Ahol az Úr Lelke munkál – Jézus megkísértése — Igehirdetés 2020. augusztus 30-án

Ahol az Úr Lelke munkál – Jézus megkísértése

(12) A Lélek pedig azonnal kivitte Őt a pusztába. 

(13) Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki.

(14) Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: 

(15) Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!

(Márk 1,12–15)

(Márk 1,12–13)

 

Egy héttel ezelőtt, Márk evangéliumának magyarázata során, Jézus megkeresztelkedéséről volt szó.

 

Megszólított minket akkor az a jelenet, amikor Jézus Krisztusra, galamb formájában, leszállt a Szentlélek, és betöltötte Őt.

Láttuk a Szentlélek munkáját, ahogy a mi Urunk elindult nyilvános küldetése útján.

 

Még Őneki, Jézusnak is szüksége volt arra, hogy küldetésében a Szentlélek betöltse Őt; hát akkor nekünk embereknek, még inkább szükségünk van a Szentlélekre!

Isten Lelke éltető lélek, Isten Lelke éltet bennünket. Akár akarjuk, akár nem, minden lélegzetvételünkkel, a Szentlélekről, az éltető Lélekről teszünk bizonyságot.

Isten Lelke az, aki életünk egy pontján hitre segít bennünket.

Isten Lelke az, aki betölt, felvértez bennünket, ha egy konkrét feladatot, szolgálatot ad nekünk az Úr, hogy ezt a szolgálatot hűséggel be tudjuk tölteni, Isten dicsőségére és sokak javára!

 

Ahol az Úr Lelke munkál, ott élet, hit és szolgálat adatik számunkra.

*

Igen, ahol az Úr Lelke munkál, ott élet, hit és szolgálat adatik számunkra.

A mai Ige szerint még valami történik, amikor az Úr Lelke munkálni kezd.

AHOL AZ ÚR LELKE ELKEZD MUNKÁLNI, OTT TÁMAD A KÍSÉRTŐ IS (12).

Erről szól ez az Ige, amelyet saját tapasztalataink is alátámasztanak: Ahol az Úr Lelke munkál, ott megjelenik a kísértő.

 

Felfigyeltünk-e erre a megfogalmazásra, hogy a megkeresztelkedés után Jézus azonnal „kiviteték” a pusztába, a kísértés helyére?

 

Ahol az Isten Lelke munkál, ott azonnal támadásba lendül az ellenség!

Ahol az Isten Lelke munkál, ott azonnal pusztaság adatik nekünk, ahol nincsenek életfeltételek, amely veszélyes hely, ahol vadállatok lakoznak – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt –, ahol jelen van a Sátán, és erősen kísért bennünket.

Minél áldottabban munkál az Isten Lelke, annál keményebben támad az ellenség is!

Azt, hogy mi mindent jelent ez a pusztaság, arról két héttel ezelőtt volt szó. Ez a pusztaság az életünk, a hétköznapjaink, a rendkívüli helyzeteink pusztaságát jelenti, az emberi kapcsolataink, a hitéletünk pusztaságát jelképezi; az emberlét sokféle pusztaságát, amit eddig nem láttunk, de a Szentlélek felnyitotta a szemeinket, és most már látjuk.

A kísértő pedig azzal is kísérthet, hogy ezt a reménytelennek tűnő pusztaságot most már (be)látva – emberileg joggal – belekeseredjünk az illúziók nélküli valóságba.

Ez az első üzenet döbbenetes figyelmeztetés: ahol az Úr Lelke munkál, éltet, hitet ajándékoz és szolgálatra hívott, ott azonnal támad a kísértő. Minél inkább elkezd munkálni az Isten Lelke, annál inkább támadásba lendül a kísértő.

 

Jézus Krisztus ezt egy példázatában, a búza és a konkoly példázatában is elénk tárta; talán ismerjük ezt a példázatot (Máté 13,24–30).

A gazda megbízására a szolgák hűséggel elvetették az elkészített talajba, a búza magját.

Éjszaka azonban eljött az ellenség és elvetette a búza közé a konkolyt.

Amikor eljött a növekedés ideje, akkor a búzával együtt kihajtott a konkoly is, amely kezdetben olyan, mint a búza, ezért nem szabad azonnal tépdesni a konkolyt, mert azzal együtt a búzát is kitépjük.

A konkoly, a gyom, a gaz, amely mindig veszélyezteti a „kultúrnövényt”, föléje nő, árnyékot vet rá, megfojtja, lehetetlenné teszi a búza kibontakozását.

