).

 

– 3. Gyakran nem rejt el az Úr konkrétan sem, hanem kiszolgáltat az ellenségnek.

Most ugyan még megmenekült Jeremiás és Báruk, de a következő fejezetben már elfogták és börtönbe vetették a prófétát (37,15–16).

 

– 4. A szent elrejtettség mégis áldott tapasztalata a hívő embernek és Isten hívő népének, mert Jézus Krisztusban vagyunk.

Ő minden „nyilvánosság szemétdombján” is elrejt bennünket.

Az Úr a testi szemekkel látható kudarcokon keresztül is az Ő ügyét munkálja általunk.

Amikor pedig újra kell kezdeni valamit, akkor még többet ad a romokon (27–32). Amikor a tekercset újra le kellett írni, még sokkal több üzenet került ahhoz (32).

Ha nem rejt el az Úr, ha meghalunk is, akkor is az örök élet szent elrejtettségében vagyunk, ahonnan kivirágzik majd az életünk, ahogy a tulipán tavasszal feltámad a gumóból.

 

János 1,19–34 36. zsoltár

 

Január 14.

(17) „A babilóniai király kezébe kerülsz!” (Jeremiás 37)

ISTEN SZOLGÁJÁNAK HŰSÉGE.

– 1. Jeremiás hűséges a rá bízott üzenethez. Miközben Babilon ostromolta Jeruzsálemet, Egyiptom felvonult Babilon ellen. A babiloni király szüneteltette a város ostromát, amíg le nem győzte Egyiptomot. Remény támadt sokakban, hogy talán megmenekültek. Jeremiás azonban hűséggel csak azt az üzenetet mondta, amit az Isten rá bízott (9–10; 17): Babilon elfoglalja és fölperzseli a várost (1–10).

– 2. Ebben a hűségben akkor sincs szünet, amikor a próféta a saját ügyeit intézi. Ez, emberileg talán a legnehezebb ebben a szolgálatban, nincs magánügy, privát szféra. Jeremiást éppen akkor fogják el, amikor saját dolgait intézi (11–12).

– 3. Jeremiás a fogságban is hűséges, noha tudja, ha a vizes tömlöcben hagyják, hamarosan meghal. Kéri az enyhítést, de nem változtat azon az üzeneten, amit az Isten neki adott (13–21).

– 4. Isten népére egyetlen üzenet bízatott, amely független a kor történéseitől: Isten megváltó szeretete a Jézus Krisztusban (Bonhoeffer); – vagyis, ha Isten jogos ítélete fel is perzselné az életünket; – nem hagy bennünket elveszni, újjáépíti azt. Isten kezében vagyunk, nem idegen hatalmak kezén! (17)

János 1,35–51 183. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Ezért a reménytelinek tűnő helyzetben hívatta Cidkijjá király Jeremiást is, hátha megváltozott az Úr üzenete…

Milyen érdekes provokáció, hiszen Cidkijjá nem volt istenfélő, mégis kíváncsi lenne az Úr szavára?

 

Január 15.

(13) „…kiemelték a ciszternából.” (Jeremiás 38,1–13)

Jeremiás egy föld alatti üregben raboskodott sokáig (37,16), majd a király megkönyörül rajta, és a börtön udvarán tartották fogva a prófétát (23). Jeremiás azonban nem volt lojális, hanem a börtön udvarán már kiabálva hirdette a rá bízott Igét, nevezetesen, hogy Isten a babiloniak kezére adja a várost, tehát nincs értelme ellent állni. A még megmaradt harcosok elcsüggedtek Jeremiás hallatán. Lehetetlen helyzetbe került a király: visszaéltek jóságával, a próféta továbbra is ellene dolgozott. Melyikünk örülne egy ilyen helyzetnek? Jeremiást likvidálták, bedobták a város főemberei egy üres kútba, ahol belesüllyedt a sárba (1–6). Mi nem iktatnánk ki Jeremiást, ha mi lennénk a király? Még Isten is lojalitást kíván népétől: Megszabadítottalak, hálából tégy úgy ezután, ahogyan én mondom azt neked. Jézus Krisztusban világossá lett, hogy Isten szeretete ennél sokkal több. Legyünk lojálisak, vagy ne? Ebed Melek azonban közbenjár a királynál Jeremiásért (7–8), így Jeremiást kihúzzák a biztos halált jelentő ciszternából (9–13). Soha ne felejtsd el, hogy ki húzott fel a halál ciszternájából. Meghálálni nem tudod, de hűséges életet élhetsz, Isten megváltó szeretetét tapintatos határozottsággal hirdetve.

