A legnagyobb dolog – Igehirdetés 2021. január 03-án

A legnagyobb dolog

(7) Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tengerhez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából 

(8) és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett. 

(9) Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte. 

(10) Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék. 

(11) Amikor pedig meglátták Őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia! 

(12) Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda Ő.

(Márk 3,7–12)

(Márk 3,8)

 

Jó néha megállni, lélegzetet venni, átgondolni a dolgainkat, összegezni azokat, és egy nagyobb összefüggésből látni, a lényeg ragyogásában, a részleteket.

Ilyen összegzés, úgynevezett summárium, ez a mai márki szakasz is, amelyben az összegzést, az örökkévaló, krisztusi összefüggésből látjuk.

 

Ez az összegzés megnyugvást, bizonyosságot és erővel teli örömöt ad.

 

Jézus elvonult a Galileai-tenger mellé, hogy nagy dolgokat tegyen, mert ezért jött (8).

Jézus Krisztus nagy dolgokat tett, ezt hangsúlyozza Márk evangéliuma, szinte végig.

Mai istentiszteletünkön is erről lesz szó: Jézus Krisztus nagy dolgokat tesz, sokak számára. Sőt, Ő cselekszi a „legnagyobb dolgot”, amit ember valaha tapasztalhatott.

*

Jézus Krisztus NAGY DOLGOKAT TESZ, mert azért jött (8).

 

„Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tengerhez…” (7)

Jézus és tanítványai nem pihenni mentek a tenger mellé.

Az igeszakaszból egyértelműen kiderül, hogy Jézus most nem azért vonult el tanítványaival a tenger mellé, hogy ott egy kicsit magukban legyenek, pihenjenek és imádkozzanak.

Ezeket is, a pihenést és az imádságot is, sűrűn gyakorolták, a Galileai-tenger mellett és a hegyekben (Máté 15,29).

Maga Jézus rendszeresen félrevonult imádkozni – Ő így pihent –, egyedül és a tanítványok közösségében egyaránt (Márk 6,46).

Jézus gyakran megszakította a feszített szolgálatot – a tanítványokért –, mert nekik különösen szükségük volt az imádkozó pihenésre.

Most azonban nem azért vonultak el a tenger mellé, hogy szűk körben imádkozzanak és pihenjenek.

Nem pihenni mentek a tengerre.

 

Jézus Krisztus nem pihenni ment a tenger mellé és nem is menekült oda.

Jézus nem is azért vonult félre hirtelen, mert menekült a farizeusok gyilkos szándéka elől, akik a sorozatos szombatnapi gyógyításai miatt – és számos vitáik okán – az életére akartak törni (Márk 3,6).

Hiszen Jézus Krisztusban Ézsaiás próféciája teljesedett be: Aki hisz, az nem fut, az nem menekül (Ézsaiás 28,16).

Tudom, hogy ez egy kemény Ige, és az ember szempontjából ez egy bonyolult kérdés, miszerint, aki hisz, az nem menekül. Most azonban ebbe a bonyolult kérdésbe nem tudunk részletesebben belemenni. Elégedjünk meg annyival, hogy Isten – akarata szerint – az övéit is késztetheti menekülésre, és meg is adhatja a kimenekedést, hogy tovább tudjuk végezni a ránk bízott szolgálatot, és szolgálva örüljünk az életnek. Pál is többször menekült így halálosan lehetetlen helyzetekből – kapott is szabadulást – amíg feladatát be nem töltötte.

Annyit azonban szögezzünk le, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia soha nem menekült, legfeljebb nem jött még el az Ő órája, az Atya akarata szerint (János 2,4).

Tehát Jézus Krisztus nem imádkozó pihenésre vonult félre, és nem is azért, mert a farizeusok gyilkos indulata miatt menekülni kényszerült volna. Jézus Krisztus nem menekült a tenger mellé.

 

Hanem a mi Urunk, a tanítványokkal együtt, most azért vonult félre a Genezáreti-tó partjához, hogy ott Jézus Krisztus nagy dolgokat tegyen.

Márk teológiájában a Galileai-tenger a rendkívüli kijelentések helye – eszkatologikus hely –, ahol Istentől való nagy dolgok történnek.

Ezért vezette ide Isten az Ő Fiát.

Jézus Krisztusban eljött a nagy dolgok ideje, az Istentől való nagy dolgok ideje, és közeledett a „legnagyobb dolog” ideje.

A Genezáret-tavának partja tehát szent hely volt, az Isten cselekvésének színtere.

Olyan volt ez a hely, mint a mi templomunk, és benne a mi gyülekezetünk közössége, mert miközben imádságos szívvel együtt hallgatjuk Isten Igéjét, abból meghalljuk Isten nagyságos dolgait, és részesülünk is azokból, a Szentlélek által (7–8).

*

A felolvasott Igénkből kiderül, hogy Isten ezeket a nagy dolgokat, az Ő szeretetének NAGY DOLGAIT, SOKAK SZÁMÁRA készítette el (7–8).