Joó Sándor erről a példázatról tartott igehirdetésében gyönyörűen megfogalmazta, hogy ebben a hasadt világban mindig kettős magvetés történik: ahol vetik a búza magját, ott azonnal megjelenik az Isten ellensége is, és veti a konkoly magját is. Ahol az Úr Lelke munkál, ott megjelenik és támad az ellenség is.

Ezt nagyon egyszerűen tudom érzékeltetni. Gondoljunk csak bele abba, hogy ahol az Isten Igéjét hirdetik, ott azonnal jelen van és támad a gonosz. Ez úgy mutatkozik meg, hogy eltereli a figyelmünket; azon mesterkedik, hogy elkalandozzanak a gondolataink, ne tudjuk letenni mindazt, amit idehoztunk, így itt, a szent helyen is a hétköznapi gondolataink kavarogjanak bennünk, és az elterelje figyelmünket a lényegről. Mi mindenre tudunk gondolni egy igehirdetés közben is? Ez a kettős magvetés: ahol az Isten Igéjét hirdetik, ott jelen van a kísértő is.

Még egyszerűbben, általánosabban is meg tudom fogalmazni mindezt, hiszen ez a kettős magvetés mindannyiunknak a tapasztalata. Minden jó és nemes, Istennek tetsző emberi gondolat mögött azonnal megjelenik annak ellenkezője, a rossz gondolat. A szeretetben mindig ott lappang annak ellenkezője, a gyűlölet; nagyon sokszor úgy alakulhat, hogy a szeretet egy pillanat alatt gyűlöletté torzulhat. Az életben mindig ott munkálnak a halál erői; ebben a világban, ha megszületünk, akkor halálra születünk meg. Ez a kettős magvetés, a gonosz munkája.

Jézus azonnal „viteték” a pusztába.

Ahol az Isten Lelke munkál, ott azonnal támad a kísértő.

*

De Isten Igéje továbbmegy…

Most, az úrvacsorára készülve különösképpen ezt kell hangsúlyoznunk, mert ebben a rövid tudósításban – Márk mondja el legrövidebben Jézus megkísértésének történetét – ott fénylik az evangélium.

Úgy folytatható – az Igére figyelve – az üzenet gondolatmenete, hogy AHOL AZ ÚR LELKE MUNKÁL, OTT NEMCSAK A KÍSÉRTŐ TÁMAD, HANEM OTT A VÉGSŐ, KRISZTUSI, VALÓSÁGOS GYŐZELEM IS FELRAGYOG; mégpedig legyőzhetetlen módon (12–13).

 

Ha figyelmesen hallgattuk az Igét, akkor talán észrevettük, hogy Márk nagyon pontosan így fogalmaz: „Akkor Isten Lelke azonnal kivitte Jézust a pusztába.”

Isten Lelke által űzetett ki Jézus a pusztába.

Vagyis az egész esemény, az egész folyamat nem a gonosz, nem a Sátán kezében van, nem az irányítja az eseményeket, hanem a hatalmas, a mindenható Úr, az Ő Lelke által.

Jézus Krisztus, az Isten Lelke által űzetett ki a pusztába, a próbatétel, a kísértés helyére.

Az Úr Lelke indította, vitte Jézust ebbe a próbába, a pusztába a vadállatok közé, a Sátán és a gonoszsággal, bűnnel, nyomorúsággal teli kísértés helyére.

Ez pedig azt jelenti – ahogy Jakab apostol mondja (Jakab 1,13) –, hogy Isten senkit nem kísért, legfeljebb megpróbál. Isten nem visz bennünket a kísértésbe – Jézus Krisztust sem vitte a kísértésbe –, hanem mi erre a hasadt, bűnrontotta világra születtünk, a kísértések helyén vagyunk. Jézus Krisztus ide jött utánunk, értünk! Jézus megkísértésének története ezt az evangéliumot hirdeti meg: A kísértésben vagyunk, a próbatételek között vagyunk, de a Lélek uralma alatt, az Úrban vagyunk jelen a pusztában, Isten Lelkének kezében vannak az események, hogy a kísértésekben megálljunk; felvérteződjünk azokban.

Amikor az Úri imádságban azért könyörgünk, hogy „Urunk, ne vigyél minket a kísértésbe” (Máté 6,13), akkor azért imádkozunk: „Urunk, tarts meg bennünket a próbatételek idején, a kísértések, a szenvedések között; tarts meg a hitben, tarts meg irgalmas szeretetben!”

