Az élő Isten temploma vagyunk – Igehirdetés 2019.07.21

Az élő Isten temploma vagyunk

(14) Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? 

(15) Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között?

(16) Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.

(17) Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, 

(18) Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr. 

(2Korinthus 6,14–18)

(2Korinthus 6,16)

 

A nyári felüdülés, pihenés idején; vagy egy még meghatározóbb szempontnak engedve, gyülekezetünk gondnokát, Oláh Lászlót gyászolva; talán lehetett volna a mai alkalomra egy vigasztalóbb, „könnyebb” Igét választani.

 

A Korinthusi második levél folyamatos magyarázatában azonban ez a soron következő igeszakasz.

Hisszük azt, hogy Isten nem véletlenül rendelte a mai napra ezt az Igét.

Figyeljünk tehát erre az igeszakaszra, amely súlyos, fontos üzeneteket tartalmaz.

 

Ugyanakkor ennek az igeszakasznak közepén evangélium hallható.

Ezt olvastam fel kiemelt igeversként: textusként.

Ez az evangéliumi üzenet az „optikája”, a nézőpontja az egész igeszakasznak: Mi az élő Isten temploma vagyunk!

Amennyiben ezt a nehéz Igét helyesen akarjuk megérteni, és meg akarjuk hallani abból a ma is aktuális, itt és most fontos, élő üzenetet; akkor ebből a nézőpontból kell szemlélnünk ezt a szakaszt.

1.

KIK VAGYUNK MI VALÓJÁBAN? (16; 18)

 

Az élő Isten temploma vagyunk!

Eleve örömhír, hogy „élő” Istenünk van! Ő az egyetlen Isten, ezt jelenti ez a jelző az Isten neve előtt. Ő az egyetlen élő Isten, az egyetlen Úr ezen a világon.

Micsoda kegyelem, hogy mi az élő Isten temploma vagyunk (16).

A templomban jelen van Isten! Isten jelenléte áldás. Micsoda kegyelem: Itt van Isten köztünk! (165. dicséret 1. verse)

A templomban Isten népe gyülekezik egybe. Micsoda kegyelem: Isten népének tagjai lehetünk. Abban a kegyelemben részesített bennünket az élő Isten, hogy hihetünk Őbenne és elindulhattunk a hit útján. Kedves Testvéreim, az a tény, hogy itt vagytok ezen a meleg nyári vasárnapon – ebben a fülledt templomban, ahol alig van levegő –, azt hirdeti, hogy vágyakoztok az Isten Igéje után és abból meghalljátok az örömhírt; azzal kapcsolatosan is, hogy kik is vagyunk mi valójában? Az Isten népe vagyunk! Ahogy az apostol fogalmazott: az Isten gyermekei, az Isten fiai és leányai, az Isten megváltottjai vagyunk (18). A Heidelbergi Káté kifejezésével megfogalmazva, az Isten tulajdonai vagyunk, akiket az Isten szeretett és szeret, mind életünkben, mind halálunkban; mindenkor… (Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelet)

Mivel a templomban istentiszteletet tartanak, ezért nemcsak itt, hanem a templomfalakon kívül is, minden körülmények között is az élet istentiszteletét élhetjük.

Ez örömhír, ez kegyelmi állapot! Isten temploma vagyunk!

 

Az apostol nem úgy fogalmaz: – Ti korinthusiak gyarló bűnösök vagytok!

Ez is az isteni kegyelem jele.

Noha az apostol, ebben a levélben, emberileg joggal nevezhetné a korinthusiakat gyarló bűnösöknek, hiszen – sokszor tisztáztuk már –, kezelhetetlennek tűnő feszültség vibrált az apostol és a gyülekezet között. Ennek dokumentuma a Korinthusi második levél.

Az apostol mégsem úgy fogalmazott: – Ti gyarló bűnösök vagytok; korinthusiak (ma almádiak)!

Pál említhetné a gyarló bűnösség konkrétumait, amiket átélt a korinthusi gyülekezettel csatázva: – Gyarlók vagytok, mert hűtlenek vagytok, mert tékozlók vagytok, mert rágalmazók vagytok. Az apostol tényekkel tudta igazolni, hogy mi mindennel megbántották őt.

Ám az apostol nem ezt emeli ki, nem ezt hangsúlyozza; nem a hűtlenséget, a lázadást, a rágalmazást, a bűnöket teszi a kirakatba; hanem azt hirdeti: – Isten temploma vagyunk, minden gyarlóságunk, minden nyomorúságunk ellenére is. Ennyire szeret bennünket a mi Istenünk!