 

Azt olvashattuk, hogy mindenféle tartományokból jöttek emberek Jézushoz.

Márk felsorolja, megnevezi ezeket a tartományokat.

Külön kiemeli, hogy nemcsak az „anyaországból”, Júdeából jöttek, hanem délről, keletről és északról is.

Érkeztek Jézus Krisztushoz Idumeából, a déli tartományból.

Jöttek a Jordán keleti részéről, a Jordánon túlról, az edomiták országából, amit Jézus korában Pereának neveztek, ma pedig részben Jordániával azonosítható.

De járultak Jézushoz az északi tartományokból is, a szír-föníciai területekről, Tírusz és Szidón városaiból, a mai Libanon területéről.

 

A tartományok felsorolása azt igazolja, hogy sokan jöttek, mindenünnen Jézus Krisztushoz, hogy lássák az Úr nagy dolgait, és részesülhessenek azokból.

A számba vett területeken nemcsak zsidók, hanem „pogányok”, vagyis nem zsidók is éltek.

Már most beteljesedni látjuk a feltámadott Jézus Krisztus szavait, aki mennybemenetele előtt azt mondta, hogy lesznek Őneki tanúi Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, egészen a föld végső határáig (Cselekedetek 1,8).

Jézus Krisztus mindenkihez jött (Lukács 2,10–11).

Jézus Krisztus sokakat mozgásba hoz.

Az Úr nagy dolgainak sok tanúja lett, mindenféle nép gyermekei közül.

Ezek közül sokan csak kíváncsiskodtak, bámészkodtak; mások akár vitába szálltak az Úrral és ellene álltak; mások azonban elköteleződtek az Úr követésében, tehát valóban meggyógyultak, megújultak.

 

Az a kérdés pedig, hogy kik ezek a sokak és hányan vannak: nem tartozik ránk.

Ez nem a mi dolgunk.

A mi feladatunk az, hogy hirdessük és éljük Jézus Krisztus evangéliumát, a magunk helyén.

Az Úr pedig majd cselekszik.

*

Jézus Krisztus tehát nagy dolgokat cselekszik, sokak számára.

Az Ő nagy dolgai azonban csak „előjelei” a „LEGNAGYOBB DOLOGNAK”, amit ember valaha látott (9–11).

 

Jézus Krisztus hatalommal szólt és tanított, ahogy ezt most is tette, amikor csónakba szállt, és így szólt a sokasághoz.

Jézus Krisztus az Isten országáról, Isten mindenre elégséges jelenlétéről szólt: Isten országa az Isten akaratának megvalósulása, melynek gyümölcse igazság, békesség és öröm, a Szentlélek által. Isten országa ott valósul meg, ahol Jézus Krisztus úrrá lesz az emberi élet felett.

A „csónak motívum” Márknál mindig erre utal: Jézus Krisztus hatalommal szól és tanít (9).

 

Jézus Krisztus hatalommal szólt és hatalommal cselekedett, megmutatva ezzel, hogy ki is Ő valójában, és felmutatva ezzel Isten nagyságos dolgait, amelyek elérkeztek hozzánk Őáltala.

Márk részletesen leírja, hogy Jézus meggyógyított minden betegséget. Akinek csak baja volt, azon Ő segített. Itt a betegség tág meghatározását olvashatjuk (10). Hiszen baj akad bőven, testi és lelki értelemben egyaránt. Baj van az egyes ember életében ugyanúgy, mint házasságban, családban, egyházban, társadalomban, világban. Sokféle baj, nyomorúság – közöttük halálosak is – terhelik az életünket.

A baj általános meghatározását is olvashatjuk itt: tisztátalan lélektől megszállott az életünk.

Valljuk meg, sok tisztátalanság terhel bennünket, gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban.

Valljuk meg azt is, hogy sok megszállottság által terhelt az életünk: mindannyian mondjuk és tesszük a magunkét, önzően és tekintet nélkül másokra.

Ez a tisztátalan megszállottság jelenti azt a feszültséget, ami e testben vibrál mindig bennünk, körülöttünk, közöttünk.

A tisztátalan lelkektől való megszállottságot – a fentiek mellett – ma mentális betegségként is értelmezhetjük, amelyeknek súlyosabb fajtáját emberileg nem is lehet meggyógyítani, legfeljebb gyógyszerekkel valamennyire enyhíteni lehet a betegség tüneteit.

Jézus Krisztus ezeket is meggyógyította: a tisztátalan lelkek próbáltak visszafeleselni, ellenállni, de végül is Jézus isteni hatalmát elismerve – Te vagy az Isten Fia! – leborultak Őelőtte.

Ezek gyógyításához pedig valóban isteni hatalomra volt szükség (11).

 

A lényeg azonban ezután következett.

Márk evangéliuma is végig ezt hangsúlyozza.

Jézus Krisztus ugyanis nemcsak hatalommal szólt, és hatalommal cselekedett, hanem isteni hatalmával megváltotta az embert.

Vagyis Jézus Krisztus nemcsak nagy dolgokat tett, hanem a „legnagyobb dolgot” cselekedte velünk, megváltotta az övéi életét.