Micsoda örömhír: ahol az Úr Lelke munkál, ott ugyan erőteljesen támad a gonosz, de az események nem a gonosz kezében vannak, hanem az Isten Lelkének kezéből, a mindenható Isten kezéből nyernek irányítást, aki győzelemre vezeti ügyünket; miként Jézus ügyét is győzelemre vezette.

 

Maga a kísértés időintervalluma is erre utal.

Negyven napig tartott Jézus megkísértése.

Ez relatíve hosszú, vagy rövid idő? Nem ez a lényeges itt. Ez az időintervallum azt hirdeti, hogy a próbatételnek, amely a Lélek kezében van, az Isten kezében van, kimért ideje van, határa van, egyszer annak vége van. Nem próbál bennünket a mi Urunk erőnk felett, mintsem amit elhordozhatnánk. Csak annyit terhel ránk a mi Urunk, amihez az erőt is megkapjuk Őtőle; a próbatétel idejét illetően is.

Mivel a negyvenes szám a teljességet jelenti – és ez nem számmisztika, hanem a bibliai számszimbolika üzenete –, ezért azt jelenti ez a negyvennapi kísértés, hogy a próbatételnek, amely az Úr kezében van, nemcsak határa van, nemcsak ideje és vége van, hanem beteljesedése is. Ott van abban a győzelem ígérete, Jézus Krisztus által; aki itt is, majd a kereszten és a húsvéti üres sírnál, végérvényesen győzedelmeskedett a gonosz felett!

 

Érdekes módon Márk – éppen azért, hogy ezt a lényeget, ezt az evangéliumi győzelmet hangsúlyozza –, egészen röviden, más evangéliumi leírásokkal ellentétben, mindössze két versben közli a megkísértés történetét.

Márk nem eseményszerűen akarja elénk tárni ezt a jelenetet sem, hanem húsvét felől, a feltámadás győzelemének csodája felől – a lényeg szempontjából – világítja meg ezt az eseményt.

Márk nem szól arról sem, hogy Jézus ez alatt az idő alatt böjtölt volna.

Valamint Márk nem említi a három kísértést, amit például Máté evangéliuma részletez; amellyel a Sátán megkísértette Jézust, és amelyet Ő, isteni hatalommal, a Szentlélekkel betöltekezve legyőzött (Máté 4,1–11).

Ezt a győzelmet számunkra szerezte meg a mi Urunk! Ez az evangélium! Hiszen ezek a kísértések a mi életünk próbatételei, folyamatosan. Ismerjük ezeket: a kenyér-kérdés, a minél jobb és több „egzisztencia” megszerzése; a biztonság biztosítása, egy bizonytalan világban; valamint a hatalom, a csillogás, a pénz, a vagyon, a befolyás kísértése. Jézus Krisztus győzelmet ajándékozott nekünk, ezek felett: miközben Őt követve, mindezek, a kellő mértékben megadatnak nekünk (Máté 6,33)

Ezekről külön igehirdetést lehetne mondani, de Márk most ezekről nem szól.

 

Márk evangéliumának a koncepciója, hogy a lényegre mutasson. Jézus Krisztus egész földi életútjának lényegét, küldetését ez a két vers összefoglalja, annak győzelmes távlatait felragyogtatva.

Jézus Krisztus eljött ebbe a világba – a mai igeszakasz kifejezéseivel élve –, az embervilág vadállati bűnösségébe, a sátáni kísértések helyére, hogy örökkévaló áldozatával – Márk a megváltó keresztre és a húsvéti üres sírra gondol – megszerezze a Sátán hatalma felett az egyetlen győzelmet számunkra.

Csak Ő adhat győzelmet a gonosz felett, mindenféle kísértés és próbatétel idején.

Az ártó erők hatalmasabbak, mint mi vagyunk, de nekünk a gonosznál, az ártó hatalmaknál is hatalmasabb Urunk van. Őbenne bízva adatik nekünk valóságos, végső győzelem, beteljesedés; csakis Őbenne!

Az a győzelem, amely Jézus Krisztusnak adatott, és amelynek megelőlegezése a megkísértése során való megállása – amit ez a leírás tár elénk, küldetésének kezdetén –, és amelyet Ő megszerzett a golgotai kereszten, küldetése végén; az a győzelem számunkra is maradéktalanul adatik, Szentlélek által.