 

Isten temploma vagyunk!

Ez az Isten értékelése felénk.

Isten szent népe vagyunk!

Isten megtisztított bennünket. Ez azt jelenti, hogy Isten, Jézus Krisztus tökéletességén, tisztaságán, megváltó szeretetén, igazságán keresztül tekint ránk. Ezért tisztának tart bennünket, ilyennek lát, ilyenné formál bennünket; életünk során, a hit útján járva, megszentel bennünket!

Örüljünk ennek, ez egy csoda, ez a 2019-es nyár örömhíre!

Ez nem tőlünk van, ez mindenestől Isten ajándéka, hogy senki el ne bízza magát! (Efezus 2,8)

De ne is értékeljük magunkat alább ennél.

Sőt, nyomorúságainkban ez legyen a vigaszunk, az erőforrásunk, a kimenekedésünk, Isten kegyelmébe kapaszkodva, hogy mégsem a bűné, a halálé, a gonoszé a végső szó: mi Isten temploma vagyunk.

 

Gyerekkorom óta keresem a településeken a templomokat, a templomtornyokat.

A templom puszta látványa számomra mindig több, mint épület, mint a településkép, vagy az épített kulturális örökség része. Persze az is, és ilyen értelemben is nagyon fontos egy templomépület; de annál mégis sokkal több!

A templom, a mi pici fűzfői és almádi templomunk, ez az „Isten garázsa” is azt hirdeti; egy monumentális katedrális is azt hirdeti: Lám, mit tett értünk az Isten!

Isten nem hagyott bennünket a halálban, hanem kiemelt onnan.

Mi az Isten temploma, az Isten népe vagyunk!

2.

MI KÖVETKEZIK EBBŐL? (14–15; 17)

 

Ebből az imént kifejtett örömhírből egy fontos feladat következik: Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában! (14)

Tehát ennek az örömhírnek határozott, világos következménye van az életünkben, a döntéseinkben.

Isten ad erőt, vezetést ahhoz, hogy ezt megértsük és megcselekedjük.

Olyan „logikus” Isten Igéje!

Isten temploma vagyunk!

Ez az első tétel, az örömhír, ez az evangélium, a dogmatika, a teológia.

Ebből következik az etika, a keresztyén életgyakorlat: Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában!

 

Igent mondhattunk Istenre, mert Isten mindeneket megelőző kegyelméből, igent mondott ránk!

 

Ez az „igenünk” pedig azt jelenti, hogy határozottan nemet kell mondanunk olyan dolgokra, amelyeket az Isten megítélt, amelyekre az Isten nemet mondott, és amelyek éppen ezért a mi életünk és hitünk kiteljesedését szolgálják.

Vagyis, ha Isten valamire nemet mond, akkor nem korlátozni akar bennünket, hanem véd minket attól, hogy elvesszünk.

Igent mondhattunk Istenre!

Tehát ebből következően – mivel Isten temploma vagyunk – határozottan nemet kell mondanunk mindazokra, amelyek nem egyeztethetők össze Isten tökéletes akaratával.

 

Ezeket a „nemeket” az apostol ellentétpárokkal szemlélteti.

Öt ilyen ellentétpárt sorol fel. Mi köze lehet Krisztusnak a korabeli bálványhoz, Beliálhoz? Egyáltalán, mi köze lehet Istennek a bálványokhoz? Mi köze lehet az igazságnak a hamissághoz, a világosságnak a sötétséghez, az élő hitnek a hitetlenséghez?

Mondanánk együtt – Urunk, segíts bennünket, hogy együtt mondhassuk – semmi köze nincs ezeknek egymáshoz, semmi, semmi, semmi!

 

Ezek együtt ugyanis felemás igát alkotnak.

A felemás iga egy lehetetlen és halálosan veszélyes helyzetet szemléltet.

Képzeljük magunk elé a képet! Gyerekkoromban, vidéken a szénásszekér elé befogták a lovakat. Mi történt volna, ha az egyik ló ebbe az irányba, a másik ló meg abba az irányba húzott volna? Szétszakadt volna a rendet teremtő, az irányban tartó iga, és mögötte, akik a szekéren ültek, azok is kárát látták volna ennek. Ez a felemás iga.

A felemás iga életveszélyes: szétszakít, széttépi az életet. A mi életünket is, és azoknak az életét is, akiket az Isten ránk bízott.

