A mi szegénységünk és Krisztus gazdagsága – Igehirdetés 2019.09.15

A mi szegénységünk és Krisztus gazdagsága

(1) Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. 

(2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. 

(3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, 

(4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. 

(5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.

(6) Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését.

(7) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és Igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. 

(8) Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam. 

(9) Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok. 

(2Korinthus 8,1–9)

(2Korinthus 8,9)

 

A Bibliában vannak olyan summázatok, amelyek egyetlenegy igeversben összefoglalják a teljes Írás központi üzenetét, lényegét.

Ilyen János evangéliuma harmadik fejezetének 16. verse, az evangélium evangéliuma: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Ilyen gyönyörű summázat a mai igevers is, a 2Korinthus 8,9: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok.”

Ebben az egyetlenegy igeversben szentlelkes tömörséggel kristályosodik ki a teljes Biblia evangéliumi üzenete.

Ennek a magyarázatáról lesz most szó.

 

Szó van ebben az Igében:

– a mi szegénységünkről,

– ezzel szemben Jézus Krisztus gazdagságáról;

– majd eme kettő üdvözítő találkozásáról.

 

Vegyük ezeket sorra!

1.

Szó van ebben az Igében A MI SZEGÉNYSÉGÜNKRŐL.

Sokféleképpen vagyunk szegények, mi emberek.

 

Először is merjük szó szerint értelmezni ezt a szegénységet.

Itt arra gondolunk, amikor valaki látható módon szegény.

Utaljunk itt először a „hétköznapi szegénységre”, a mindennapi életharcokra. Bizony, kitartó küzdelmet kell folytatni azért, még egy jóléti társadalomban is, hogy megéljünk és megmaradjunk: stabil legyen az egzisztenciánk, fizetni tudjuk a számláinkat, fel tudjuk nevelni a gyermekeinket, gondoskodni tudjunk a családunkról, legyen munkahelyünk, legyen egészségünk dolgozni. Lehetne sorolni a mindennapi életfeladatokat, küzdelmeket egy bizonytalan világban. Bizony, ide tartozik az a nyomorúságunk is, hogy egy egzisztenciálisan magasabb szintre jutva, ott rendezkedünk be, és ahhoz viszonyítva sem elég a pénzünk. Soha nem elég… Relatívnak tűnik a gazdagság és a szegénység közötti határ, mégsem szabad viszonylagossá tenni azt. Nagy ajándék a megelégedés, istenfélelemmel (1Timóteus 6,6).

Utaljunk arra a szegénységre is, amikor valami váratlan fordulat történik, és a megszokott életszínvonal megtörik; valami miatt megbicsaklik az életünk, lejjebb kerülünk, akár egészen le… Milyen lelkiállapot, mindezt átélni? A bizonytalanság érzése itt rettenetes: Hogyan tovább, mi lesz velünk?

Merjük szó szerint érteni ezt a szegénységet, természetesen ideértve a világ minden szegényét, idegondolva a világ minden nyomorát, ami mindig egy örök és nagy téma kell, hogy legyen. Igen, azt mutatják a gazdasági jelentések, hogy még mindig a világ össztermelésének 30%-ából meg tudnánk oldani, a 8 milliárd ember számára is azt, hogy minden ember emberhez méltóan tudjon élni ezen a világon. Az emberi önzés miatt nem tesszük ezt.

Merjük tehát szó szerint érteni ezt a szegénységet! Ne mindjárt átvitt értelemben szóljunk erről a szegénységről!

 

Aztán ez a szegénység lehet az úgynevezett gazdag szegénység, a dúsgazdagok szegénysége, akiknek úgy tűnik, hogy mindenük megvan.

Bár – újra említem – a gazdagság és a szegénység kérdése nagyon relatív, de ezzel ne bagatellizáljuk el a kérdést.

Vannak testi szemekkel látható módon dúsgazdag emberek ezen a világon, akik úgy tűnik, a felszínen élnek.

Bár azért, az nem ilyen egyszerű kérdés, mert fáj a kincs, ha van, ha nincs. Ha van, azzal is rengeteg gond támadhat, ki tudja milyen világba, milyen örvényekbe kerül ilyenkor az ember. Ilyenkor könnyen válhat elbizakodottá az ember. A dúsgazdagok azt hiszik, hogy gazdagok, pedig nagyon is szegények, kiégett az életük: látszólag minden megadatik, úgy tűnik nincs tétje az életnek, és ebbe beleroppannak.

