Az Ige mellett – 01. hét

2020 – első hét (12.29-01.04.)

December 29. vasárnap

(16) „…útja lesz népe maradékának…” (Ézsaiás 11,11–16)

VAN ÚT! Szétfeszít a fájdalom, a szorultság? Van és lesz út, igazi szabadulás, élet! (János 14,6)

– 1. Olyan útja lesz Isten népe maradékának az asszír fogságból, mint amilyet az Úr adott Egyiptomból. Az Isten hatalmas és csodás szabadítása ez: a fogságból az Úrnak kedves és az embernek is „egyedül jó”, azaz üdvös szabadulásra.

– 2. Ez a két nagy szabadítás azonban csak előre mutat arra a maradéktalan szabadításra, amit az Isten Jézus Krisztusban készített népe maradékának. Ez a szabadítás semmihez sem hasonlítható, nincs analógia, e-világi paralel, amivel érzékeltetni lehetne annak teljességét.

– 3. Bár az igeszakasz gyönyörű képekben szemlélteti ezt a szabadítást: – az Úr másodszor, újra megszabadít; – az Úr „visszavásárol” az idegen hatalmak szorításából; – az Úr kinyújtja kezét népéért (11). Az Úr összegyűjti, egybegyűjti népét; sőt mi több: az Úr „összerak” beteg testeket, lelkeket, szétesett életeket, közösségeket, vagy pedig megszabadít az itteni szenvedésekből, azzal, hogy „kiemel” azokból (12).

– 4. Rudolf Bohren teológus néhány versét ismerhettem meg mostanában, Békési Sándor fordításában. Mennyi emberi vívódás tömörült ezekbe a rövid költeményekbe, annak a teológusnak a tollából, aki pontosan tudta, hitte, hirdette, a Szentlélek teológusaként könyörögte a krisztusi megváltást. „Önálló nyelvem van a kétségbeesésre, de dicséretre nem lelek egy szótagot sem…”

– 5. Amikor Krisztus útjára lépünk, a testvérek egységben élnek (Zsoltárok 133,1): ahogy majd Izráel és Júda is egységben fog élni; – meg „lelki Izráel”, az egyház, minden különbözőség ellenére is (13). Sőt, az idegen népek is „legyőzetnek” (14–15); nem erővel és hatalommal, hanem az Isten Lelkével (Zakariás 4,6). Krisztusban ez a jövő, a szabadulás útja, az ember és az egész sóhajtozó, nyögő, vajúdó, teremtett világ szabadulása (Róma 8,22). Csak a maradék? Igen! (16) De a maradék az Isten tökéletes rendelésének, és nem a mi választásunknak függvénye.

Jelenések 6,1–8 195. dicséret

 

December 30. hétfŐ

(3) „Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából.” (Ézsaiás 12)

Ézsaiás próféta könyvének első nagy szakasza zárul le ezzel a fejezettel, és az abban olvasható magasztaló énekkel. Ahogy egy könyvben, vagy Isten népének életében, úgy az egyes ember életében is vannak szakaszok. Van, amikor az Isten határozottan lezár egy szakaszt az életünkben, és onnantól kezdve valami egészen más kezdődik.

Hitben járva elfogadjuk Isten döntését, és elengedjük a korábbi életszakaszokat, még ha emberileg nehéz is. Istent magasztalva hálát adunk mindenért. Hálát adunk az Úr intéséért is. Hálát adunk azért, hogy haragjában is a szabadulást készítette elő számunkra. Isten szabadítása és megváltása életünk reménysége, erőforrása, vigasztalása, öröme (1–2). Isten szabadításának nagy tetteit hirdetjük a világon, mindenki a maga helyén (4–6).

Ennek a szabadításnak a maximuma a megváltás teljessége. Gyönyörű képpel adja vissza ezt a bizonyosságot ez a magasztaló ének: „Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából.” (3) Kiapadhatatlan forrásunk „ott” lesz majd az Úr! „Itt” is Ő a forrásunk, de ember-létünk mindenféle nyomorúsága miatt gyakran apadozik ez a forrás. Légy közöttünk Urunk (6): új évben, új életszakaszban! Segíts meríteni mindenkor a szabadulás forrásából!