Micsoda vigasztalás ez!

Ahol az Úr Lelke munkál, ott kettős magvetés történik, ott támad a kísértő. Tapasztaljuk ezt Isten népe életében, az egyes hívő ember életében is. De olyan jó tudni, hogy nem a gonoszé a végső szó! Az eseményeket a mindenható Isten tartja kezében, az Ő Lelke által, aki mindenkinél és mindennél hatalmasabb, hogy a valóságos győzelmet, a beteljesedést odaajándékozza nekünk.

*

Ebből következik a harmadik üzenet.

Itt szeretném gyakorlativá tenni, érthetővé tenni, aprópénzre váltani mindenki számára ezt az igehirdetést.

AHOL AZ ÚR LELKE MUNKÁL, OTT A HÍVŐ EMBER ÉS AZ Ő NÉPE, EBBEN A VILÁGBAN, A HÉTKÖZNAPOK HARCAI KÖZÖTT IS, FOLYAMATOSAN MEGTAPASZTALJA EZT A GYŐZELMET, amely Jézus Krisztusban egyszer és mindenkorra a miénk (13).

 

Ezt Márk evangéliuma nagyon plasztikusan fejezi ki, amikor azt írja a 13. versben: Jézus vadállatokkal volt együtt a pusztában, és angyalok szolgáltak neki.

Ez azt jelenti, hogy Jézust nem bántották a vadállatok a pusztában; mintegy megszelídítette a vadállatokat.

Ez Jézus isteni hatalmára mutat rá; arra, ami a keresztnél és a húsvéti üres sírnál egyértelművé lesz majd, hogy ki is Ő valójában: az Isten Fia, a Megváltó.

Senki más nem képes erre: a vadállatok megszelídítésére!

Jézus Krisztusban mi is kapjuk az Ő győzelmét, folyamatosan, a hétköznapokban is.

Hadd fogalmazzak meg egy üzenetet ezzel kapcsolatban, ideértve a „vadállatiasságot” is!

Ez a győzelem, a hétköznapok harcai közepette, ránk nézve azt jelenti, hogy a hétköznapok konfliktusaiban – megint az Ige szavaival élve, ne vegyétek erős kifejezésnek, de így mondja az Ige – ebben a bűn miatt „vadállati”, egyre inkább durvuló világban, Isten, a hívő embernek megadja a „kulcsot” a másik emberhez, hogy azt megszelídítse, hogy azzal megtalálja a hangot. Ez a hit jelenléte, a mennyei világ győzelmének a jelenléte, az Isten krisztusi hatalmának érvényesülése, a Szentlélek által, bennünk, közöttünk. Istentől való győzelem egy nehéz helyzetben, egy konfliktushelyzetben, egy durva helyzetben, hívő emberként megtalálni a „kulcsot” a másik ember megnyílásához; azaz Istentől való győzelem megszelídíteni a másikat!

Mivel az Isten nem terhel bennünket erőnk felett, ha vannak meggyőzhetetlen emberek körülöttünk – lehetnek ilyenek sokan –, akikhez soha nem találnánk meg a „kulcsot”, akkor az Úr megadja azt is, hogy az ilyen embereket el tudjuk kerülni, vagy azok kerüljenek el bennünket, esetleg ők távozzanak el a köreinkből.

De ha nem tudnánk a meggyőzhetetlen embereket kikerülni, akkor igenis az Úr ad „kulcsot” a másikhoz; valamint ad erőt, szeretetet, türelmet, ad bölcsességet a másik emberhez. Ezért könyörögni is lehet, és kell is!

Az Isten győztes hatalmát, amit Ő megmutatott a feltámadott Jézus Krisztusban, mi is folyamatosan kapjuk, a hétköznapokban is, a Szentlélek által; megint csak az Ige szavaival élve, néha vadállati viszonyok, vadállati feszültségek között is megkapjuk ezt a győzelmet.

 

A tagmondat második része is gyakorlati üzenetet ad nekünk: Vadállatok között volt és angyalok szolgáltak neki. Az előző Jézus hatalmára mutat rá, ez pedig Jézus mennyei valóságára; arra, hogy Jézus a mennyei világból jött erre a földre, az angyali seregek ott voltak mellette és támogatták Őt.

