A magvető — Igehirdetés 2021. február 14-én

A magvető

(1) Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren maradt; az egész sokaság pedig a tengerparton volt. 

(2) Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: 

(3) Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni, 

(4) és történt vetés közben, hogy némely mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. 

(5) Némelyik pedig a köves helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben; 

(6) amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. 

(7) Más része a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést. 

(8) A többi pedig a jó földbe esett, és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is. 

(9) Majd hozzátette: Akinek van füle a hallásra, hallja! 

(10) Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték Őt a példázatokról. 

(11) Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik, 

(12) hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak. 

(13) Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? 

(14) A magvető az Igét veti. 

(15) Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az Ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett Igét. 

(16) A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az Igét, azonnal örömmel fogadják azt, 

(17) de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az Ige miatt, azonnal elbuknak. 

(18) Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az Igét, 

(19) de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az Igét, úgyhogy ez sem hoz termést. 

(20) A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az Igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.

(Márk 4,1–20)

(Márk 4,3)

 

Mi történik az Isten Igéjével?

Elhangzik az Isten Igéje, de vajon elvégzi-e bennünk munkáját?

Halljuk-e, meghalljuk-e, befogadjuk-e az Igét, megjelenik-e az Ige üzenete az életünkben, a mindennapjainkban; gyümölcstermő életet tudunk-e élni az elhangzott Igék alapján?

Olyan sok-sok Ige hangzik el vasárnapról vasárnapra.

Mi lesz az elhintett mag sorsa?

Mi lesz ennek a sok-sok elhangzott Igének az eredménye?

Van-e gyümölcstermő élet?

 

Gondoljatok bele abba a kegyelmi állapotba, abba a csodába, hogy vasárnapról vasárnapra, csak Magyarországon, milliós nagyságrendben gyűlnek össze templomokba különböző felekezetű keresztyének.

Mi mindig azon panaszkodunk, hogy jaj a keresztyénség; jaj, de kevesen vagyunk.

Mondjatok nekem még egy olyan szervezetet, amely hétről hétre, újból és újból, rendszeresen, milliókat mozgat meg.

Még egy világsztár is egy országban csak egy alkalommal képes egy Budapest Sportarénát, 15 ezer emberrel, megtölteni.

Kegyelmi állapotban vagyunk.

Évezredek óta, minden vasárnapon, mind a mai napig hirdettetik Isten Igéje.

Még a járvány idején is együtt vagyunk.

Csak ebben a hazában több millióan hallgatják most is Isten Igéjét személyesen, és akkor még az online térről nem is beszéltünk.

 

Éppen ez a csoda veti fel a kérdést: Elhangzik az Ige, hirdettetik Isten szava, de mi lesz az Ige sorsa az elhangzása után?

 

Erre a kérdésre felel Jézus ismert példázatában, a magvető példázatában.

*

ISTEN SZÓL (3).

Ennek a példázatnak az első üzenete az az örömteli hír, hogy Isten szól, Igét ad nekünk, megszólít bennünket.

Nem lehet ezt a csodát, és annak forrását, Isten határtalan szeretetét, elégszer megköszönni.

 

Isten a magvetőn, Jézus Krisztuson keresztül, hinti az Ige magvait.

Ebben a példázatban a magvető Jézus Krisztus.

Maga Jézus Krisztus is emberi eszközöket használ fel az Ige hirdetésében, lelkészeket és nem lelkészeket egyaránt. Mi az egyetemes papság elvét valljuk, minden hívő ember „pap”, aki a maga helyén hitével, életével, szavaival bizonyságot tesz az élő Isten üzenetéről.

Jézus Krisztusnak, a magvetőnek, eszköze minden hívő ember.

A magvető: Jézus Krisztus.

A mag az Ige, Isten beszéde, az örök élet, az új élet és a bűnbocsánat evangéliuma.

A mag sajátossága, hogy a magban ott van a növekedés lehetősége, a csíra, a kibontakozás, az élet.

