Az Ige mellett – 02. hét

2020 – Második hét (01.05-01.11.)

Január 5. vasárnap

(1) „Jaj…” (Ézsaiás 18)

– A templomunkban vannak még az egykori, régi thonet székekből. Nagyon értékes darabok, de rendbe kellene őket hozatni, jó részük összeszáradt, rozoga lett. Egyszer véletlenül ráhuppantam az egyikre, és összeroppant a már amúgy is törött szék. Nem adott támaszt, és váratlanul lejjebb zuhantam a kelleténél, amiből lett jajgatás; sőt, nagyobb baj is lehetett volna ebből. Jaj nekünk, ha meggondolatlanul és rossz helyen keressük a támaszokat ebben a világban. Márpedig többnyire így teszünk!

A mai prófécia erre figyelmeztet minket. Az itt szereplő népek az Egyiptomtól délre található területeken éltek, a mai Etiópia, Szudán, Szomália, amelyek a Kr. e. VIII. század végén Egyiptomhoz tartoztak. A háttérben egy Asszíria elleni összeesküvés áll, amelyet többször megkíséreltek: Kr. e. 735-ben, Kr. e. 713–711-ben (Ézsaiás 14), Kr. e. 705–701-ben. Egyiptom mindig megpróbálta Júdát egy ilyen összeesküvésbe belevinni, majd ezzel kiterjeszteni a hatalmát Palesztinára, és a legutóbbihoz Júda már csatlakozott is, amiért nagy árat fizetett Ezékiás idejében (2Királyok 18,13). Értelmezve a szöveget, valójában az Egyiptomiak küldenek követeket Júdához, kérve az asszír ellenes szövetséghez való csatlakozásukat (2).

Jaj azonban annak, aki nem az Úrban bízik elsőrenden, mert nagyot fog zuhanni. Sok a bizonytalan támasz ebben a világban. Ézsaiás válasza most is egyértelmű: nem szabad csatlakozni Egyiptomhoz, Asszíria ellen! Az összeesküvés eleve kudarcra van ítélve, mint amikor a szőlőt gyümölcstermés előtt megmetszik (5); mert az hitetlenség. Az Úr magára fogja hagyni az összeesküvőket, és jaj nekünk, ha az Úr elhagy bennünket, nyugodtan nézve mennyei hajlékából (4) pusztulásunkat (6).

Jézus Krisztusban megtapasztaltuk, hogy Isten nem hagyott el bennünket, és nem szolgáltatott ki minket bűneink pusztító nyomorúságainak, hanem lehajolt hozzánk, hogy biztos támaszunk legyen. Csak Őhozzá járuljunk mindenkor! Őhozzá fognak járulni a népek is (7).

Jelenések 9,13–21 Énekszám még nem ismert

 

Január 6. hétfŐ

(1) „Meginognak előtte…” (Ézsaiás 19)

Amikor az Úr egyszer csak alapjaiban ingatja meg azt, amiben e-világban bíztunk (1–15); akkor ezt azért teszi, hogy mi Őt igazán megismerjük, Ő megszabadíthasson bennünket (16–25), és mi dicsőíthessük Őt (Zsoltárok 50,15).

Az Úr alapjaiban rendítette meg Egyiptomot, egy erőskezű királyt küldve az országra. Egyiptom bátorsága odalett, tanácstalanná tette őt az Úr (3). Ézsaiás korára Egyiptom megrendült, nagyravágyó uralkodók egész sora küzdött érte és szerezte meg felette a hatalmat: asszírok, babilóniaiak, perzsák. Az „erőskezű király” mindegyiket jelentheti (4). Egyiptom mindhárom nagy oszlopa összeroppant: a sokszínű bálványvallás (3), az áradó Nílus (5–10), és a bölcsesség (12–14). Mindegyik hiábavalósága, nagy bajban való elégtelensége egyből kiderült. Egyiptomnak többé nem sikerült semmi (15). Az Úr szabadító szeretete munkál ott, ahol megrendülnek az emberi alapok (Zsoltárok 11,3).