Ezért hadd fogalmazzak most olyan határozottan és radikálisan, ahogy az apostol fogalmazott.

Emlékezzünk Jézus világos kijelentésére, miszerint a mi igenünk legyen igen, a mi nemünk pedig legyen nem, a többi a gonosztól van (Máté 5,37).

Vagyis mondjunk igent bátran arra, ami Isten akaratával egyező! Viszont mondjunk határozott nemet arra, amit Isten megítélt! Ne vállaljunk azzal közösséget, amely az Isten akaratával nem egyeztethető össze.

– Ne vállaljatok közösséget ezekkel, ne érintsétek őket, váljatok külön tőlük, szakítsatok velük, menjetek ki közülük! – mondja világosan és egyértelműen az apostol (17).

 

Fizikai és lelki értelemben is nemet kell mondani arra, ami nem kedves az Isten akaratának.

Fizikai értelemben nemet mondok. Ami nekem kísértés, ami bedarálhat, aminek nem tudok ellent állni és tudom is róla pontosan, hogy nem tudok neki ellent állni, arra még a legelején nemet mondok. Egyetlenegy gyarló példa. Nekem ilyen az egyik közösségi portál. Soha nem lépek a felületére, mert minden áldása ellenére olyan gonosz erőket tapasztalok ott, hogy erre határozottan nemet kell mondanom. De minden más kísértés; minden más, Isten által megítélt, minket élet-veszélyeztető jelenség kapcsán ki kell mondani fizikailag, határozottan ezt a nemet!

De nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is nemet kell tudni mondani ezekre. Mert ha lelkileg, a gondolataimban továbbra is izgat az a bizonyos kísértés, gondolat, ami Isten akaratával nem egyezik, akkor nem mondtam igazán nemet arra.

Itt kell könyörögve leborulnunk: Urunk, fizikailag és lelkileg is hadd szakadhassunk el azoktól, amik Teneked nem kedvesek! Hiszen Terád igent mondhattunk, hiszen a Te templomod vagyunk! Hadd mondjunk tehát nemet azokra, amikre Te is nemet mondtál, mert azok nem a mi javunkat szolgálják, hanem a vesztünket, a pusztulásunkat készítik elő!

Isten azért mondat fizikailag és lelkileg nemet velünk a „bálványokra”, mert azok nem az életünk és hitünk kiteljesedését munkálják. Isten mindig az élet pártján áll, az ember oldalán áll. Ő értünk fogalmazza meg az evangélium optikájából a törvényt.

 

Ezután egy kicsit árnyalom az üzenetet, éppen azért, hogy a határozott hang még határozottabb lehessen.

Gyakran kérdezik ezzel a páli elhatárolódással kapcsolatosan, hogy akkor mit kezdünk azzal, miszerint Jézus Krisztus leült a bűnösökkel és a vámszedőkkel egy asztalhoz. Igen, Jézus leült a bűnösökkel és a vámszedőkkel egy asztalhoz, mert megtérésre hívta őket, ezért kapcsolatot tartott velük; de nem vállalt velük „ügyeikben” közösséget. Még világosabban mondom: Jézus leült egy asztalhoz a bűnösökkel és a vámszedőkkel, de nem nyitott velük együtt éttermet. Így talán érthetőbb, hogy miről is van szó ebben a szent elhatárolódásban.

Tovább árnyalom – megint csak a határozott hang aláhúzása végett – az üzenetet. Igeszakaszunk felszólít: Ne legyünk hitetlenekkel felemás igában! Ki a hitetlen? A hit nem mérhető úgy, mint egy kiló kenyér. Kire mondhatjuk azt, hogy hitetlen; mi, akik kegyelemből lehettünk hívőkké? Mi alapján határozhatjuk meg a hitetlenséget? Igen, ezek jogos kérdések. Ugyanakkor a „lelkek megítélésének a képességét”, Isten Lelke által, megkaptuk, mint Isten hívő népének tagjai (1János 4,1). A hitnek vannak látható gyümölcsei, amelyeket igenis, minden nyomorúság ellenére, terem az életünk. Mi senkit nem bélyegezhetünk hitetlennek! Mi mindenkire csakis reménységgel és imádsággal tekinthetünk, hiszen Isten, az egyes embert életének utolsó perceiben is, megnyerheti az üdvösségnek.