A mag, az Isten Igéje, mindig az életet szolgálja, Isten mindig az élet pártján áll.

A talaj, a szántóföld pedig, mi emberek vagyunk, kivétel nélkül mindannyian.

Közülünk azok lehetnek a magvető Jézus Krisztus eszközei a mag hintésében, akiknek életében a mag jó talajra hullott, ott növekedhetett és gyümölcsöt teremhetett.

A magvető Jézus Krisztus; a mag az Ige, Isten beszéde; a szántóföld, a talaj pedig mi emberek vagyunk.

 

Megértve a példázat elemeit, hatódjunk meg azon, hogy Isten ebben az órában is hirdeti az Ő Igéjét.

Miként abban a korban úgy vetettek, hogy mindenhova elszórták a magot és utána szántották be a talajba az elszórt magokat, meghagyva az ősi barázdákat, úgy ma is, az áldott „Magvető” pazarolva, bőségesen, mindenhová szórja a magot.

Isten az Ő Igéjét mindenhol, kivétel nélkül mindenkinek, hirdeti.

Ez Isten határtalan szeretetének bizonyossága és pecsétje.

Isten bőségesen adja nekünk az Igét.

Ő nem válogat, sőt pazarol, „tékozol”, szórja az Ige magjait.

Ennek a szent pazarlásnak forrása Isten szeretete, amellyel hinti az Igét felénk.

Isten Igéje mindig teremtő szó, abban ott munkál Isten cselekvő, szabadító, új teremtést ajándékozó hatalma.

Csodálkozzunk rá erre a tényre, hogy a hatalmas Isten, akinél hatalmasabb nincs, Jézus Krisztusban, az Ő Lelke által, most is azt a hatalmas, teremtő szót adja nekünk, amellyel Ő egykor világot teremtett, így a nem létezőből létező állt elő. Ilyen hatalmas az Isten szava.

Isten teremtő Igéje munkált Jézus gyógyításaiban is. Amikor Jézus azt mondta a bénának, hogy „kelj fel és járj!”; amikor Jézus azt mondta a vakon született embernek, hogy „láss!”, akkor ott nem kezelés történt, nem terápia, nem is gyógyítás, ott nem orvosi tevékenység zajlott; hanem teremtés történt. A béna nem járt addig, a vakon született ember nem látott addig.

Erre egyedül Isten képes, mert az Ő szava, Igéje teremt, újjáteremt; az Isten Igéje teremtő hatalom, amely – ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk – puszta szavával hordozza a világmindenséget (Zsidókhoz írt levél 1,3).

Isten határtalan szeretetének jele, hogy Ő pazarló szeretettel szól hozzánk, ezzel a teremtő, újjáteremtő, hordozó, megtartó Igével szólít meg bennünket.

Hatódjunk meg ezen, köszönjük meg Istennek ezt! Köszönjük meg, hogy ez így van, a mai vasárnapon is!

 

Alázkodjék meg bennünk a lélek, mert ha Isten ennyire szeret bennünket és hinti az Ige magvait, akkor mi csakis tisztelettel és alázattal fogadhatjuk Isten Igéjét, a pazarló magvetés csodáját.

Jakab levelében olvassuk, hogy tisztelettel és szelíd lélekkel kell fogadni az Isten Igéjét (Jakab 1,21).

Ezzel a könyörgő tisztelettel, ezzel a szelíd lélekkel kell mindig kinyitni a Bibliát, hogy Isten adja nekünk az Ő újjáteremtő, megtartó Igéjét, az Ő szavát. Ez a tisztelet és szelíd lélek vallja, hogy Isten életet akar, mindenkor a javunkat akarja, és Őneki mindig igaza van: „Szólj Uram, mert hallani akarom a Te szavadat, nem vitatkozni, nem perlekedni, nem ellenállni akarok, hanem befogadni azt!”