Jelenések 6,9–17 280. dicséret

 

December 31. Kedd – Szilveszter

(9) „Jön már az Úr napja kegyetlenül, féktelen izzó haraggal.” (Ézsaiás 13)

Babilon a médekkel együtt győzte le Asszíriát (Kr. e. 612), majd a perzsák a médekkel szövetségben győzték le Babilont (Kr. e. 539). Tehát a prófécia beteljesedett, miszerint Isten a médeket Babilon ellen indítja majd, és legyőzi az elbizakodott Babilont (17). Ugyanakkor a médek mindig a háttérbe kényszerültek, és utódaiknak, a kurdoknak, ma sincsen államuk. – Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, mert mindig a háttérbe kényszerül! – mondhatnánk hitetlen cinizmussal.

De mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall? (Máté 16,26) Mennyi pusztítás járt és jár mindenkor a világbirodalmak nyomában. Az Úr napjának emberi bűn feletti ítélete ez. Ha illúziók nélkül szemléljük, akkor rettenetes hely ez a bűntől megrontott világ, minden betegséget, szenvedést, bántást és kegyetlenséget ideértve. Beleremegünk, ahogy olvassuk a sorokat.

Egyetlen reménységünk a megváltás, Jézus Krisztus. Az Úr napja Őbenne jött el, nem izzó haraggal és kegyetlenül, hanem telve kegyelemmel és igazsággal (János 1,14). Az Ő kegyelmét tapasztaltuk meg ebben az esztendőben. Ezt a kegyelmet reméljük és könyörögjük a következő évre. Ebbe a kegyelembe kapaszkodva imádkozunk a fejedelmekért, és minden emberért, Isten népéért és a világért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk kegyességben és tisztességben (1Timóteus 2,1–2). Ez a kegyelem a mi bizonyosságunk, amivel az Úr hazavisz majd bennünket innen, az Ő akarata szerint.

Jelenések 7,1–8 148. zsoltár

 

 

Január 1. szerda

(5) „Összetörte az Úr a gonoszság vesszejét…” (Ézsaiás 14)

– Ennek a próféciának az értelmezése során az egyházatyák és számos bibliamagyarázó arra a meglátásra jutott, hogy ez az igeszakasz a Sátán, a gonosz bukásának szimbolikus ábrázolása. Ha erőltetett, allegorikus írásmagyarázatnak tűnhet ez, akkor is hiba lenne a babiloni király bukásáról szóló próféciát csupán egy földi uralkodó bukásának leírására szűkíteni.

– A babiloni király emellett itt, és más helyeken is, azt a világi, nagyhatalmi és emberi önteltséget jeleníti meg, amely ellenszegül az Istennek, és hatalomvágyában mindenkit eltipor. Ez a gonosz indulat húzódik minden bűn mélyén, amely istenné teszi magát (11–14). Ez indítja a prófétát az egyes nemzetek ellen felhozott vádak ítéletes meghirdetésére, Ézsaiás próféta könyvének második nagy szakaszában (13–23. fejezetek). Minden önző gonoszság embertelenséget és rengeteg szenvedést szül, amelyekkel tele van minden nemzet története, nemcsak az akkoriaké: Babiloné, Filiszteáé, Moábé, Arámé, Etiópiáé, Egyiptomé, Edómé, Tíruszé és Szidóné; hanem a mai nemzeteké is. Az Istentől elszakadt élet természete a szenvedés, a gonosz hatalmának uralma.