Velük kapcsolatban szólal meg a Jelenések könyvében a figyelmeztetés: Azt hiszed, gazdag vagy és nincs szükséged semmire, és nem tudod, hogy te vagy a szegény, a szánalmas, a nyomorult, csak idő kérdése, hogy ez kiderüljön, ezért végy tőlem aranyat, örökkévaló kincset, hogy igazán meggazdagodj! (Jelenések 3,17–18)

A szó szerinti értelemben vett szegénység és a dúsgazdagok szegénysége… Látszólag két világ, lényegében ugyanaz a nyomorúság.

 

Tovább folytatva szegénységeink sorát, beszélhetnénk az emberi kapcsolataink szegénységéről is.

Ebben az önző világban igenis szólni kell az emberi kapcsolatok sivárságáról.

Az utolsó idők jele az, hogy az emberekben meghidegül a szeretet (Máté 24,12), ahogy Tóth Árpád írja: Köztünk a roppant jeges űr lakik…

Minden ember egy külön világ, a maga látásával, örökölt és tanult kereteivel, bebetonozott érdekrendszerével. Az egyes ember önző módon egyre inkább magát képviseli, hárít, védi magát.

Mennyi konfliktus származik ebből a mindennapokban, világméretekben… Nem is sorolom. Nem akarom eltúlozni sem, de ilyen a világ, ebben élünk.

Rengeteg emberrel beszélgetek és tudom, hogy milyen nyomorúságos tapasztalataink vannak ezen a téren: akár házasságban, sok esetben a gyerekeinkkel való kapcsolatban, munkatársakkal való viszonyban…

Igen, ez az emberi kapcsolataink sivársága, szegénysége: a mindennapok bökölődésétől a világméretű konfliktusokig és véres háborúkig minden idesorolható.

A szegénységet így is érthetjük.

 

Aztán átvitt értelemben, teológiai magasságokba emelve a kérdést, beszélhetünk az emberlét szegénységéről.

Ezt én csak az egyház nyelvén tudom és akarom kifejezni, röviden, tömören.

Sokszor beszélünk ezekről: a bűn, a betegség, a halál kérdése, a gonosz hatalma, amit a Heidelbergi Káté az ember nyomorúságának nevez, az élő Istentől, az „Eredetétől” elszakadt ember nyomorúságának.

Ugye rezdül a szívünk a bűneink, a konkrét vétkeink miatt: vétkeztünk gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással.

Micsoda szegénység: egyszer megbetegszünk, ott fenyeget az életünk végén a halál, és mi van utána…

Csak zárójelben jegyzem meg, most nem részletezem, hogy van ennek a szegénységnek, nyomorúságnak, betegségnek egy olyan fajtája, amikor az ember életében történik valami, és a test, lélek, idegrendszer egyensúlya megroppan. Ettől kezdve az ember nem „egész-séges” többé, és ez a törés valamilyen mentális betegség formájában realizálódik. Azt tapasztaljuk ilyenkor, az enyhe esetekben, hogy ennél az embernél valami nincs rendben, valami olyan furcsa. Szeretnénk segíteni és tehetetlenek vagyunk.

Ez csak egyetlen egy példa.

Említhetném a testi betegségeket.

Hányféle terhet hordozunk…

 

Íme, az ember szegénysége: a szó szerinti értelemben vett szegénység, a gazdag szegénység, az emberi kapcsolataink szegénysége, sivársága és az Istentől elszakadt emberlét szegénysége.

Ezeket nemcsak egyéni értelemben, hanem közösségi értelemben is megélhetjük.

Megélheti a „szegénységet” egy felekezet, az egyház, a keresztyénség: kiürült, szegény, nem tudja átadni az evangéliumot, az örömhírt. Igen, az egyház néha kihaltnak látszik, de ennek ellenére hisszük, hogy megőrzi az Úr az Ő egyházát a világ kezdetétől fogva annak végéig.

Sorolhatnánk egy nép, egy nemzet szegénységét, a közélet, a társadalom, a világ szegénységét.

Nemcsak egyéni, hanem kollektív értelemben is gondoljunk erre a szegénységre.

 

Még valamit erről a szegénységről!

Az a legnagyobb nyomorúságunk, hogy amíg lehet, addig ezt a kérdést elütjük magunktól.