Jézus azért jött, hogy mi is részesüljünk mindennapjainkban, a Lélek által, ebben a győzelemben, így láthatóvá legyen rajtunk, minden nyomorúságunk ellenére is, a mennyei világ, az angyali arc, a mennyei ragyogás, az ó-emberben a krisztusi újember. Az ó-ember egyre inkább gyengül, és egyre inkább növekszik, megerősödik az újember.

Jézus megkísértése közben angyalok szolgáltak neki, pedig vadállatok között volt.

Nekünk is adatik ez a csoda. Könyörögni is lehet ezért. Könyörögsz-e érte?

Egy példa is eszembe jutott ezzel kapcsolatosan; végletes példa, de szerintem le tudjuk fordítani a hétköznapok tapasztalatira is. A Cselekedetek könyvében, amikor István diakónust, az ellenségei vadállat gyűlölettel megkövezik, akkor István vértanú arca angyali módon ragyogott (Cselekedetek 7,54–60). Értsük ezt a bibliai példát most átvitt értelemben, bízva abban, hogy ilyenfajta próbatételt egyikünknek sem kell átélnie. De sokféle próbatétel és kísértés gyötörhet bennünket, életünk során. Tudunk-e angyali, krisztusi módon ragyogni, ezek között is?

Nagyon nehéz, csak az Úrban lehetséges, miközben folyton imádkoznunk kell ezért…

Soha ne felejtsük el, hogy nem a gonoszé, hanem Isten Lelkéé a végső szó, az Ő népe, az Övéi életében, akik megtaláljuk a kulcsot a másik emberhez, és akik a durva viszonyok között is angyali, krisztusi módon tudunk viselkedni, mint akikben kiformálódott a Krisztus.

 

Isten Lelke által tehát megéljük ezt a krisztusi győzelmet, már ebben a világban, e-világ kettősségében, a „már igen és a még nem feszültségében”! Egyre inkább láthatóvá lesz rajtunk és általunk Jézus Krisztus végső, teljes, beteljesedett, valós győzelme.

Ez a győzelem nem hasonlítható semmiféle emberi győzelemhez, amelyben egyik ember legyőzi a másikat, az erejével, az érdekei alapján.

Ez a győzelem krisztusi győzelem, amelyet egyedül az Úr adhat, és amely megteremti ebben a világban a teljes békességet, előre mutat az Isten országának a kiteljesedése felé.

Ez a valós győzelem, hit által, a hétköznapokban is megélt, folyamatos győzelem, a napi próbák és kísértések közepette, amely a krisztusi, teljes győzelemre mutat.

Gondoljunk Ézsaiás próféta látomására az Ézsaiás 11-ben! Nagyon szeretem ezt a prófétai látomást. Efelé tart az életünk, amikor az újjáteremtésben, az Isten eredeti gondolata szerint, a teremtett világ békessége és rendje helyreáll. Ekkor már nem árt és nem pusztít – micsoda győzelem – ebben a világban senki, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, ahogy a tenger a medrét borítja; a víz borította mederben ugyanis egyetlen milliméternyi száraz hely sem marad (Ézsaiás 11,9).

Folyamatosan megkapjuk, minden nap, minden helyzetben ezt a krisztusi győzelmet, mert van végső győzelem, minden kísértés és gonosz ellenében. Hívő életünk ezt az új világot képviseli, mert efelé az új világ felé tart, ahol nem árt és nem pusztít majd senki, még a vadállatok sem. Ezt szó szerint kimondja Ézsaiás próféta ebben a látomásban.

Az úrvacsorára készülve tehát így könyöröghetünk, most az őszi-téli időszak előtt, az esztendő második féléve előtt állva: „Jöjj Szentlélek Úristen és add nekünk ezt a teljes győzelmet, a halál erők, a gonosz erői felett, minden kísértésben, minden próbatételben, amit csak Te adhatsz! Add, hogy már ebben a világban is folyamatosan, minden küzdelmünkben láthatóvá legyen bennünk és általunk ez a győzelem!”

 

Az úri szent vacsora sákramentuma, a megtört kenyér és a kitöltött bor, erről a valódi győzelemről tesz bizonyságot!

Jöjjünk tehát örömmel, reménységgel, bizonyossággal, mert minden készen van! (Lukács 14,17)

Ezzel a reménnyel, bizonyossággal tekintsünk előre a jövőbe, minden bizonytalanság ellenére is!

Úgy legyen!

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. augusztus 30.

(Illusztráció: „Cikluszáró”, 2020. augusztus 30.)

  1. hét – Szentháromság utáni 12. vasárnap.

Márk sorozat: 5.