Ezzel Márk azt hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus az Isten végső kijelentése, amely a golgotai kereszten és a húsvéti üres sírnál tárult fel igazán, a „legnagyobb dolog” csodájában, a megváltásban, amelyből minden további, valóságos „nagy dolog” következhet.

Ezért a feltámadásig Jézus megtiltja, hogy hitvallást tegyenek róla (11–12). Márk gyakran hangsúlyozza ezt a tiltást, Jézus Krisztus messiási titkát. Ezzel azt emeli ki az evangélista, hogy Jézus nem egy a korabeli csodadoktorok közül, ahogy ezt azok a források is hírül adták, amelyekből Márk is dolgozott. Márk nem ezt a „csoda-krisztológiát” képviseli. A csodára várók csapata még nem gyülekezet.

Márk egész evangéliuma – amely valójában egy passió, hosszú bevezetéssel – végig azt hangsúlyozza, így a mai igeszakaszban is, hogy akinek nagypénteken és húsvétkor ragyogott fel a karácsonykor született Jézusban a Krisztus, az ismeri az Urat igazán.

Ennek nyomán pedig nemcsak isteni nagy dolgokban részesül az ember, hanem a „legnagyobb dolog” is az övé: „Ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten. Ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet.” (1János 5,11–12) A legnagyobb dolog az örök élet, az üdvösség ajándéka, amit Isten Jézus Krisztusban adott nékünk, amelyet nem vehetnek el tőlünk soha. Az életünkben minden egyéb „nagy dolog” ebből az egyetlen, valóságos, „legnagyobb dologból”, mint áldott és örök forrásból merítve tapasztalható meg. (*)

 

Ennek a legnagyobb dolognak áldott következménye az, hogy az érdeklődő, esetleg vitázó és ellent álló sokaságból az Ő tanítványaivá leszünk, akik előtt felragyog a Krisztus.

A tanítvány nem tökéletes, de bajait hordozva is meggyógyult ember, aki az örök élet örömében él, elköteleződve szolgál, mint aki felvette Jézus Krisztus igáját, amely gyönyörűséges és könnyű (Máté 11,30).

Áldott legyen az Isten, hogy Ő, Jézus Krisztusban nagy dolgokat cselekedett sokak számára.

 

Áldott legyen az Isten, hogy Ő megcselekedte érettünk a „legnagyobb dolgot”, hiszen Jézus Krisztusban miénk a megváltás ajándéka: az örök és maradéktalan megoldás!

 

*

 

Az igehirdetés adatai:

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. január 3.

(Az illusztráció címe: „Emlékezz vissza az egész útra! – grafika”, 2020. december 31.)

  1. hét – Az esztendő első vasárnapja.

Márk sorozat: 21.

 

Az igehelyről sorozat hangzott el az alábbiak szerint:

Generális Vizitáció, Dad, 2016. november 20.

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2016. december 24.

 

Az igehirdetésre készülő, ahhoz kapcsolódó, meditatív gondolatok:

(*)

Amikor az üdvösségről, az örök életről szólok, amely az evangélium szíve valójában, akkor mindig azon gondolkozom, hogy milyen módon lehetne érzékeltetni, érthetőbbé tenni ezt az ajándékot?

Mi is az üdvösség? Mi az örök élet?

Nyilván nem definícióra várunk. Egy gyönyörűséges meghatározás így hangzik: Az üdvösség Isten jelenléte az életünkben. Ebből fakad mindaz a jótétemény és áldás, amiben a Szentháromság Isten egész életünket, testünket és lelkünket, a földön és az örökkévalóságban részesíti.

Az üdvösség és az örök élet ajándékával kapcsolatban az a kép jutott eszembe, miszerint az üdvösség olyan, mint a Rubik-kocka. Én akárhogy erőlködöm, forgatom órákig, gondolkodhatom logikusan, igyekezhetem kitartóan, mégsem tudom kirakni. Aztán jön valaki, kiveszi a kezemből a kockát, teker kettőt jobbra, egyet balra, megint néhányat jobbra, miközben megfelelően forgatja a kockát, és tökéletesen kész: kirakta a színeket. Minden a helyén van.

Minden szemléltető kép csak részigazságokat villanthat fel a legnagyobb ajándékból, de talán így világosabb az üzenet.

Én erőlködhetem, okoskodhatom, szorgalmasan igyekezhetem – ezek fontosak, Isten Lelke által nem haszontalanok – de mégsem tudom az életemet tökéletesen kirakni. Sem egyéni, sem közösségi értelemben nem megy ez nekünk. Aztán jön Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, kézbe veszi az életünket. Lehetséges, hogy isteni hatalmával csavar egyet azon – tehát nem hiábavalóak a próbatételek – és az isteni rend szerint helyére kerülnek életünkben a dolgok.

Ez a megváltás, az üdvösség és az örök élet, amely Jézus Krisztusban már itt elkezdődött, „odaát” pedig maradéktalanul kiteljesedik.