Így, ezzel a Lélekkel, ezzel a tisztelettel és szelíden nyitott lélekkel, kell kinyitni a Bibliát minden nap.

Így kell készülni az istentiszteletre igehallgatóként is, miszerint szeretnénk odafigyelni az Úr szavára, szeretnénk mennyei üzenetet kapni, meghallani a teremtő és újjáteremtő szót. Az igehallgatásra is rá kell készülni, félretenni mindazt, ami mocorog bennünk, le kell tenni a gondolataimat, a terheimet, a bajaimat, és imádságos, szelíd nyitottsággal fogadni az Úr akkor aktuális Igéjét, üzenetét!

Természetesen az igehirdetőnek is ezzel a tisztelettel és szelíd lélekkel kell felkészülni az Ige hirdetésére, mert csak akkor tud az igehirdető Jézus Krisztus magvetésének eszköze lenni, ha ő maga is vette, kapta, hallotta, meghallotta, befogadta az Igét.

Ez az első üzenet: Isten szól Jézus Krisztusban, a Lélek által adja nekünk az Ő teremtő, újjáteremtő, megtartó, hordozó, üdvözítő szavát; Isten szórja az Ige magjait most is bőséges szeretettel. Isten Ige-pazarlása, bőséges, mentő szeretetének jele.

*

 

ISTEN SZÓL, MIKÉNT FOGADJUK SZAVÁT? (13–20)

 

Ebből következik a második üzenet, amely kiemeli az Isten hatalmas, Igét szóró szeretetét.

Lám, Isten annak ellenére szól és pazarolja az Ő Igéjét – a magvető példázata szerint –, hogy testi szemekkel látva és statisztikailag értékelve olyan kicsinek tűnik az igehirdetés hatékonysága, eredményessége.

Ez a tény rámutat az ember alapállapotára, bűnére, nyomorúságára.

De ez az Ige arra is rámutat, hogy az ember minden nyomorúsága ellenére, Isten mégsem adja fel irántunk kinyilvánított szeretetét, nem vonja meg tőlünk a kegyelmét, és tovább szórja az Ige magvait.

 

Jézus megmagyarázza ezt a példázatot.

De a példázat magyarázatát is csak az Isten Lelke fedi fel igazán.

A Lélek munkája nélkül a példázat titka, annak magyarázatával együtt, rejtve marad.

Az igehirdetés harmadik részében majd rámutatok erre.

 

Jézus magyarázata támpont a példázat értelmezésében.

Ezt röviden összefoglalom, hiszen mindannyian jól ismerjük ezt a példázatot.

gyféle embertípust különböztet meg Jézus, Isten Igéjének befogadására nézve.

Először is az Ige hullhat az útfélre, a barázdára, ahol – így mondja Jézus Krisztus – az égi madarak azonnal felkapkodják az elhintett magokat. Az „elhintett” Igét meg sem halljuk, mert el sem jövünk az Isten házába, mert eleve nem járunk olyan helyekre, ahol Isten beszéde szól, hiszen nem érdekel bennünket az Úr szava; sok mást érdekesebbnek tartunk az Úr szavánál, ezen a világon. Amikor pedig mégis halljuk az Igét, templomban, vagy templomon kívül – mert az Ige nem csak a templomban szól – akkor sem halljuk meg azt, nem figyelünk, máson jár az eszünk, vagy nem értjük az elhangzottakat. Jézus magyarázata szerint ilyenkor a gonosz azonnal felkapja az elhangzott igemagot „barázda életünkről”, így az nem is tud gyökeret verni. Az „égi madarak” azonnal felkapkodják, ha útfélre esett a mag.