– Az Úr megrendítette Egyiptomot, de azért, hogy megtérítse (22). Az Úr megrendítette Asszíriát, de azért, hogy megtérítse. Isten így tesz a népekkel. Isten így cselekszik velünk is. Az Úr megrendít, hogy megtérjünk. Ézsaiáshoz méltó látomás ez, amely az egyetlen Isten szabadításának egyetemességét hirdeti meg, minden nép között. Ézsaiás eleve ilyen látomással indította könyvét, ez próféciáinak egyik alaphangja (2,1–5). Azon a napon (16), amikor az Úr hatalmasan cselekszik, csoda történik, megváltás. Messiási idők ezek. Kezdve Egyiptommal és Asszíriával, a népek félik az egyetlen Urat (16–17), részesülnek szabadításából és gyógyító kegyelméből, ezért csak Őt tisztelik, egymás felé utak vezetnek, és a népek áldássá lesznek egymás számára (18–24). Nem politikai alkuk alapján jöhet létre ez a bölcsesség, hanem csakis az Úr megváltó hatalma és szeretete által.

Megrendít, megment, meggyógyít az Úr; megismerteti magát velünk (20–22).

Jelenések 10,1–7 Énekszám még nem ismert

 

Január 7. Kedd

(6) „…akiben bíztunk, és akihez segítségért folyamodtunk…” (Ézsaiás 20)

Kiben bízunk, kitől várunk segítséget? A kérdésre azonnal úgy felelnénk, mint az egyszeri hittanos, aki minden kérdésre rávágja: Isten; – Istenben bízunk, Istentől várunk segítséget. Igen, de mit jelent ez a földi lét konkrét bajaiban?

A háttér a szokásos: a Kr. e. 713–711 közötti, Egyiptom által vezetett, Asszíria elleni felkelés, amelyben részt vettek a filiszteusok is. Ézsaiás jelképes cselekedettel hirdette meg, hogy Asszíria el fogja fojtani a felkelést, megbünteti a filiszteusokat és Egyiptomot is. A próféta saru nélkül, félmeztelenül jelent meg az emberek előtt a lázadás három éve alatt, mert így fogják majd a legyőzött lázadókat is fogságba hurcolni. Intő jel volt ez Júda számára, hogy csakis az Úrban bízzon, csakis Őtőle várjon segítséget, ne nagyhatalmi és egyéb emberi taktikáktól remélje ezt; mert egyébként a helyzete csak rosszabb lesz.

– Ez így szép. Mégis, ha bajban vagyunk, ha tehetetlenné válunk, emberi segítségre szorulunk: betegen, baleset során, erőtlenül. Vegyük észre: Urunk az, aki a bajban küld emberi eszközt! A hűséges, megbízható emberi segítség az Úr irgalmasan felénk kinyújtott keze. Nincs annál nyomorultabb állapot, mint a harmincnyolc éve beteg ember esete, akinek nem akadt embere a bajban (János 5,7).

– Vannak azonban olyan lehetetlen helyzetek, amikor tényleg nincs ember, vagy amikor a legnagyobb emberi szeretet sem tud segíteni. Az Úr megváltó szeretete velünk lesz akkor is! Bátran bízzunk Őbenne! (Márk 6,50)

Jelenések 10,8–11 Énekszám még nem ismert

 

 

Január 8. szerda

(8) „Uram, őrhelyemen állok mindennap, őrségen állok minden éjjel!” (Ézsaiás 21)

Az Úr szolgálata ebben a világban őrszolgálat, éjjel és nappal. Nem mulatozás és hamis reménység (5), hanem feszült őrszolgálat (6–9): Isten Igéjében való szüntelen gyönyörködés (Zsoltárok 1,2), Isten akaratának megértése és annak engedelmes követése. Ebben a világban feszült áhítattal és nem könnyed kegyességgel követhetjük az Urat. Közben adatik öröm is. Aztán eljön majd a teljes öröm ideje (Zsoltárok 16,11). Nem hiszek a feszült, odaadó figyelem és szolgálat nélküli kegyességben.

Ézsaiás próféciájában Babilon Asszíria elleni fölkeléséről olvasunk. Ez a fölkelés Kr. e. 689-ben Babilónia kudarcával végződött. Júda – maga Ezékiás király is – Babilóniában reménykedett. Ézsaiásnak azt a, szinte szülési fájdalommal járó igazságot kell kimondania (3–4), mint Isten üzenetét (10), hogy csalfa remény a Babilóniában való bizalom. Pedig a nép már evett és ivott örömében (5). A lakodalmasoknak nagyon nehéz megmondani a gyászhírt, a rajongóknak szintúgy, hogy reménységük csalfa és hiábavaló. Mulatozás és hamis öröm helyett inkább őrszemekként figyelniük kell az események menetét, és kutatni Isten akaratát (6–9).