János 2,1–12 436. dicséret

 

 

 

Január 16.

(28) „Ott volt, amikor elfoglalták Jeruzsálemet.” (Jeremiás 38,14–28)

EGY LELKIGONDOZÓI BESZÉLGETÉS alakul ki a király és a próféta között.

– 1.  A királyt nem is érdekli a város! Ez döbbenetes. Őt csak saját maga érdekli. Ha fogságba kerül, akkor attól fél, hogy egykori politikai ellenfelei közé kerül, a már fogságban lévő, magukat megadó júdai vezérek közé.

– 2. Jeremiás még határozottabban fogalmaz, hogy a királyt kimozdítsa ebből az önző látásmódból; – hiába: – Feleségeiteket és gyermekeiteket is elviszik, ki tudja, mit művelnek majd velük? – A várost felperzselik. – Téged pedig, király, mindenki cserben hagy majd, még a legjobb barátod is (19–23)

– 3. Cidkijjá azt kéri, hogy a próféta mindezt tekintse lelkigondozói beszélgetésnek, ne adja tovább, üsse el az érdeklődést. A palotában ugyanis minden kiderül, jönnek majd kíváncsiskodni… Jeremiás, most lelkigondozóhoz méltóan hallgat, de ez csak egy epizód.

– 4. Jeremiás továbbra is próféta maradt, aki egy ember ügye helyett Isten egész népét látta maga előtt, és nem hallgatott, hanem szólt (24–27); – szava pedig be is teljesedett (28).

János 2,13–25 153. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Jeremiást ismét megmentik a haláltól, kihúzzák a kútból, a sárból, amibe szép lassan beleveszett volna.

Ennek ellenére a próféta továbbra is hűséges maradt a feladatához…

Cidkijjá király már harmadszor kér tanúk nélkül kijelentést a prófétától (37,3–10; 37,17–21;). De a király most sem kap más választ, mint amit Jeremiás eddig is, nyilvánosan hirdetett: Akkor maradhatnak meg, ha feladják a várost, ha megadják magukat; – vagyis, ha meghallják Isten szavát, és alávetik magukat Isten Igéjének, most éppen ítéletének (17–18).

 

Január 17.

(18) „…életedet ajándékul kapod…” (Jeremiás 39)

Mennyi életre vezető intést kapott a Jeruzsálemet utolsó leheletével védelmező Cidkijjá király és népe, hogy engedjék el Jeruzsálemet, úgy kapaszkodjanak az Úrba. Életet nyerni döntő helyzetekben úgy lehet, ha elengedjük azt, amivel tele van a kezünk és a szívünk, hogy csakis az Úrra hagyatkozhassunk. Életünk ajándék, kegyelem, mint ahogy az Úrra való hagyatkozásunk is kegyelem. E kegyelem nélkül nyomorultul elveszíthetünk mindent, ahogy ezt Cidkijjá király és a vele lévők megtapasztalták; – sőt, elveszhetünk mi magunk is. Ezek meg akarták nyerni az életüket, és elvesztették azt (1–10; Lukács 17,33). Jeremiás és Ebed-Melek élete, szolgálata, hűsége mutatja, hogy hitünket, hűségünket, szenvedésben is engedelmes szolgálatunkat, a földi világon túlmutató örök életünket ajándékba kaptuk, az Úrtól (11–18).

János 3,1–21 323. dicséret

 

Január 18.

(4) „…leveszem a kezedről a láncot.” (Jeremiás 40)

Látszólag Jeremiás, népének árulója volt, mint aki az ellenséges Babilónia oldalára állt, próféciáiban hirdetve a Babilon elleni lázadása hiábavalóságát. Ezért is emelték ki a láncra vert foglyok közül, ezért kapott választási lehetőséget, hogy Babilonba menjen, vagy pedig a még az országban szétszóródott népe között maradjon, Gedalja helytartóval, Micpában (2–5). Hogyan értékelnénk mi Jeremiást, csak úgy a történeti tények ismeretében? Hogyan értékeljük egymást a nyers események láttán? Vigyázzunk! Micsoda kegyelem! A testőrparancsnok pontosan emlékszik Jeremiás szavaira, aki az Úr Igéjeként, az Úr büntetéseként hirdette az eseményeket, minden szándékos aktuálpolitikai felhang nélkül. Persze az Igének ma is lehet aktuálpolitikai áthallása, de azt bátran vállalni kell, noha mi csakis az Úr üzenetéhez vagyunk hűségesek (2–3). Emberi megítéléssel nem foglalkozunk. Az igazi lánclevétel csakis a krisztusi megváltás! A „többi” átmeneti libikóka: – hol fent, hol lent; – hol láncok nélkül is megkötözve; – hol láncokkal is szabadon; – majdnem mindegy, mert egyik sem jó, noha hittel elhordozható. De megváltás, tényleges szabadulás kell!