Mi mindenkire csakis reménységgel és imádsággal tekinthetünk, mert a hívő embernek küldetése van ebben a világban. Ebben a világban kell hirdetnünk az evangéliumot! Isten úgy szerette ezt a világot – nem mondta azt hitetlennek –, hogy egyszülött Fiát adta ezért az embervilágért (János 3,16). Isten az Ő népét elküldte ebbe a világba. Mi, teljes szívünkkel Istenhez tartozunk, teológiai értelemben, nem pedig a világhoz. De szolgálatunk szempontjából egész lényünkkel, mint Isten küldöttei, ebben a világban élünk. Ebben a világban van feladatunk. Könyörögjünk! – Urunk, szilárdítsd meg, növeld a mi hitünket, hogy szolgálatunkban mi hathassunk, Lelked által a világra; és ne fordítva történjék, hogy a világ hatol be az egyházba! Urunk, ments meg minket a technokrata egyháztól, amelynek szolgálatában elsikkad az evangélium, és igazából csak módszereket alkalmaz, miközben nincs ott szolgálatán a Te áldásod! Urunk, ments meg minket a felemás igától; de cselekedd, hogy mindenkire reménységgel tekinthessünk, és szilárd hittel szólhassuk a világban az evangéliumot! Jézus Krisztus imádságával könyörgünk: Urunk, őrizz meg minket a világban a gonosztól! (János 17,15–16)

Az árnyalt kép okán még azt hadd tegyem hozzá, hogy a felemás iga elleni harc egész életünkben, minden döntésünkben, minden megnyilvánulásunkban, folyamatos feladat. Ez a hit harca, amíg e testben élünk. Ad az Isten erőt ahhoz, hogy életünk utolsó percéig megharcoljuk a hitnek nemes harcát (1Timóteus 6,12).

3.

Tehát az evangélium így hangzik ma: Az Isten temploma vagyunk!

Ennek áldott következménye az, hogy nem hordunk felemás igát!

Végezetül engedjétek meg, hogy EGÉSZEN KONKRÉTAN, gyakorlativá és még érthetőbbé tegyem a mai tanítást!

A meleg ellenére még öt perc figyelmet hadd kérjek, mert szerintem „itt esik le majd igazán a tantusz”, hogy akkor mit is jelent: Az Isten temploma vagyunk, tehát ne legyünk hitetlenekkel felemás igában.

Néhány területet említek.

 

Ne legyünk hitetlenekkel felemás igában az üzlet területén!

Ebben a világban szinte minden „üzlet”, azaz üzleti alapon működik.

Tehát nemcsak a konkrét vállalkozásokra gondolok, hanem arra, hogy az érdekeink irányítanak bennünket – az önérvényesítés, az érdekérvényesítés – és ezek bedarálnak bennünket.

Ilyenkor észre sem vesszük, hogy már régen túlléptük azt a határt, amit Isten nekünk kijelölt.

Vagyis arról van itt szó, amikor a munka-, a siker-, az eredménymánia lesz úrrá rajtunk; mint bálvány.

Soha nem felejtem el! Egy hívő testvérem, akiről azt mondhatnánk, hogy sokra jutott az életben, a következőket mondta előttem: – Nekem már semmi nem kell, mert minden odafigyelésem ellenére annyi összefonódás, annyi kompromisszum jellemzi az életemet, és nem tudom, mikor, hol léptem át a határt. Semmi nem kell már, csak áldás és békesség. Pont azok, amelyekkel köszönünk egymásnak. Én már csak ezeket szeretném munkálni, Isten áldását, és az ebből fakadó békességet!

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában az üzlet területén!

 

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában a szenvedélyek területén!

A jóléti társadalmakban jellemző ránk, hogy élvezni akarjuk az életet.

Egyébként ez, más és más módon, az egész világra jellemző.

Az élvezeti kultúra is bedarál.

Ha pedig valamiért már nem adatik meg az élet élvezete, akkor a problémákkal nem merünk szembenézni, így pótcselekvésekbe menekülünk, miközben irigykedve utáljuk azokat, akiknek még jut valami az élvezetekből.

Noha, ez a „hasadt” élet nemcsak élvezet, nemcsak csupa jó, hanem tele van próbatételekkel, problémákkal, amelyekkel egyszer végképp szembesülnünk kell, éljünk bármilyen luxusban…

Élmények, élvezetek szerzése, szerelem, bor, alkohol…

Bocsánat! Nem akarom ezeket a „közhelyeket” sorolgatni! Egyébként ezek tényleg közhelyek, vagy ez a valóság?