Másodszor, sziklás talajra is eshet az elvetett mag. A vékony humuszrétegben a mag hamar elkezd csírázni, de aztán a csírázó mag gyökerei elérik a sziklát, ezért a növekedésnek indult növény elsorvad, mert nem tud mélyebben gyökeret verni. Olyan ez, mint amikor nagy örömmel fogadja valaki az Isten Igéjét, tele van lelkesedéssel, lendülettel, örömmel, aztán kimegy a hétköznapokba, a világba, ismét megtámadják a problémák – így mondja az Ige: a nyomorúság és az üldöztetés, a pillanatnyi helyzet – és azonnal elmúlik a hitbéli öröm és lelkesedés, elsorvad az Ige nagy lendülettel növekedésnek indult magva. A sziklás talajra hullott mag az érzelmi keresztyénséget kritizálja. Nagy örömmel indulunk el a hit útján, tele vagyunk lelkesedéssel, aztán jönnek a csalódások, a pillanatnyi helyzet gyarlóságai, amelyek azonnal elkedvetlenítenek bennünket. Bizony, Jézus Krisztus követése nem érzelmi kérdés, mert az emberi érzelem megbízhatatlanul hullámzó.  A megtérés az értelem megváltozása (Róma 12,2), a görög „metanoia” kifejezés is ezt üzeni nekünk, hiszen ebben a kifejezésben ott rejtőzik a „nousz”, azaz az értelem. Az értelem krisztusi megújulásának természetesen érzelmi következményei is vannak, az egész ember „megfordul”, megtér, megújul, Jézus Krisztus követésében.

Harmadszor, amikor tövisek közé kerül a mag, a tövisek – mert a búzával együtt nő mindig a konkoly, a gaz, a tövis is – megfojtják a növekvő magot, a kultúrnövényt, a búzát (Máté 13,24–30). A sziklás talaj esetében az érzelmi keresztyénséget kritizálta ez a példázat, amikor tövisek közé esik a mag, akkor pedig a megosztott életű keresztyénség visszásságaira mutat rá. Szeretnék Jézusnak is, Istennek is, meg a világnak is tetszeni, de nem lehet két úrnak szolgálni (Máté 6,24). Ha két úrnak akarunk szolgálni, akkor előbb-utóbb a búzát megfojtja a konkoly, a gaz fölé nő, és a búza nem tud növekedni, kalászba szökkenni és teremni. Bizony, ez a három „g”, az élet gondjai, a gazdagság, a sok-sok gyönyörűség kísértései – ahogy mondja Jézus Krisztus magyarázata – megfojtja bennük a növekedésnek indult Igét, Isten üdvösséges gondolatát és cselekvését.

Csak a negyedik esetben halljuk azt, amikor nem útfélre, nem sziklás talajra és nem tövisek közé hullik a mag, hanem a jó talajba. Ahol jó talajba hullott a mag, ott hallják az Igét, meghallják annak üdvözítő lényegét, befogadják azt, és a kellő időben gyümölcsöt teremnek; harmincszor, hatvanszor, százszor annyit. Persze, nincs az a búza, ami ennyit teremne, szinte túloz a példázat. Evangéliumi túlzás ez a példázat, rámutatva arra a csodára, hogy minden emberi képzeletet felülmúl az Isten hatalma, amit akkor cselekedhet az emberrel, ha jó talajba hullott a mag.

 

Isten hirdeti az Igét, szeretetének evangéliumát, és lám, az eredmény, testi szemeinkkel látva, ha statisztikailag akarnánk megfogalmazni, akkor ez egynegyednyi eredményt, huszonöt százaléknyi eredményt jelent.

Úgy tűnik, hogy hetvenöt százalékban hiába szórta, hiába pazarolta Isten szeretete az Ige magvát.

Nincs az a vállalat, nincs az a szervezet, nincs az a cég, amely megengedhetné magának ezt a kis teljesítményt.

Isten szeretetének határtalanságát jelzi, hogy Ő mégsem adja fel szeretetét, az ember minden ellenállása ellenére sem.

 

Amikor látjuk, hogy Jézus Krisztus, határtalan isteni szeretetével szórja a magot, majd szembesülünk azzal, hogy milyen kevés a látható eredménye ennek, akkor ez a tény egyrészt rámutat arra, hogy nem a testi szemekkel való látás, nem a statisztikai adat mutatja a tényleges valóságot, másrészt ez a tény rámutat az ember alapállapotára, bűnös voltára is.