Pótcselekvésekkel, különböző módon menekülünk, hogy ne kelljen szembenézni ezzel a mérhetetlen szegénységgel, mert valóban ez a fajta szegénység elviselhetetlen.

Pótcselekvések sora jellemző az életünkre.

Amíg volt időm, reggelente lesétáltam a Balaton-partra imádkozni. Tavasszal és nyaranta mindig agyontaposott siklókat láttam az aszfalton. Ahogy a felkelő, meleg nap sugarát érezték a változó testhőmérsékletük miatt, kimerészkedtek az aszfaltra napozni. Egy kis melegség ebben a szegénységben! Persze az autók agyontaposták őket.

Az ember azt hiszi, hogy most jó, most minden rendben van, és egy lépésre van tőle a halál…

Nem tudjuk a magunk erejéből megoldani a problémát.

A pótcselekvés, a menekülés, az önhittség, miszerint a saját erőnkből akarjuk mindezeket kezelni, megoldani, Isten nélkül; ez nemcsak, hogy veszélyes: ez halálos.

Kimondhatatlan az űr! Hiánylények vagyunk. Ha a magunk erejéből akarjuk foltozgatni a szakadozott posztót, akkor egyre nagyobb lesz a hiány, egyre nagyobb a foltozandó ruhán a szakadás, mert hát teljesen új ruha kellene.

Ennyit a szegénységről.

2.

Ezzel a mérhetetlen és halálos szegénységgel szemben ragyog fel előttünk az evangélium!

Micsoda óriási kontraszt! Ég és föld a különbség!

Ezzel a mérhetetlen és halálos szegénységgel szemben hallunk, a mai igeszakaszban, JÉZUS KRISZTUS GAZDAGSÁGÁRÓL.

Rövid, tömör hitvallás ez. A korabeli egyház hitvallása ez, és a mi hitvallásunk is.

Ezt az igeverset kívülről meg kell tanulni, mielőtt magyaráznánk.

Hogyan szólhatunk Jézus Krisztus gazdagságáról?

 

Jézus Krisztus gazdagsága az Isten gazdagsága.

Jézus Krisztus az Isten Fia, a testet öltött Isten, aki egyenlő az Istennel (Filippi 2,6).

Isten pedig maradéktalan, tökéletes. Istené a menny gazdagsága.

Ezt a gazdagságot a legegyszerűbben így fejezhetem ki: ez maradéktalanul, hiánytalanul jó.

Ez a két betű az isteni, mennyei gazdagság lényege: jó! Ha fokozzuk ennek minőségét, akkor csak kevesebbet mondunk róla. Mégis kimondom: ez a mennyei gazdagság a legjobb. Ez a mennyei gazdagság valóságosan és örökkévalóan jó, romolhatatlanul jó.

Jézus Krisztus gazdagsága az Isten gazdagsága.

Ez a mennyei gazdagság, ez a mennyei jó, amire szükségünk van.

 

Jézus Krisztus gazdagsága úgy az Isten gazdagsága, hogy az az Isten szeretetének a gazdasága.

Jézus Krisztus gazdagsága az Isten szeretetének gazdagsága, hogy miénk lehessen a menny gazdagsága.

Megint az egyház nyelvén tudom „csak” kifejezni ezt a csodát. Aztán majd példát is mondok erre, hogy jobban értsük, miről is van itt szó.

Vagyis Isten, Jézus Krisztusban, odaadja nekünk, szegényeknek – visszaadja, nekünk szegényeknek – a menny gazdagságát. Isten odaadja nekünk a menny gazdagságát úgy, hogy elküldi érettünk egyszülött Fiát. Isten könyörül rajtunk. Isten önmagát adja nekünk, értünk. Isten emberré lesz…

Tehát: Isten ismeri a mi szegénységünket, mert felvette a mi szegénységünket, és megszánta a mi szegénységünket. Igen, Istenünk, Jézus Krisztusban ismeri a mi szegénységünket, mert magára vette a mi halálos szegénységünket. Ő mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt. Isten ismeri azt, amiben vagyunk és megszán bennünket (Lukács 15,20).

De Isten nemcsak megszán bennünket, ahogy mi tehetetlenül szánakozunk egymáson egy betegágynál, hanem isteni hatalmával cselekszik érettünk, ahogy az ötezer embert is megelégítette (Márk 6,34).