Mindezeket itt ugyancsak, mint bálványokat említem.

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában!

 

Hogy jól értsük az eddigieket, pontosítok!

Hitben járva; a munka, a siker, az eredmény; az élmény, a szerelem, a bor; mind Isten ajándékai. Hitben járva mindezek: áldás.

Hit nélkül pedig mindezek: átok.

Ugye, értjük a különbséget?!

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában: az üzlet területén, a szenvedélyek területén és a házasság területén…

 

A házasság területén!

Ezt még szeretném kiemelni, mert ezt az igeverset – „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában!” – különösképpen a házasságra alkalmazzák.

Pedig az az alkalmazása ennek az igeversnek: problematikus.

Az apostol a Korinthusi első levélben arról beszél, hogy a házasság Istentől rendelt vitathatatlan szövetségi életrend, függetlenül attól, hogy hívők vagy hitetlenek között köttetett. A felemás iga ellenére is, a házasság még az Isten szövetségi rendje.

Ezért hangsúlyozza az apostol, hogy a hívő, ha hitetlennel él együtt, akkor ne váljon el, mert a hívő által a hitetlen meg lett szentelve (1Korinthus 7,12–14).

Viszont, gyorsan tegyük hozzá ehhez, hogy mégis érvényes, a házasságra nézve is, ez az Ige: Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában!

A házasság egy gyönyörű „műfaj”, Isten csodálatos, pótolhatatlan ajándéka; amely az emberi bűn miatt egyben az egyik legnehezebb „műfaj”, kitéve mindenféle kísértésnek.

A házasság csak élő hitben „abszolválható”.

Bocsánat, hogy ilyen mai kifejezésekkel fogalmazom meg az üzenetet!

A házasság csak élő hitben „abszolválható”; akkor, ha mindkét fél hívő.

Gondoljunk imádsággal a gyerekeinkre, az unokáinkra, akik még a párválasztás előtt állnak, hogy ők maguk is imádságos szívvel kérjék el házastársukat az Úrtól.

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában!

 

Végezetül: rendkívüli helyzetekben, amikor hitvallásra van szükség, akkor el ne felejtsük, hogy ennek az igeversnek radikalizmusa letagadhatatlan.

Vagyis, rendkívüli helyzetekben meg kell mutatnunk, látható módon, hitben, hogy hova tettük le a voksot, hogy hova tartozunk, hogy kiben, miben hiszünk.

Ilyenkor habozás nélkül, bátran meg kell vallani a hitünket!

Ez a hitvallás, annak bátorsága is kegyelmi állapot.

Ez a hitvallás: igen és nem; vagy, vagy; hiszen nem lehet két úrnak szolgálni (Máté 6,24).

Amikor az autópályán utazunk, észre sem vesszük, hogy milyen hatalmas hidakon, völgyhidakon robogunk át. Ezeket a hidakat statikailag úgy kell megtervezni, hogy sokkal több terhet legyenek képesek elhordozni, mint ami valaha is rájuk nehezedhet. Ha a híd statikailag nem megfelelő, akkor leszakad, és aláhullunk: vagy, vagy!

Nem lehet két úrnak szolgálni: Istennek és mammonnak.

Rendkívüli helyezetekben világos, határozott hitvallást vár tőlünk a mi Urunk! Ilyenkor nincs „árnyalás”!

*

Kedves Testvéreim!

Köszönöm, hogy ebben a melegben, ezt a tanítói igehirdetést végighallgattátok!

Reménység szerint, ezt a nehéz Igét jobban értjük, mint eddig értettük.

 

Amikor erre a kis templomra, erre az „Isten garázsára” gondoltok, akkor jusson eszetekbe a mai tanítás:

– Az Isten temploma vagyunk.

– Szabadságban igent mondhattunk Istenre, és nemet arra, ami nem az Ő tökéletes akaratával egyező!

– Megélhetjük ezt egészen konkrétan: üzletben, szenvedélyben, házasságban, rendkívüli helyzetekben; az élet minden területén!

 

Áldjon meg ebben bennünket a mindenható Isten!

Úgy legyen!

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. július 21.

(Illusztráció: „Kanyargós út a gabonatáblán”, 2019. július 22.)

  1. hét – 2Korinthus sorozat 2019-ben: 10.

Szentháromság utáni 5. vasárnap

Keresztelő, Szilli Réka Borbála, 201911, 647. (Bolla Zsuzsika gyermeke)