– Lám Babilon minden istenszobra a földön hever (9). Júda az Úrban bízzon! Isten népe feszült őrszolgálatban keresse az Urat mindenkor, mint egyetlen valós reménységet! (8) Vannak áldott e-világi reménységek, emberi eszközök, akik az Úr küldöttei az életünkben. Adjunk hálát értük, örüljünk nekik, lássuk meg bennük az Úrba vetett bizalmunk gyümölcseit.

*

A prófécia azonban a konkrét történelmi eseményeknél messzebbre mutat. A 13–14. fejezetekben – a Babilon elleni próféciákban – Babilon inkább szimbólum volt; itt azonban konkrétan magát a babiloni népet jelenti. Ahogy említettük, Júda Egyiptom helyett egyre inkább Babilonban látta jövendő szövetségesét Asszíria ellen. Gondoljunk arra a szívélyes fogadtatásra, amelyben Ezékiás a babiloni követeket részesítette (Ézsaiás 39,1–4). Ézsaiás azonban azt érti meg ebben a látomásban, hogy Babilon, Egyiptomhoz hasonlóan kudarcra van ítélve, és vele együtt azok is, akik elkötelezik magukat mellette. Ezt a történelem igazolta is. Az asszírok időlegesen háttérbe tudták szorítani Babilóniát (Kr. e. 721–689). Ezek után Babilónia valóban felemelkedett, és legyőzte Asszíriát (Kr. e. 610). Végül azonban a médek és a perzsák mégis legyőzték Babilóniát (Kr. e. 539).

Jelenések 11,1–14 Énekszám még nem ismert

 

 

Január 9. Csütörtök

(11) „De aki ezt cselekszi, azzal nem törődtök…” (Ézsaiás 22)

Az asszírok Kr. e. 701-ben körbevették Jeruzsálemet. Akkor nem törtek be a városba, hanem váratlanul elvonultak a falak alól.

Örvendezett a város, hogy megúszták a bajt (2). Ézsaiás próféta figyelemeztette őket, hogy semmit sem úsztak meg; csúszik, de eljön a pusztulás (2–7). Az üzenetet általánosíthatjuk az ember-létre is. Éppen ez az emberlét nagy nyomorúsága, hogy az „halál-felé-való-lét”, ezért az emberi élet része az aggodalom (Heidegger). Csakhogy így nem lehet élni!

A prófécia hallatán háromféle reakciót érhetünk tetten a mai igeszakasz olvasása során; mindegyik tipikus. Az egyik reakció a cinikus lemondás, a „ragadd meg a napot” élvezetébe csomagolva: – Együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk! (13) A másik reakció a túlélésre törekvés. „…próbálok túlélni rejtőszínekben.” (Kiss Judit Ágnes: Mimikri) Júda szinte eltakarná magát, elbújna, hogy túléljen, de akkor majd leleplezik Júda védelmét (8). Hiábavaló és esélytelen lesz a bujkálás. A harmadik reakció pedig a pótcselekvéses szervezkedés: – Sikerülni fog, meg tudod csinálni! – Jeruzsálemben is elkezdték felmérni a készleteket, hogy berendezkedjenek a harcra (9–11).

– Valahol persze mindhárom választ értjük. A nagy baj az, hogy az Úr segítségül hívása elmaradt (11). Az Úr cselekszik értük, és ők nem látják meg az Urat, aki elkészítette számukra a szabadulás útját. Pedig az Úr tudja, hogy mire van szükségünk, megváltó szeretete szabadítást ad, az örök élet bizonyosságával és örömével! Ez az öröm a földi életet is átjárja, mert öröm nélkül nem lehet élni, amelynek része az evés és az ivás is. Ez az öröm a túlélésre törekvést hálaadásban, és az Úr megtartó kegyelméért való napi könyörgésben éli meg. Ez az öröm teszi a dolgát, de minden eredményt, áldásként az Úrtól vár, mert mindent az Úrra bízott és mindent az Úrtól fogad el.

Jelenések 11,15–19 Énekszám még nem ismert

 

 

Január 10. Péntek

(9) „…meggyalázza a kevélységet…” (Ézsaiás 23)

A nemzetekről szóló próféciák záró beszéde ez Ézsaiás könyvében (13–23. fejezetek). Szimbolikus próféciával kezdődött ez a sorozat, Babilon ellen; és most Tírusz ellen is szimbolikus üzenet hangzik el. Ez azt jelenti, hogy a történelmi valóságtartalmán túl, messze többet üzen mindkét prófécia.