Vagyis Isten valóban odaadja önmagát érettünk, mégpedig „ingyen”. Ő valóban, feltételek nélkül odaadja nekünk isteni szeretetével a menny gazdagságát; hogy miénk lehessen, szegényeké, a Krisztus gazdagsága. Ez az evangélium. Jézus Krisztus gazdagsága az Isten gazdagsága, az Isten szeretetének a gazdagsága. Isten odaajándékozza nekünk ezt a gazdagságot: ingyen, feltételek nélkül. Emberi logikával felfoghatatlan, hogy Istenünk nem vár ezért a páratlan adományért semmit sem.

Ezt mi képtelenek vagyunk ésszel, értelemmel, gyarló emberként felfogni.

Ez olyan – hogy képpel érzékeltessem –, mint amikor a banknál van egy tartozásunk, a tőke, arra kivetik a kamatot, és alig győzzük fizetni. Képtelenség, hogy a bank elengedje a tartozást, nemcsak a kamatot, hanem a tőkét is. Ez elképzelhetetlen. Ebbe beleroppanna a bank. Pedig Jézus Krisztusban ez történt! Ez Isten szeretetének a gazdagsága! Jézus Krisztus ebbe beleroppant. Ez a golgotai kereszt. Ez volt az ára annak, hogy Isten odaadja nekünk a menny gazdagságát.

Jézus Krisztus gazdagsága, az Isten gazdagsága, amely mindennél jobb. Jézus Krisztus gazdagsága az Isten szeretetének a gazdagsága, amellyel Isten feltétel nélkül odaadja nekünk, visszaadja nekünk, a menny gazdagságát.

 

Sőt, fokozom, Jézus Krisztus gazdagsága az Isten megváltó szeretetének gazdagsága.

Isten nemcsak szándékolta odaadni nekünk, szegényeknek, a menny gazdagságát, hogy az majdan a miénk lehessen; hanem Ő már odaadta ezt a gazdagságot nekünk. Ez a mennyei, krisztusi gazdagság már a miénk, örökké a miénk!

Ez faktum!

Ez már a miénk, már most a miénk, egyszer és mindenkorra a miénk!

Mi megváltott emberek vagyunk! Ahogy az egy héttel ezelőtti igehirdetésben is erre mutattunk rá: megváltott, bővelkedő emberek vagyunk.

Megváltottságunk tényét igazolta az élő Isten azzal, amikor Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból, felvitte a mennybe, felmagasztalva Őt. A Filippi levél „Krisztus-himnuszában” hitvallásként olvassuk ezt: Jézus Krisztus mennyei gazdagságából aláhajolva megalázta, megüresítette magát, szegénnyé lett, emberekhez lett hasonlóvá; de Isten felmagasztalta Őt (Filippi 2,6–11). Jézus Krisztus meghalt és feltámadott. Az Úr feltámadása és megdicsőülése pedig pecsét arra nézve, hogy mi megváltott emberek vagyunk.

Nemcsak a szándék valós, miszerint Isten szeretete nekünk akarja adni a menny gazdagságát, hanem ez faktum, visszavonhatatlan tény.

Jézus Krisztus gazdagsága, az Isten megváltó szeretetének gazdagsága. Ez a gazdagság örökké a miénk (Róma 8,38–39).

 

Sőt, ez a gazdagság – még hadd fokozzam – Isten világot megváltó szeretetének gazdagsága.

Az Isten nemcsak nekünk akarja adni az Ő gazdagságát, hanem Jézus Krisztusban nekünk is ajándékozta azt, hogy általunk hitelesen munkáljon ez a gazdagság a világban.

Az evangélium örömhíre egyetemes üzenet. Ez a jó hír mindenkit el akar érni, mégpedig úgy, hogy már „itt”, ebben a földi világban, valóságos legyen ez a gazdagság.

Ez a világot megváltó gazdagság egyben világot megváltoztató gazdagság. Abban az értelemben is az, hogy ne csak szépeket prédikáljunk a krisztusi örömhírről – ahogy én itt próbálok szépen szónokolni erről –, hanem a mindennapokban, a hétköznapokban valósággá legyen abból valami.