Erről az utóbbiról szólok most kicsit bővebben.

Az Isten nélküli élet jellemvonása ez az ellenállás.

Így értjük meg a bűn természetét, miszerint az ember nem talaj akar lenni, amely befogadja az Igét, a magot, hanem magvető akar lenni.

Az ember át akarja venni Jézus Krisztus szerepét, isteníteni akarja önmagát: „Én akarok magvető lenni, el akarom mondani a saját gondolataimat, meglátásaimat, igazságomat, vágyaimat, mintegy vitatkozva Istennel, perlekedve Istennel, mintha én jobban tudnám… Isten ne is maceráljon.”

Az ember magvető akar lenni, nem talaj. Az ember nem akarja befogadni az Isten szavát, nem akarja, hogy Isten macerálja őt.

Pedig amikor az Ige szól, amikor a „Magvető” hinti a magot, akkor igenis Isten macerál bennünket; úgy, mint ahogy a szántás-vetés esetében is macerálják a talajt: macerálja az eke, a borona, a vetőgép…

Az ember magvető akar lenni és nem talaj, nem akarja, hogy Isten Igéje macerálja őt.

Ez az emberi bűn.

Sokszor még az igehirdetés kapcsán is, a keresztyén bizonyságtétel kapcsán is, magunkat akarjuk hirdetni, a magunk meglátásait, a magunk érdekeit.

Talaj helyett – magot, Igét befogadó talaj helyett – magvetők, istenek akarunk lenni.

 

Nekünk nem kell az Ige, ne szóljon bele az Isten az életünkbe. Pedig az Úr szava élet, teremtés és új teremtés, Őnélküle pedig nincs élet.

Nekünk nem kell az Ige, vagy ha kell is az Ige, nem az egész Ige kell, hanem annak csak egy-egy része: az Ószövetség nem kell, az Ószövetség nehéz részei nem kellenek, az Újszövetségből is csak azok, amiben a szeretetről van szó. Ha vigasztalásra van szükségem, ha bátorításra van szükségem, akkor kimazsolázom az ide vonatkozó Igéket. Félix helytartó szívesen hallgatta Pál apostolt, de amikor az apostol az önmegtartóztatásról, az igazságról és az ítéletről kezdett el szólni, akkor Félix helytartó elbocsátotta Pált, mert erről már nem akarta hallgatni az apostolt; az egész Igét, az egész üzenetet, Isten teljes akaratát már nem akarta meghallani (Cselekedetek 24,25). Ezért mondja Pál az efézusi véneknek, amikor elbúcsúzik tőlük: Mi az Isten egész akaratát, a teljes Igét hirdettük előttetek (Cselekedetek 20,27). Nem kell az Ige, vagy nem a teljes Ige kell, nem az az Ige kell, amit az Úr akkor nekem szánt, pedig Ő éppen azzal az Igével akar megszólítani. Ne tegyem félre azt az Igét, ami előttem van, ne keressek mást!

Az is az ellenállásaink közé tartozik, hogy az adott Ige nem most kell; most még nem akarom azt meghallani, még tenném félre, most még sok a dolgom, most még nincs időm, majd később, majd holnap, holnapután, nyugdíjban; most még nem. Csak nem tudjuk, hogy lesz-e holnap…

Hárítás az is, amikor úgy gondoljuk, hogy nem nekem kell az adott Ige, az nem nekem szól, hanem mindig a másiknak szól, azaz én nem akarom meghallani az isteni szót. Amikor hallom az intést, akkor sem magamra gondolok, hanem mindig másokra.

 

Ezek az imént felsoroltak mind-mind hárítási kísérletek. Ennek nyomán alakul ki a szomorú statisztika, a hetvenöt százalék eredménytelenség és csak huszonöt százalék termés.