– A nagy sanyargató bukása után (4) megnyugszik, elcsendesedik és ujjongásba tör ki az egész föld (7). Nem az ellenség bukása feletti káröröm kap itt hangot, hanem az a megnyugvás és öröm, amelyet Isten népe jogosan él át a gonosz feletti végső győzelem során. Jézus Krisztus váltsághalála és feltámadása által Isten hatalma legyőzte a gonosz hatalmát. A gonosz, láncra verten, még tombol egy utolsót ebben a világban, de a végső győzelem nem lehet az övé. Jézus Krisztus visszajövetelével a gonosz, és munkájának, a bűnnek, a betegségnek és a halálnak sanyargatása végleg megszűnik majd. Ezért zeng fel az örvendezés a Biblia utolsó lapjain, amikor győzelmi éneket olvasunk a Sátán és serege felett, ahol ismét Babilon megtestesítőiként szerepelnek a gonosz erői (Jelenések 18–19. fejezetek).

– Saját erőnkkel nem tudjuk legyőzni a gonoszt, csak a nálánál nagyobb hatalom, az Isten megváltó hatalma adhat győzelmet felette. Isten megajándékozott bennünket ezzel a győzelemmel. Örüljünk!

Jelenések 7,9–17 Énekszám még nem ismert

 

 

Január 2. Csütörtök

(5) „Szívből kiáltok Moáb miatt.” (Ézsaiás 15)

Ennek a siratóéneknek a hangneme teljesen eltér az előző fejezetben olvasható siratóénektől. Lehetséges úgy örvendezni Istennek a gonosz felett aratott győzelmén, hogy közben nem örülünk egy ember, vagy egy nemzet pusztulásának.  Moáb népe a Holt-tengertől keletre eső területen élt. Moáb és Izráel gyakran háborúztak egymással. Itt még sincsen nyoma semmiféle kárörömnek, hanem inkább együttérzés és értük való könyörgés hangzik ki a sorok közül, a mérhetetlen szenvedés láttán.

Moáb népe csatlakozott az Asszíria elleni lázadáshoz (Kr. e. 715), akárcsak a filiszteusok (14,28–32). Az asszírok, három év után (16,14), Szargón uralkodása alatt pusztítóan torolták meg a lázadást. Júda nem csatlakozott ehhez a szervezkedéshez, pedig próbálták bevonni abba, mert Ezékiás király megkérdezte Ézsaiás prófétát, aki hangsúlyozta, hogy Izráel egyetlen menedéke az Úr, Őbenne bízzon (14,32). Júda most meg is menekült, míg Moáb és Filisztea nem.

Az asszírok kegyetlen megtorlása rettenetes. Nincs menekvés sem az otthon maradottaknak, sem a menekülőknek. A felsorolt települések jelzik a menekülés irányát, délnek, Edóm felé. Moáb és Edóm között a „pusztai patak” (7) volt a határ. Az itt olvasható városnevek közül nem mind azonosítható. Amelyek igen, például Dibón, a mai Dhiban, Jordániában található.

Az emberlét víziója ez! Nincs esély az életben maradásra! Illetve, annyi az esély az életben maradásra, mint amikor egy ember az őt megtámadó oroszlán ellen menekül (9). Menekülés, segítség-kiáltás (4), jajveszékelés (8), sírás (5), pusztulás (6), gyász (2–3) mindenütt.

Áldott legyen az Isten, hogy a menekülés és a halál árnyékának völgyében fény ragyogott fel, Jézus Krisztusban (Lukács 1,78). Őáltala új eget és új földet teremt majd az Isten (Ézsaiás 65,17; 2Péter 3,13; Jelenések 21,1). Az lesz jó. Ezzel az esélyteremtő reménységgel élünk itt.

Jelenések 8,1–6 Énekszám még nem ismert

 

 

Január 3. Péntek

(5) „Kegyelem által készül egy trón.” (Ézsaiás 16)

– Moáb népe gazdag volt. Bőséges szőlőskertjeiről ír az Ige (8), a szüretek mulatozásairól (10). Gazdagsága gőgössé tette. A gőg nem csak a nagybirodalmak sajátja (6). Aztán egyik pillanatról a másikra minden romokban hevert: a szüret örömét jajgatás, rettegés, menekülés váltotta fel (7–10).