– Babilon a katonai erejéről volt híres, Tírusz a gazdagságáról. Ma is ez a két favorit a világ szemében: erő és gazdagság, a kettő együtt maga a hatalom. Tírusz gyarmatai Spanyolországig terjedtek. Erre utalnak a Tarsís-hajók, Tarsís ugyanis Spanyolországban található. Az egész mediterráneum kincseit a kezében tartotta, és a tengeren utaztatta.

Isten azonban elrendezte, hogy megbünteti Tíruszt és Szidónt. Nem a gazdagsága miatt szól ellene az ítélet, hanem amiatt, hogy gazdagságát magának tulajdonította, önhitté és gőgössé lett (8–9). Már Ciprusnál értesülnek a hazatérők, hogy elpusztult a két dúsgazdag város, amelyeknek bukása az egész térséget megnyomorította, és valóságos gazdasági válságot okozott (1–5).

– Ami különösen döbbenetes, hogy Tírusz hetvenévi büntetést kapott, de szabadulása után sem változott meg, hanem folytatta az Igében említett, „szajha-nóta” által kifejezett életet. Emberi erőből nem lehet megváltozni, többnyire minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Csak az Úr adhat megtérést, újjászületést (15–17).

A gazdagság Isten ajándéka. Ezért minden javunkkal el kell számolnunk. Ezek a javak végül mind visszatérnek az ajándékozóhoz (18). Minden itteni erődítmény (14), minden itteni erő, tisztelet, pompa, gazdagság, hatalom előbb-utóbb semmivé lesz (9). Mi keressük az Isten országát, és minden más megadatik nekünk (Máté 6,32–33).

Jelenések 12 Énekszám még nem ismert

 

Január 11. szombat

(1) „Az Úr készül, hogy elpusztítsa a földet…” (Ézsaiás 24)

– Új egység kezdődik Ézsaiás könyvében, az ún. Ézsaiás apokalipszise (24–34. fejezetek).

Isten ítélete dicsőséges, mert korlátlan hatalma nyilvánul meg abban. Isten ítélete részrehajlás nélküli, amelyben társadalmi pozíció, vagyon, címek mit sem számítanak (1–3).

Isten ítélete azért borzalmas, mert dicsőségével rámutat arra a borzalomra, szétszórt, hervadt állapotra, amilyenné az ember határtalan gyalázatossága tette a teremtett világot (5). Hervad a föld, mert megszegtük az Úr örök rendjét és szövetségét (4–6). Romba dőlt és gyümölcstelenné lett a szőlőskert, pusztasággá lett a város (10–12).

– De van maradék (14–16). Szerte a világon lesznek olyanok, akik elismerik az Urat, és örömmel fogadják ítéletében megnyilvánuló dicsőségét és üdvözítő rendjének érvényesülését, az isteni igaz és jó győzelmét. Ez nem az emberi igazság győzelme! Ez az egyetlen tökéletes igazság diadala, az Úr igazságának maradéktalan felragyogása. Isten dicsőítése tölti be a földet, és megszólal a mennyei új ének (Jelenések 5,9), amelybe mindazok bekapcsolódhatnak, akik nem igazságra, hanem megváltásra vágynak (25,9). A megváltásban ott az igazság is, az Úr igazsága. De a megváltás több ennél; az élet teljessége (János 14,6). Ez jelent meg Jézus Krisztusban: „…láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,14)

Az ítélet végső célja Isten dicsősége; annak megjelenése, ami a napot is elhomályosítja, az újjáteremtett földet pedig megvilágítja (Ézsaiás 60,19). Az Úr győzelme nem önmagáért, hanem népéért való kegyelem. Mély hálával tartozunk ezért a csodálatos igazságért! Erre az igazságra van szükségünk. Az emberi igazság felszíni burkolat, eszmecsere, filozófia; de érdemi változás nélkül. Törekedjünk az igazságra (5Mózes 16,18–20), de csakis Jézus Krisztusban újjászületve lehetünk képessé erre; – egyedül Ő képesíthet bennünket erre.

Jelenések 12,1–10 Énekszám még nem ismert

Steinbach József