Gondoljunk arra, hogy ahol Jézus Krisztus megjelent, ahol Ő szólt és cselekedett, ott a mennyei világ gazdagsága, „egy darab menny” jelent meg ebben a szegény világban. Ott betegek gyógyultak – így mondja az evangélium –, ott „poklosok” tisztultak, ott a szegényeknek hirdették az evangéliumot (Lukács 7,22). Jézus Krisztus szertejárt és jót tett (Cselekedetek 10,38). Jézus Krisztus szolgálata nyomán valóságosan, tetten érhető módon láthatóvá lett a világban ez a gazdagság.

Jézus követésében járva ez a mi küldetésünk is: ahol járunk, ott minden nyomorúságunk ellenére, valósággá lesz a földi szegénységben egy „darab menny”, mert a feltámadott Úr van jelen bennünk, közöttünk, általunk (Máté 28,20).

Ez a mai igevers két pólusa. Az egyik oldalon a mi sokféle szegénységünk, „a föld”; a másik oldalon Jézus Krisztus gazdagsága, benne az Isten világmegváltó szeretetének mennyei gazdagságával. Föld és ég a különbség!

3.

Isten világot megváltó szeretetének valósága éppen az, hogy E KETTŐ TALÁLKOZHAT, és a „hasadt” földi világ szegénységében megjelenhet a mennyei világ gazdagsága.

Ide akartam megérkezni: ez az evangélium, hogy e kettő üdvözítő módon találkozhat.

Azért vagyunk itt, hogy találkozzunk az Úrral és betöltsön bennünket a mennyei világ gazdagsága, valamint ebben a találkozásban megerősödjünk.

Kegyelmi állapot, hogy itt lehetünk, hogy ebben részesülhetünk és ebben erősödhetünk.

 

Figyeljük ennek a bibliai igeversnek az első tagmondatát: Ismerjük a Jézus Krisztus kegyelmét.

Más fordítás szerint: Ismeritek a Jézus Krisztus adományát.

Valóban Isten, Jézus Krisztusban közölt adománya kegyelem.

Az apostol kijelentő módban mondja mindezt: Ismeritek.

Ebben a kijelentő módban azonban ott rejtőzik a kérdés.

Én most kérdésként fogalmazom meg ezt: Ismerjük Jézus Krisztus gazdagságát, mi szegények? Ismerjük Jézus Krisztus világot megváltó szeretetének gazdagságát?

 

Mégpedig úgy ismerjük Jézus Krisztus gazdagságát, hogy abból részesülünk is?

Ugye, más valamit ismerni, valamiről tudni, az is nagy dolog; és más abból a valamiből részesülni is, amit ismerek.

Ismered Jézus Krisztus gazdagságát?

Részesültél ebből a gazdagságból?

A kettő között óriási a különbség: az ismeret második lépcsőfoka az abból való részesedés.

Valahogy úgy, mint amikor mellettem folyamatosan finom ételeket esznek. Én is ismerem azokat a finom étkeket, tudom, hogy milyen finomak, de én nem ehetek azokból.

Egy másik példa erre nézve. Egyik katonatársam – a 80-as évek első feléről van szó – kiváló elme volt. Tudjátok, vannak ilyen elmék, hogy fénykép-agya van, egyszer hall, olvas valamit, és azonnal mindent megjegyez, mindent tud. Itt adott az ismeret. Az úgynevezett „belszolgálatban”, azaz belső őrségben átbeszélgettük azokat az éjszakákat, amikor be voltunk osztva. Tanulságos volt beszélgetni ezzel a valóban zseniális emberrel, aki egyébként a mai napig hatalmas karriert futott be, ismert név; nem mondom a nevét, mert mindannyian ismerjük. Ez a katonabarátom természetesen a Bibliát is betéve ismerte; azért, hogy cáfolja azt. Nagy vitáink voltak akkor. Hozzáteszem, azért ő is sokat változott már azóta ezen a téren; tartjuk a kapcsolatot. Tehát ez a barátom ismerte ezt a gazdagságot, de akkor még nem részesedett abból.

Más ismerni a Krisztus gazdagságát és más részesülni abból.

Ismerjük a Krisztus gazdagságát?

Részesültünk Krisztus gazdagságából?

(Csak a gondolat árnyalásaként teszem hozzá azt, hogy nem minden ismeretben, ismeretségben áldás részesülni. Az Úr az egyetlen, akinek ismeretében áldás részesülni. Az Úr pedig majd megmutatja nekünk azokat az ismereteket, amelyek Őtőle valók, és amelyekből áldássá lesz számunkra a részesedés!)