Micsoda kegyelem, Isten nem egy haszonelvű üzletember; egyedül Ő nem az. Isten nem a látható eredményre tekint, Ő többet lát és tud, mint amit mi látunk és tudunk. Ezért Isten csak szórja, hinti a magot. A magvető Jézus Krisztus látszólag pazarolja a magot, a mi nyomorúságunk, a mi ellenálló, bűnös természetünk ellenére is, hiszen Isten minden Igéje elvégzi azt a feladatot, amit el kell végeznie, nincs hiábavaló módon elhangzó isteni szó, mert az elhangzott Ige nem tér vissza üresen (Ézsaiás 55,11), még akkor sem, ha a statisztika mást mutat.

Ne csak a számokra és a tényekre nézzünk! Többről van szó! (Lukács 12,23)

Csodálkozzunk rá arra, hogy Urunk mennyire szeret bennünket, és ellenállásunk, hárításaink ellenére sem mond le rólunk, hanem hirdeti, szórja, pazarolja, „tékozolja” Igéjét.

Isten nem mond le rólunk, mert az Isten szeretete nem statisztikai kategória.

Az egyetlen ezen a világon, ami nem statisztikai kategória, ami nem az eredményre, nem a számokra tekint: az az Isten szeretete. A mi Urunk határtalanul szeret, a látható eredmények ellenére sem mond le rólunk, hanem bőségesen és szüntelenül hinti a magot, mert tart még a kegyelmi idő.

Csodálkozzunk rá erre, adjunk hálát ezért!

*

ISTEN SZÓL, MI PEDIG FOGADHATJUK SZAVÁT (10–12).

 

Mindezeket végiggondolva hangzik fel igazán az evangélium, ami ennek a példázatnak egyébként a legnehezebb része, talán a Szentírás egyik legnehezebb Igéje, amit most megpróbálok néhány percben megmagyarázni.

Isten Jézus Krisztusban hinti a magot, határtalan szeretettel, és minden ellenállásunk ellenére adatik a csoda.

Kedves Testvéreim, rátok tekintve is mondhatjuk, hogy adatik a csoda, van jó talaj, van jó talajú ember.

Jézus Krisztus a tanítványokhoz fordul és rájuk mutatva azt mondja: Néktek megadatott az Isten országának a titka, néktek megadatott, hogy értsétek a lényeget, hogy halljátok, meghalljátok, befogadjátok az Igét, és minden nyomorúságotok ellenére gyümölcsöt teremjetek.

 

Álljunk meg itt egy pillanatra!

Urunk, köszönjük, hogy Te irgalmaztál, kegyelmeztél nekünk, megnyitottad az értelmünket és a szívünket, letörted az ellenállásunkat, és nekünk megadatott, hogy értsük az Isten országának titkát.

Örüljünk ennek, csodálkozzunk rá erre, adjunk hálát ezért!

Ez egy kivételezett állapot.

 

Aztán Jézus Krisztus arról beszél, hogy nem mindenkinek adatott meg az Isten országának a titka.

Miért beszélt Jézus példázatokban?

Úgy gondoljuk, azért beszélt Jézus példázatokban, hogy szemléletes képekkel érthetőbbé tegye az üzenetet és sokak előtt megnyíljék az Isten országának titka.

Itt pedig, mintha azt mondaná Jézus, Ő azért beszél példázatokban, hogy sokak előtt – a kívül valók előtt – elrejtse az Isten országának titkát.

Az, hogy valaki előtt megnyílik az Isten országának titka, vagy bezárul az Isten országának titka, az egyedül Isten kikutathatatlan, örökké bölcs és vitathatatlan kegyelmétől függ, nem a példázatoktól.

Akinek adatott az Isten országának titka, annak a példázat segít, annak a példázat még inkább megnyitja az Ige valódi üzenetét, az evangélium örömét, a megváltás ajándékát; akinek pedig nem adatott meg ez, annak számára a példázat még inkább elrejti az Isten országának titkát.

