Baba-mama kör

A Balatonalmádi Református templomban

Ezúton szeretnénk tájékoztatni minden kisgyermekes édesanyát, hogy a Balatonalmádi Református templomban (Baross Gábor u. 24.) minden páratlan hét szerda délelőtt 10 órától baba-mama kört tartunk, melyre szeretettel hívunk és várunk minden kedves édesanyát és kisgyermekét (felekezettől függetlenül!).

Körünk 2008. óta működik, családias légkörben, sok-sok kisgyermekkel. Alkalmaink elsősorban a közös élethelyzetben felmerülő lelki, illetve gyakorlati kérdésekről, a gyermekekről, családról szólnak.

A szerdai alkalmakon kívül is tartjuk a kapcsolatot, segítjük egymást. Sokat énekelünk, közös olvasmány vagy film élményről tartunk beszélgetést, együtt készülünk az ünnepekre, ajándékok vagy egyéb díszek készítésével, sütemény sütésével (legutóbb a képen látható húsvéti fakanál nyuszikat készítettük). Időnként vendéget is hívunk, akivel közérdekű témáról beszélgetünk. Áprilisban tervezzük, hogy nagycsaládos édesanyákat hívunk meg, akikkel a család és a szakmai hivatás összehangolásáról szeretnénk beszélgetni.

Szeretettel várjuk új édesanyák és gyermekeik jelentkezését, látogatását, örömünkre és épülésünkre szolgálna, ha ez által tovább gazdagodhatna körünk.

 Érdeklődni lehet a lelkészi hivatalban vagy a -ös telefonszámon.

Áldás, békesség!

Hidvégi Kriszta