Menjünk tovább!

Azért kaptuk ezt a gazdagságot, hogy továbbadjuk azt.

Továbbadtuk Krisztus gazdagságát?

Mindig mondom; ez a krisztusi gazdagság túlcsordul rajtunk keresztül mások felé, mint egy túltöltött pohár.

Ha megismertük ezt a mennyei gazdagságot, és részesültünk ebből a gazdagságból, akkor van mit továbbadnunk.

Ez egy szent „ingajárat”, ahogy Gyökössy Endre nevezi a keresztyén szolgálatot.

Minden reggel elkérjük és újra megkapjuk ezt a gazdagságot. Napról napra megújul az Úr kegyelme (2Korinthus 4,16). Aztán estére szétosztjuk ezt a gazdagságot, hogy alkonyatra megszegényedve, másnap reggelre újból feltöltekezhessünk ebből a gazdagságból.

Ha szétosztjuk, akkor újra kapunk.

Ennek a szent „ingajáratnak” a jele az, hogy estére nagyon elfáradtunk, megszegényedtünk, és ekként kiáltunk fel: „Uram, én most már annyira elfáradtam, hogy már mindent odaadtam, már nem bírok többet adni!”

Ez egy áldott jele annak, hogy krisztusi módon éltünk aznap.

Aztán lefekszünk, pihenünk, és amíg van feladat, amíg megtart bennünket a mi Urunk, addig reggelre folyton megújul az Ő irgalmas mennyei gazdagsága, amit persze imádságban mindig elkérünk az Úrtól, hogy másnap újból legyen mit továbbadni.

Ahogy mondtam, ebben a fejezetben az adakozásról, az adni tudás csodájáról van szó.

Amit kapunk, annak csak egy része a miénk, a másik, nagyobb része nem a miénk, noha náluk tette le azt a mi Urunk. Ezt a részt tovább kell adnunk.

Ugye ismerjük Jézus szavát, ez a mai igeversnek a parallelje, hogy aki meg akarja tartani az életét, aki nem tud adni, az elveszti azt; és aki „elveszti”, szétosztja az életét, az bővelkedve megtalálja azt (Lukács 17,33).

Aki szegénnyé lesz, „boldogok a szegények” (Máté 5,3), az még kap mennyei gazdagságokat, hogy ezeket is továbbadhassa.

Ismerjük ezt a gazdagságot?

Részesedtünk ebből a gazdagságból?

Továbbadtuk a Krisztus gazdagságát?

 

Végül az elhangzott kérdések összegzését hadd mondjam ki ismét kijelentő módban, visszatérve az Ige eredeti fogalmazásához.

Áldott legyen az Isten, hogy könyörült rajtunk és mi szegények részesülhettünk az Ő kegyelméből, az Ő világmegváltó szeretetének gazdagságában!

Mi ismerjük ezt a gazdagságot.

Mi részesültünk ebből a gazdagságból.

Mi továbbadhatjuk és tovább is adjuk a Krisztus gazdagságát másoknak.

*

„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok. 

Kedves Testvéreim! Ez a Szentírás lényege, az evangélium, az örömhír.

Minden bibliai igeszakaszt csak ebből az optikából lehet helyesen olvasni és értelmezni.

Én itt le is zárom ezt a prédikációt.

 

Annyit beszélünk manapság, igazából mindenki mondja a magáét, mondhatja a magáét. Valahol jó is ez a szabadság, valahol pedig nem jó ez a szabadság.

Harsog a világ, elárasztjuk egymást a sok beszéddel, véleménnyel.

 

Bizonyos esetekben, legalább a tekintetemmel, azt szoktam kérni azoktól, akik megszólítanak: „Röviden, a lényeget! Könyörüljön rajtam, röviden a lényeget mondja!”

Amúgy is, egyre inkább a rövid műfajokat szeretem.

 

Ez az Ige egy rövid, tömör summázat: a Biblia üzenetének lényege: Ismeritek a Jézus Krisztus adományát, aki gazdag lévén szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok és az Ő követésében eszerint éljetek, éljünk!

Úgy legyen!

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. szeptember 15.

(Illusztráció: „Gyülekezeti házunk”, 2019. szeptember 15.)

  1. hét – 2Korinthus sorozat 2019-ben: 16.

Szentháromság utáni 13. vasárnap