Az igehirdetésekben is gyakran alkalmazunk példázatokat, szemléltető anyagokat, hogy az adott igei üzenetet megvilágítsuk, érhetőbbé tegyük. Sokszor azt tapasztalom, hogy nem marad meg más az igehirdetésből, mint a sztori, a történet, a példázat, amely nem kapcsolódik magához az üzenethez, vagy csak egészen egyszerű összefüggéseket fogalmaznak meg elhangzásuk után némely hallgatók, de nem jutunk a mélyére, a lényegére az evangéliumi üzenetnek. Akiknek ugyanis nem adatott meg az Isten országának titka, azoknak a példázat öncélúvá lesz; azok legfeljebb valamiféle felszínes összefüggést tudnak megfogalmazni – mondjuk a magvetés kapcsán –, de a lényegi üzenet, a mélység és a magasság, rejtve marad.

Néktek adatott, hogy értsétek.

Sokaknak még nem adatott meg, még nem értik.

A példázat is, amely segítene megvilágítani az üzenetet, inkább elrejti az Isten országának titkát.

Milyen döbbenetes Jézus kijelentése ezzel kapcsolatosan: Néznek, de nem látnak; hallanak, de nem értenek, meg nem térnek és a bűneikben maradnak (12).

 

Tehát különösképpen adjunk hálát azért, hogy itt lehetünk, hogy jó talaj lehetünk, hogy nekünk megadatott az Isten országának titka, és miközben hirdettetik az Isten Igéje, abban a kegyelmi állapotban vagyunk, a példázatot hallva is, az igehirdetést hallva is, hogy nemcsak nézünk, hanem látunk, nemcsak hallunk, hanem értünk, mert megtérhettünk, bűnbocsánatot és üdvösséget nyerhettünk.

 

De ennek a csodának csak úgy lehet örvendezni, hogy mi hitben járva is az áldott „Magvető” eszközei maradunk, és mindenkire csakis reménységgel tekintünk.

A teljes Szentírás üzenete, szándéka az, hogy az ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (1Timóteus 2,4); hogy azok is, akik még kívül vannak, ne csak nézzenek, hanem lássanak, ne csak halljanak, hanem értsenek, megtérjenek, valamint bűnbocsánatot, üdvösséget, új életet nyerjenek, ennek nyomán krisztusibb legyen ez a földi élet is.

Mindenkire reménységgel tekintsünk!

Ne a statisztikákra nézzünk, ne a hatékonyságra törekedjünk, hanem krisztusi hűséggel hirdessük az Isten Igéjét, mint a magvető Jézus Krisztus eszközei!

Tehát, nem adjuk fel, hirdetjük és éljük Isten Igéjét, vállaljuk az igehirdetés bolondságát, ebben a bizonytalan világban is, nem meghamisítva az Isten Igéjét (1Korinthus 1,21).

Tudjuk, hogy Isten általunk – az Ő akarata, kegyelme, jótetszése szerint – sokakban cselekszi majd az üdvösséget azok között, akik még kívül vannak, hogy aztán belül legyenek.

Ebben a szent szolgálatban bennünket is fel akar használni az Úr.

Nincs ennél nagyobb reménység, nincs ennél nagyobb öröm, nincs ennél áldottabb szolgálat.

Nehéz ez az Ige, de szép.

Összefoglalva: Isten szeret bennünket, mert megszólít, pazarolja ránk az Igét, minden ellenállásunk ellenére, az ember minden nyomorúsága ellenére, és adatik az üdvösség, miként adatott az üdvösség a mi életünkben is, hogy aztán általunk adassék ez sokak életében.