János 3,22–30 286. dicséret

 

Január 18. – a teljes igemagyarázat

 

(4) „…leveszem a kezedről a láncot.” (Jeremiás 40)

 

A próféta sorsa egy a népével. Jeremiást is láncra verték, és vitték a foglyok között Babilóniába (1). A próféta nem igényel magának külön bánásmódot, noha éppen ő volt az, aki hűséges igehirdetésével éppen ezt a nyomorúságos helyzetet akarta megakadályozni.

Isten kegyelmének érvényesülése akkor ugyanis a város feladása lett volna. Mi azonban utolsó markolásig ragaszkodunk szerzeményeinkhez; – Isten akaratának ellenében is ragaszkodnánk azokhoz. Amikor Gedalja helytartó összeszedi az otthon maradottakat, az is ennek az emberi erőlködéssel való ragaszkodásnak, hamis reményekkel megtöltött, csalfa lufija (7–12); – amit, ennek jelzéseként, azonnal éles tárgy, „pukkanás”, azaz gyilkos merénylet fenyeget (13–16).

A prófétát is láncra verték, de Jeremiás mégis, és ez a „mégis” a kegyelem, láthatóan megtapasztalta azt a kegyelmet, amelyet ő maga, még az ítéletes próféciákban is hirdetett: Levették róla a láncot, megszabadult (4).

Látszólag Jeremiás, népének árulója volt, mint aki az ellenséges Babilónia oldalára állt, próféciáiban hirdetve a Babilon elleni lázadása hiábavalóságát. Ezért is emelték ki a láncra vert foglyok közül, ezért kapott választási lehetőséget, hogy Babilonba menjen, vagy pedig a még az országban szétszóródott népe között maradjon, Gedalja helytartóval, Micpában (2–5).

Hogyan értékelnénk mi Jeremiást, csak úgy a történeti tények ismeretében? Hogyan értékeljük egymást a nyers események láttán? Vigyázzunk!

Micsoda kegyelem! A testőrparancsnok pontosan emlékszik Jeremiás szavaira, aki az Úr Igéjeként, az Úr büntetéseként hirdette az eseményeket, minden szándékos aktuálpolitikai felhang nélkül. Persze az Igének ma is lehet aktuálpolitikai áthallása, de azt bátran vállalni kell, noha mi csakis az Úr üzenetéhez vagyunk hűségesek (2–3). Emberi megítéléssel nem foglalkozunk.

Az igazi lánclevétel csakis a krisztusi megváltás! A „többi” átmeneti libikóka: – hol fent, hol lent; – hol láncok nélkül is megkötözve; – hol láncokkal is szabadon; – majdnem mindegy, mert egyik sem jó, noha hittel elhordozható. De megváltás, tényleges szabadulás kell!

 

János 3,22–30 286. dicséret

 

Január 19.

(1) „…Jismáél…” (Jeremiás 41)

Gedaljá, Babilonhoz hű helytartó ideje alatt a maradék nép körében egyre elevenebb lett az élet. Jismáél azonban a Babilon ellenes politika híve volt, és a szomszédos ammóniak támogatásával orvul megölte Gedalját, és a vele lévőket. Gedalját hiába figyelmeztették, hogy vigyázzon, mert az életére törnek (40,13–16). Asztalközösségben voltak egymással, a békesség közösségében, amikor Jismáél az orv mészárlást elkövette (1–3). Ezután Jismáél tovább öldökölt népe körében, a szomszédos ammóni király mögé bújva. Jismáél zarándokokat vágott le, akik gyászolva indultak a hetedik hónapban, az őszi ünnepek idején is a lerombolt templom felé (4–9). Lám, éppen megelevenedett a maradék nép körében az élet, és a kegyesség, amikor Jismáél tarolni kezdett. Jismáél ezután a maradék népet, köztük Jeremiást is, foglyul akarta vinni az ammónitákhoz, amikor Jóhánán, a megmaradt nép haderejének vezetője ezt megakadályozta. Ekkor Jismál gyáván elmenekült (10–15). Mi volt Jismáél célja, mi hajtotta őt? Milyen ügy igazolhat ennyi galádságot? Márpedig, csak gondoljunk bele, a mi életünk sem különb? Mire, kire hivatkozunk? Mi mozgat valójában bennünket? Uram, irgalmazz!

János 3,31–36 234. dicséret