Moáb népe Júdához menekült, Jeruzsálemhez, akikkel Dávid idején együtt éltek, majd Salamon ideje alatt onnan elszakadtak. Isten népéhez menekültek. Remélhetjük, magához az élő Istenhez menekültek? Tény: „bálványaik áldozóhalmain” nem találtak segítséget a nyomorúság idején (12). A nagy baj idején „e-világi bálványainkkal” semmire sem megyünk.

Júda részvéttel van a menedéket kérő, kiszolgáltatott moábiak felé. Erre a részvétre a prófétától is kaptak a júdaiak isteni biztatást (3; 9; 11). Nagy dolog a részvét, amikor, mint a citera zeng a bensőnk a szenvedőkért (11), amikor sírni is tudunk mások nyomorúságán (9). Azt azonban nem tudjuk, hogy valójában oltalomra leltek-e? Van-e oltalom?

Csodálatos messiási prófécia ez (4–5). Elérkezik a Megváltó, Isten kegyelme által egyetlen királyi trón épül, amely megingathatatlan. Akkor vége lesz minden erőszaknak és pusztításnak. Ez az uralom a rossz végének kezdete. Ehhez az egyetlen, igazságos és irgalmas trónhoz járulnak majd a nemzetek (Filippi 2,10-11). Akkor az magától értetődő lesz, hogy aki Júdába menekül, az csakis az Úrhoz imádkozik.

Van-e oltalom? Jézus Krisztusban bizonyosan örök oltalmunk van. De sok próbatételen keresztül vezet népét odáig az Úr.

Jelenések 8,7–13 Énekszám még nem ismert

 

 

Január 4. szombat

(12) „Jaj, zúg a sok nép!” (Ézsaiás 17)

Akármerre nézünk, zúg-zúgolódik a sok nép, mint ahogy a tenger morajlik (12–13). Mi lesz velünk, kezd megtelni a föld? Izeg-mozog „minden”, gyakran pedig háborog, agresszíven ostromol. Megteltek az autópályák, a közutak, az e-mail postafiókok, a honlapok, az országok: megtelt emberrel, ingerrel, kisemmizett szegénységgel és dúsgazdagsággal a világ.

Bármerre tekintett Júda – nyugaton a filiszteusok, keleten Moáb, északon Arám és Izráel, majd délen Egyiptom (19–20. fejezetek) – mindenütt csupa olyan nemzetet látott, akiknek dicsősége elillant, mert gyarló érdekek alapján szervezkedtek, bálványokban bíztak, és nem az Úrban (10). Ezért nincs számukra megoldás, gyógyíthatatlan lesz a fájdalmuk (9–11). Az Istentől elszakadt emberlét alapvető nyomorúsága mellett, mennyi szenvedést okoznak a népek egymásnak, emberek embertársaiknak!

A helyzet nem sokat változott azóta sem, mert ugyanolyan hitetlen az ember ma is, mint akkor volt. De a veszély többszöröse, mert nagyságrendekkel többen vagyunk a földtekén, és a sokszorosan több hitetlen ember hatványozottan nagyobb tenyészete a gonosznak.

Isten azonban nem hagyja elveszni a világot! Eljön a megváltás napja, amikor alkotójára tekint majd az ember (7). Ha megdorgál az Úr, akkor ítélete is azt szolgálja, hogy tekintetünket Őfelé irányítsa (13). Azt a napot várjuk. Azért a napért könyörgünk (Jelenések 22,20). Azt a napot munkáljuk ebben a világban. Az pedig nem kérdés, legalábbis nem a mi kérdésünk, hogy minden ember az alkotójára tekint majd azon a napon, vagy csak valahányan. Isten választott népe bizonyosan: őket soha nem engedi el az Úr, adassék bármilyen próbatétel is (14). A többiekről meg nem adott az Úr olyan kijelentést, amivel mi ítélkezhetnénk. Ezért mindenkiért reménységgel könyörgünk. Az a nap az egyetlen megoldás. Addig nincs érdemi változás. Az a nap Krisztusban eljött, és az Ő visszajövetelével kiteljesedik.

Jelenések 9,1–12 Énekszám még nem ismert

Steinbach József