 

Ne felejtsük el, hogy amit a négy talajtípus kapcsán négyféle embertípusként tár elénk Jézus Krisztus, az más értelmezés szerint, egy ember életében, különböző életkorban tapasztalható talajtípus lehet: először útfélre esik a mag; aztán sziklás talajba hull, azaz érzelmi keresztyének leszünk csak; aztán tövisek közé jut az elhintett Ige, vagyis elindulunk a hit útján, de megfojtják hitünket a gondok, a gazdagság és a gyönyörűségek kívánása; végezetül életünk egy pontján felragyog a Krisztus és jó talajjá leszünk, halljuk, meghalljuk, befogadjuk az Igét, hogy gyümölcsöt teremjünk.

Úgy legyen!

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Teneked, Urunk, hogy most is megtapasztalhattuk a Te szeretetedet, amely ezen a hideg vasárnapon megmelegítette a szívünket. Köszönjük, hogy Te most is szóltál, pazaroltad ránk a Te Igédet, megváltó szeretetedet.

Bocsásd meg ellenállásunkat, hiszen olyan sokszor nincs figyelmünk, türelmünk a Te szavadra, és a világ gondjai, bajai, a mindennapok küzdelmei teljesen lefoglalnak bennünket. Fogva tartanak bennünket a vágyaink, a kísértéseink is; annyi minden. Bizony, Te szólsz, és sokszor nem kell nekünk a Te szavad; nem akkor kell, amikor Te azt mondani akarod nekünk; vagy ha kell a Te Igéd, akkor válogatunk abban.

Áldott légy, Urunk, hogy Te ennek ellenére nem mondtál le rólunk, hanem folyamatosan hirdetted nekünk az Igét, pazaroltad ránk a Te szavadat!

Köszönjük, Urunk, hogy életünk egy pontján, a mi életünkben is elvégezted a csodát, és már nem az útfélre, nem a sziklák közé, nem a tövisek közé, hanem a jó talajba hullott a mag. Köszönjük azt a megmagyarázhatatlan kegyelmet, hogy nekünk is adatott az Isten országának titka.

Köszönjük, hogy aztán Te felhasználsz bennünket, így mindenkire reménységgel tekintve, általunk sokak előtt felragyoghat a Te szereteted üdvözítő valósága.

Urunk, Istenünk! Így áldj meg bennünket, ebben az örömben, miszerint a Tieid vagyunk és abban az áldott szolgálatban állhatunk, a magunk helyén, amellyel Te elküldesz bennünket, bizonyságot téve Terólad másoknak!

Kérünk Téged, ne lankadjunk meg ebben a szolgálatban, ne lankadjunk meg most, ezekben a bizonytalan időkben sem, amikor – úgy tűnik –, hogy az egyház kihalt, pedig nem az. Cselekedd, Urunk, hogy ne lankadjunk most, amikor olyan sokfelől üldöznek, bántanak, gyaláznak bennünket! Köszönjük Urunk, hogy a Te néped, egyházad soha nem győzhető le, mert a Te ügyed győztes ügy. Ez adjon nekünk erőt!

Így mondunk közbenjáró könyörgést egymásért, azokért, akik itt vannak, azokért, akik nem tudtak eljönni, külön könyörögve az időseinkért, a betegeinkért, Te adj nekik gyógyulást. Hadd hozzuk Teeléd Urunk, a szüleinket, a szeretteinket, a gyermekeinket, az unokáinkat, gyülekezetünket, a keresztyénség ügyét, hazánkat és az egész világot!

Urunk, hadd gondoljunk imádsággal azokra – szeretettel és élő reménységgel – akik még kívül vannak, akik egészen mást gondolnak a világról, mint mi!

Urunk, ne hagyd, hogy a gyűlölet, az agresszivitás, a butaság, a tahóság eluralkodjék rajtunk, piti érdekeket képviselve, hanem a Te újjászülő szereteted mozduljon bennünk!

Így áldd meg életünket, mindennapjainkat, Urunk, élő Istenünk; egyszülött Fiadért, Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket!

Ámen!

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. február 14.

(Illusztráció: „Párperces”, 2021. február 13.)

Ötvened vasárnap.

  1. hét. – Márk sorozat: 2